Férfi kosár NB I: legjobbja nélkül is nyert, döntős a Falco

Vágólapra másolva!
2018.06.07. 22:23
null
Steve Taylort (sárgában) nehezen lehetett tartani a palánkok alatt (Fotó: Unger Tamás)
A férfi kosárlabda NB I elődöntőjének ötödik mérkőzésén a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a legjobb játékosát nélkülözve, szinte végig vezetve 76–69-re legyőzte az Alba Fehérvárt és bejutott a fináléba.

 

Habár hazai pályán játszhatta az elődöntő utolsó, ötödik mérkőzését a Falco, mégis talán a Fehérvár számított esélyesebbnek, tekintve, hogy a két nappal ezelőttinegyedik összecsapást 31 ponttal nyerte mega címvédő, ráadásul azon a meccsensérülés miatt Govens Darrintis elveszítette a szombathelyi alakulat.

Talán éppen társukért küzdve óriási lendülettel kezdtek a sárga-feketék, néhány perc alatt 9–2-es előnybe kerültek. Steve Taylor könnyű kosarakat szerzett, Perl Zoltánra sem nagyon volt ellenszer, Milos Boriszov pedig a mezőnymunkából vette ki a részét. Mindeközben hátul is jól teljesítettek a hazaiak, az Alba négy percig mindössze két pontot ért el.

A vendégek a második félidőben is csak minimálisan javultak fel elöl, míg a szombathelyi támadásokat továbbra sem nagyon tudták lassítani. A második negyed közepén már 35–21 volt a Falco javára, és ebből a különbségből a Fehérvár csupán minimálisan bírt faragni a szünetre. 40–29

A fordulás után aztán bekezdett Dzunics Braniszlav csapata, Lóránt Péter és (az egyébként igen csendes) Trevis Simpson vezetésével négy perc alatt 13 pontot dobott (47–42). Mint kiderült, ez is csak fellángolás volt, a harmadik etapot is a Falco nyerte meg.

A záró játékrész eleje is az Albáé lett, négy és fél percen keresztül nem engedett pontot az ellenfelének, visszajött hatra, hogy aztán megint meglépjen a tavalyi második: az egész meccsen brillírozó Julian Norfleet egy fokozattal feljebb kapcsolt és eldöntötte a lényegi kérdéseket.

A Falco az előző szezon után idén is döntőzik, ezúttal a Szolnoki Olajjal, míg a Fehérvár a Körmenddel a harmadik helyért küzdhet meg. Érdekesség, hogy a 2011–2012-es kiírásban is Olaj–Falco finálét rendeztek – az akkori sorrend ez volt: Szolnok, Szombathely, Székesfehérvár, Körmend.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Alba Fehérvár 76–69 (24–16, 16–13, 16–15, 20–25)
Szombathely, 3000
néző.V:Cziffra, Győrffy, Frányó
SZOMBATHELY:NORFLEET 22/9, PERL 16/3, Váradi 6/6, Boriszov 12/3, TAYLOR 13/3.Csere:Pusztahvar 1, Tóth N. 6.Edző:Szrecsko Szekulovics
FEHÉRVÁR:Hill 10/3, Simpson 5/3, Harris 9/3, LÓRÁNT 20/6, Keller Á. 9/3.Csere:Horton 6, Pointer 8, Kovács Ákos 2, Keller I.Edző:Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 2. perc:1–2.4. p.:9–2.7. p.:16–12.12. p.:30–18.16. p.:35–21.20. p.:37–29.25. p.:47–42.31. p.:56–44.34. p.:56–50.36. p.:64–52.40. p.:72–65
Kipontozódott:Váradi (37. p.), Hill (40. p.)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye:3–2 a Falco javára
MESTERMÉRLEG
Szrecsko Szekulovics:
– Nagyon büszke vagyok a csapatomra és a szurkolóinkra. Váradi ötven százalékos volt, Govens nem játszott, így sikerült egymás után a második bajnoki döntőbe is bejutni, ez sokat jelent számunkra. Hazai pályán nagyon erősek vagyunk, ahogy az előző idényben is. Az Alba nagyon jó csapat, tudtuk, hogy nem lesz könnyű ellene játszani. Remekül védekeztünk Hillen és Lóránton, működött a támadásunk is.
Dzunics Braniszlav: – Jobban játszott a Falco, elismerésem neki. Nagyobb esélyünk volt a győzelemre az előző két vesztes meccsünkön. Nem tudtunk tiszta dobóhelyzeteket kialakítani, kapkodtunk, hiányoztak a jó egyéni teljesítmények, ráadásul csapatként sem működtünk megfelelően, így megérdemelten nyert ellenfelünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik