Férfi kosár NB I: Falco-siker a döntő első meccsén

NÉMETH ANDREA, GYŐRI FERENCNÉMETH ANDREA, GYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2019.06.15. 17:22
null
A fehér mezes körmendiek elveszítették a pályaelőnyüket (Fotó: Szendi Péter)
A Falco nyerte meg a férfi kosárlabda NB I döntőjének első mérkőzését: a szombathelyiek a Vas megyei derbin 77–70-re győztek Körmenden, ezzel rögvest elvették ellenfelük pályaelőnyét. Folytatás kedden, Szombathelyen.

 

A fél vendégszektorral együtt vonatozva, másfél órával a kezdés előtt futottunk be Körmendre – a férfi kosárlabda-bajnoki döntő első mérkőzésére, a fináléban 2008 után ismét a két Vas megyei élcsapat, az Egis Körmend és a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csap össze. Ez a másfél óra elég is volt ahhoz, hogy a jeles alkalomból „történelmi körutazást” tegyünk a körmendi kosárlabdázás múltjában. A Rába-parti szabadtéri pálya két-két faoszlopon nyugvó palánkja alól indulva, ahol a hatvanas évek közepétől generációk nőttek fel, a várudvar aszfaltos pályáját és a Batthyány-kastély színházépületét, a Palazzo del Gangót érintve, amelyben a harmad- és másodosztályban játszott az együttes, befutva a Somogyi Béla Általános Iskola tornaterméhez, amelyben 1976-ban a MAFC ellen vívta első élvonalbeli meccsét a csapat.

A MECCS...

...koreográfiája: „Kezdődjön a játék!” – ezt a feliratot feszítette ki a hazai tábor a mérkőzés előtt, megspékelve piros és fekete, csillogó nejlonlapokkal. A látványos élőkép nem szorul különösebb magyarázatra, a körmendi szurkolók megadták a módját annak, hogy megünnepeljék 11 év után ismét döntőt játszó kedvenceiket.

...vendége: külön köszöntötték a feldobás előtt a lelátón helyet foglaló Hatos Gábor olimpiai, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes szabadfogású birkózót, aki tavaly 23 esztendő után hagyta el nevelőegyesületét, a Haladást, és igazolt a Honvédhoz – szép gesztus volt a körmendiektől a 35 éves szombathelyi kötődésű sportember üdvözlése.

...mázlija: a véghajrához közeledve, miután leadta tízpontos előnyét a Falco, és fordítani is tudott a Körmend, Fortuna kézen fogta a vasi megyeszékhely kiválóságait. Előbb Váradi Benedek triplája pattant be szerencsésen a gyűrűbe, aztán a következő támadásban Perl Zoltán kettese szédült be valahogy, noha Csorvási Milán szorításában dobott kosárra a magyar válogatott hátvéd.

A tornaterem ma már légkondicionált csarnok – 11 évvel az első után több mint kétezer szurkoló tombolhatta végig az újabb vasi döntőt, nemigen törődve azzal, hogy a korábbi imádott helyi csillagok helyett „egyidényes” légiósok diktálták a tempót. A középszakaszgyőztes helyiektől az első hét percben nem is dobott más pontot, mint Timothy Jerrell Price és Leyton Hammonds, hozzájuk csatlakozott a 8. percben Xavier Thames, s amikor végre a „maradék” körmendi ikon, Ferencz Csaba is beverte szokásos tripláját, egyenlített a Körmend. Mert bizony a Pécs elleni elhúzódó, ötmeccses elődöntőből érkező hazaiak csak futottak a jóval pihentebb, a címvédő Szolnokot három összecsapáson letudó Falco után. Gasper Okorn vendégcsapatára talán még az alapszakasz vége felé váratlanul be-becsúszó vereségek után el lehetett mondani, hogy az idény elején összerakosgatott csapatjáték mozaikdarabkáit felforgatta Perl Zoltán és Govens Darrin visszaérkezése, mára ismét tökéletes az összkép.

A Körmend Desonta Bradford és Hammonds triplájával az első félidő végére még átvette a vezetést (40–37), de a kilenc játékosát forgató Falco a 32. percben már tíz ponttal is megugrott (55–65). Éppen az idény közben nehezen magára találó Govens és Perl remekelt, a sérüléséből felépülő centerrel, Juvonte Reddickel kiegészülve, míg a másik oldalon Hammonds, Price és Thames gürizett, hogy Ferencz Csabával és Csorvási Milánnal vállvetve mentse a menthetőt. Konkrétan a döntőbeli pályaelőnyt.

Az utolsó három perc elképesztő izgalmakat hozott, Thames büntetőjével 68–67-re még egy pillanatig a Körmend vezetett, de a pályatörléssel, faultokkal, büntetődobásokkal szaggatott végjátékot a csaknem húsz lepattanóval többet gyűjtő Falco uralta, s ahogy a 2008-as párharcot, az idei döntő első összecsapását is megnyerte (70–77). Folytatás június 18-án, kedden 18.30 órától Szombathelyen.

KOSÁRLABDA, FÉRFI NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

EGIS KÖRMEND–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 70–77 (18–21, 22–16, 15–24, 15–16)

Körmend, 2000
néző. V: Földházi, Kapitány, Török R.
KÖRMEND:
Thames 12/3, Bradford 9/3, Price 16/6, FERENCZ 9/3, HAMMONDS 18/6. Csere: Csorvási 6, Németh Á. Edző: Matthias Zollner
FALCO:
Curry 6, PERL 14, Váradi 10/6, Bruinsma 9, REDDIC 13. Csere: GOVENS 15/6, Balmazovics 8/6, Tóth N. 2, Bíró O. Edző: Gasper Okorn
Az eredmény alakulása. 3. perc:
6–4. 5. p.: 6–10. 6. p.: 11–10. 9. p.: 15–18. 13. p.: 22–29. 16. p.: 31–29. 18. p.: 31–35. 20. p.: 40–35. 24. p.: 42–46. 32. p.: 55–65. 37. p.: 68–67. 39. p.: 70–75
MESTERMÉRLEG

Matthias Zollner:
– Igazi playoffhangulatban játszhattak a csapatok. A különbség abban mutatkozott meg, hogy a Falco tizenhárom pontot szerzett második esély után, míg mi egyet sem. Mario Delas nagyon hiányzik a rotációnkból, de mindenki büszke lehet arra, ahogyan küzdött, két-három alkalommal is visszakapaszkodtunk nagyobb hátrányból. A támadólepattanók terén mindenképpen javulnunk kell. A következő meccs nulla nulláról indul, meglátjuk, mire leszünk képesek.
Gasper Okorn:
– Fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolóink, le a kalappal előttük. Elismerésem a csapatnak is, megérdemelten győztünk. Adódtak nehéz pillanatok a mérkőzés során, néhány nyolc-tízpontos futást is produkált az ellenfél rövid idő alatt, de képesek voltunk kezelni ezeket a helyzeteket. Hosszú még az út a végéig, koncentrálunk a következő mérkőzésre.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Falco javára

A 3. helyért, 1. mérkőzés
SZOLNOKI OLAJ KK–Pécsi VSK-VEOLIA 68–106 (18–32, 20–27, 14–22, 16–25)
Szolnok, 1000 néző. V: Benczur, Tőzsér, Nagy V.
SZOLNOK: Vojvoda 15/3, AIRINGTON 15/9, Pallai 7/3, Malasevics 4, N. Milosevics 14. Csere: Rudner 8/6, Taiwo 5, Csák, Frikker, Frank
Edző: Dragan Alekszics
PÉCS: Pongó Máté 6, TAYLOR 31/12, CSIRICS 20/6, BUDIMIR 16/6, Horti 3. Csere: Wright 10, Antóni 6/6, DEMETER 12/3, Bíró L., Olasz 2
Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–6. 7. p.: 8–19. 13. p.: 22–41. 17. p.: 31–51. 24. p.: 41–65. 28. p.: 46–76. 34. p.: 56–95. 38. p.: 63–106
Kipontozódott: Airington (36. p.)
Kiállítva: Malasevics (24. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Pécs javára
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics: –
Mit lehet mondani egy ilyen mérkőzés után, amikor közel negyvenpontos vereséget szenvedtünk, de a lelátón az egész éves teljesítményünket, kupagyőzelmünket is ünnepelte a közönség? Sajnáljuk, hogy továbbra is foghíjasan kell pályára lépnünk a mérkőzéseken, Pécsett igyekszünk visszavenni a pályaelőnyünket azért, hogy hazai pályán fejezzük be a bajnokságot, és szerezzük meg a bronzérmet.
Csirke Ferenc: – Koncentráltan és jó dobásokkal nyitottuk a mérkőzést, ezzel meg is alapoztuk a győzelmünket. Annak külön örülök, hogy jól védekeztünk Vojvoda Dávid ellen. A második meccset mindenképp meg kell nyernünk, hogy ne kelljen még egyszer Szolnokra utaznunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik