Férfi kosár NB I: érett a meglepetés, de győzött az Olaj

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.14. 19:47
null
Ryan Watkins (1-es számmal) ezúttal is kiváló volt (kosarsport.hu)
A férfi kosárlabda NB I 15. fordulójában a Szolnoki Olaj 78–74-re győzött a tabella utolsó két helyéről menekülő Sopron otthonában.

 

A sokáig sereghajtó Sopron két fordulóval ezelőtt meglepésre legyőzte a Körmendet, majd a MAFC otthonában is nyert, és arra készült, hogy a listavezető ellen folytatja a középmezőnyhöz való felzárkózást.

Ellentétes játékot mutatott az első két negyed, hiszen amíg az első játékrészben már 12-vel is vezetett a Szolnok, addig a második negyedben sokkal jobban játszott az SKC, és a félidőre már hatpontos előnyt tudhatott a magáénak.

A harmadik tíz perc közepén vette át a vezetést ismét az Olaj, innentől már nem is engedte ki a kezéből a mérkőzést, igaz, nem tudta idejekorán eldönteni a találkozót, negyven percig koncentrálnia kellett.

A hazaiaknál ezúttal is kiemelkedett Ryan Watkins (19 pont, 11 lepattanó, 7 kiharcolt fault), a győztesnél Kendrick Perry (17 pont, 10 lepattanó, 5 kiharcolt fault) volt a legjobb.

Férfi kosárlabda NB I
SOPRON KC–SZOLNOKI OLAJ KK 74–78 (17–23, 27–15, 17–28, 13–12)
Sopron, 1500 néző. Vezette: Papp Péter, Török Róbert, Szalai Zsolt
SOPRON: PARKER 17/3, Duvnjak 7, EL-AMIN 17/6, Takács, WATKINS 19/6. Csere: Bagó 3/3, Dénes, MÉSZÁROS 11/3. Edző: Sabáli Balázs
SZOLNOK: PERRY 17, VOJVODA 11/6, Kovács P. 5/3, FORD 12/6, TÓTH Á. 12. Csere: Andrics 6, Milosevics 10, Polyák, Phillip 5/3. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–4. 6. p.: 9–15. 9. p.: 17–23. 13. p.: 23–27. 17. p.: 37–36. 19. p.: 42–36. 22. p.: 48–40. 25. p.: 51–52. 28. p.: 56–62. 33. p.: 61–71. 36. p.: 65–74. 39. p.: 73–76
Kipontozódott: Milosevics (29. p.), Andrics (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs:
– Jól kezdett ellenfelünk, de tizenkét pontos előnyét sikerült ledolgoznunk, és a vezetést is átvettük. A második félidőben gyengébben játszottunk, mint az elsőben, többször is rossz döntéseket hoztak játékosaim. Ráadásul kihagytunk nyolc büntetőt, és így már kevés volt a hajránk a győzelemhez. Ennek ellenére gratulálok a fiúknak, és köszönöm nekik, valamint szurkolóinknak ezt a teljesítményt.
Dragan Alekszics: – Jól indítottuk a találkozót, de a második negyedben kissé elaludtunk. A második félidőben felpörgettük magunkat, és ha minimálisan is, de sikerült legyőzni a jó erőkből álló soproniakat.

 

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olaj KK 15 13 2 1246–1103 0.933
2. Egis Körmend 15 11 4 1224–1168 0.867
3. Falco-Vulcano Szombathely 15 10 5 1356–1182 0.833
4. Alba Fehérvár 15 10 5 1178–1083 0.833
5. KTE-Duna Aszfalt 15 9 6 1203–1161 0.800
6. Atomerőmű SE 15 9 6 1207–1178 0.800
7. Zalakerámia ZTE KK 15 8 7 1183–1208 0.767
8. Pécsi VSK-VEOLIA 15 7 8 1173–1206 0.733
9. Naturtex-SZTE-Szedeák 15 6 9 1127–1125 0.700
10. Kaposvári KK 15 6 9 1122–1163 0.700
11. DEAC 15 6 9 1134–1257 0.700
12. JP Auto - Jászberény KSE 15 4 11 1107–1210 0.633
13. MAFC 15 3 12 1041–1144 0.600
14. Sopron KC 15 3 12 1110–1223 0.600

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik