Férfi kosár NB I: elesett a Tiszaliget – nyert a Falco Szolnokon

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2019.05.08. 20:07
null
Váradi (feketében) duplája győzelmet ért (Fotó: Földi Imre)
A férfi kosárlabda NB I középszakaszának felsőházában a Falco Váradi Benedek utolsó másodperces duplájával egy ponttal, 85–84-re legyőzte az Olajat Szolnokon, és nagy lépést tett a második hely megszerzése felé.

 

Hogy min nevetett nagyot együtt Gasper Okorn és Dragan Alekszics, a Falco és a Szolnok edzője 11 perccel a feldobás előtt, azt sosem tudjuk már meg, azt viszont valószínűsíthetjük, hogy a rájátszást a vasiak kezdik a második helyről.

Mert a szombathelyi gárda olyan bravúrt hajtott vége szerda este Szolnokon, amilyet korábban egyetlen magyar csapatnak sem sikerült: Váradi Benedek dudaszós, szerencsés középtávolijával bevette a Tiszaligetet, a bajnoki címvédő csarnokát. Amelybe a felsőház rangadója előtt pár perccel bebicegett Milosevics, de nem Nemanja, aki a pályán volt, hanem a közönségkedvenc Sztrahinja, aki a Magyar Kupa negyeddöntőjében szenvedett Achilles-ín-szakadást, s most kilátogatott csapata meccsére, s mivel óriási ováció fogadta, meg is volt az alaphangja a találkozónak.

Amelyen nem játszott Juvonte Reddick, a szombathelyiek centere, akinek hiánya alapvetően meghatározta a Szolnok taktikáját: a 204 centis amerikai sérülése miatt el sem utazott a meccsre, így várható volt, a centerposzton erős hazaiak itt támadják majd a Falcót.

A tétnek megfelelő – gyakorlatilag három fordulóval a középszakasz vége előtt a győztes karnyújtásnyira került a második helytől – iramú és színvonalú meccset látott a publikum, amely rangadóhoz méltón csak az utolsó pillanatban dőlt el. És nem másnak, mint az első tíz percben 11 pontig jutó Váradi kosarának köszönhetően.

A válogatott hátvéd és társai a meccs nagy részében meg sem próbáltak a gyűrű közelébe férkőzni, s az elején a hazaiak is inkább messziről próbálkoztak A végül 15 hárompontost jegyző szombathelyiek már az első negyedben hat triplát dobtak, ám így is felváltva vezettek a csapatok. Rendkívül motivált volt a vendéggárda, a játékosok gyakran biztatták egymást, s sokszor megbeszélték egymással az aktuális játékhelyzeteket.

Akadtak persze forró pillanatok is, Kovács Pétert sapkázta le Ronald Curry a 18. percben, a hazaiak szerint szabálytalanul, paprikás hangulat, természetesen a drukkerek a bírókat szidták, akik Perl Zoltán dudaszós hármasánál személyi hibát fújtak Nemanja Milosevicsre, akire gyakorlatilag rázuhant a magyar válogatott kiválósága.

Nagyobb előnyre szert tenni csak az Olajnak sikerült a zárónegyed elején, amikor 69–60-ra vezettek a hazaiak, akik egyre többet használták a centereket. Ám a Falcónál ekkor előlépett a feljavult Perl Zoltán, majd gyilkos triplákkal feljött megint egálra a vendégcsapat. S jött a csattanó: az utolsó támadásnál, egy pontos szolnoki vezetésnél Evan Bruinsma hármasa lepattant, ezt Váradi szerezte meg, s az által azonnal eleresztett dobás is a gyűrű tövén landolt, csakhogy pattant még egyet és a dudaszó pillanatában behullott a gyűrűbe.

A DEAC biztos győzelmet aratott a Paks fölött a középházban, így minden esélye megvan még arra, hogy bejusson a rájátszásba.

Az alsóházban szereplő Alba Fehérvár számára kedd este véget ért az idény, mivel 70–64-re kikapott a Szedeáktól hazai pályán – és a 11. helyen végzett.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I, KÖZÉPSZAKASZ
FELSŐHÁZ
Szolnoki Olaj KK–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 84–85 (24–24, 20–21, 23–15, 17–25)
Szolnok, 1180
néző. V: Kapitány, Ádám, Török R.
SZOLNOK:
VOJVODA 16/9, Airington 12/3, Malesevics 5/3, N. MILOSEVICS 26/9, ANDRIC 15. Csere: Kovács P. 6/6, Tóth Á. 4, Rudner. Edző: Dragan Alekszics
FALCO: VÁRADI B. 17/9, CURRY 13/9, PERL 15/3, Bruinsma 11/3, Tóth N. 4. Csere: Govens 9/9, Balmazovics 13/9, Bíró O. 3/3. Edző: Gasper Okorn
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–10. 8. p.: 18–18. 14. p.: 33–31. 18. p.: 41–42. 24. p.: 54–52. 28. p.: 62–58. 33. p.: 73–65. 37. p.: 79–70. 39. p.: 82–83
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics: – Kemény, hajtós meccs volt, más összetételű, más játékot mutató Falcóra számítottunk, amely tulajdonképpen azzal nyert, hogy jobban szedte a támadólepattanókat, pedig sokszor igazi center nélkül játszott. Még sok van hátra, megyünk tovább. Készülünk a hátralévő két középszakaszbeli meccsre és természetesen a playoffra.
Gasper Okorn: – Kemény, férfias, egylabdás mérkőzést játszottunk Szolnokon, és a végén nekünk volt meg az a bizonyos labdánk a győzelemhez. Nagyon fontos csatát nyertünk meg, de a háború kimenetele még mindig nem dőlt el.

KÖZÉPHÁZ
DEAC–Atomerőmű SE 84–72
(27–15, 16–21, 23–19, 18–17)
Debrecen, 750 néző. V: Földházi, Minár, Mészáros
DEAC: Dugat 3/3, MANIGAT 17/9, BORISZOV 17/6, IVOSEV 15, Amigo 9. Csere: BOGNÁR 13/3, Polyák 2, Kozák, Omenaka, VELKEY 8/6. Edző: Berényi Sándor
PAKS: Kovács Á. 10/3, HENTON 20/6, Norfleet 5, Eilingsfeld 2, JEVTOVICS 19/3. Csere: Williams 4, Horváth K. 5/3, Ruják A. 7/3, Kalmár. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–2. 5. p.: 7–9. 9. p.: 27–13. 12. p.: 27–20. 16. p.: 33–26. 20. p.: 39–34. 22. p.: 49–42. 25. p.: 57–44. 28. p.: 61–51. 33. p.: 71–55. 36. p.: 71–65. 38. p.: 80–69
Kipontozódott: Amigo (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Berényi Sándor: – Győzelmünk kulcsa a védekezés volt, emellett a második félidőben feljavultunk lepattanózásban. Jahenns Manigat hosszú sérülése után jó játékkal tért vissza, Velkey János pedig a kispadról szállt be remekül a mérkőzésbe.
Dzunics Braniszlav: – Megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a DEAC. A hazaiak nagyobb energiával kosárlabdáztak, minden játékelemben felülmúltak minket.

Sopron KC–KTE-Duna Aszfalt 76–71 (18–13, 33–21, 12–26, 13–11)
Sopron, 1100
néző. V: Papp P., Praksch, Farkas G.
SOPRON: Warner, Lemar 22/6, SUPOLA 17/6, Dénes 6/3, Wiggins 11. Csere: Molnár Marcell 10/3, GORDON 17, Buzsáki. Edző: Sabáli Balázs
KECSKEMÉT: J. Green 17/6, Wittmann 14/6, Dimics 10, Dramicsanin 14/12, Karahodzsics 10. Csere: Molnár M. 6, Mészáros M. 6/6, Kucsera 2, Molnár D. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–5. 5. p.: 4–9. 10. p.: 18–13. 12. p.: 25–13. 15. p.: 36–24. 18. p.: 43–31. 20. p.: 51–34. 22. p.: 54–39. 25. p.: 54–47. 28. p.: 60–53. 30. p.: 63–60. 32. p.: 68–62. 35. p.: 74–69. 38. p.: 77–73
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs: – Rosszul kezdtük a mérkőzést, de az első öt perc után összeszedtük magunkat. Hamar elvesztettük Warnert, akinek a helyén Molnár Marcell nagyon jól teljesített, és ki kell emelni a dupla duplát elérő Gordont is, aki néhány napja még csak sántikált. A félidőre nagy előnyt építettünk ki, amelyet a harmadik negyedben leadtunk, de Dénes Gábor triplája a végén olyan lökést adott, hogy nem veszíthettük el a találkozót. Küzdünk tovább, a célunk továbbra is az, hogy bejussunk a rájátszásba.
Forray Gábor: – Dénes Gábor triplája volt az a fordulópont, amely eldöntötte a meccset. A második negyedet elrontottuk, de vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. A második félidőben sok eladott labdánk volt, de végig meccsben maradtunk, és ismét szoros végjátékban maradtunk alul.

ALSÓHÁZ
Alba Fehérvár–Naturtex-SZTE-Szedeák 64–70
(17–19, 19–14, 14–17, 14–20)

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Egis Körmend 31 24 7 2732–2443 0.887 55
2. Falco-Vulcano Szombathely 33 23 10 2720–2469 0.848 56
3. Szolnoki Olaj KK 32 22 10 2707–2524 0.844 54
4. JP Auto - Jászberény KSE 32 18 14 2423–2488 0.781 50
5. Pécsi VSK-VEOLIA 32 16 16 2553–2502 0.750 48

A KÖZÉPHÁZ ÁLLÁSA
6. KTE-Duna Aszfalt 32 17 15 2575–2586 0.766 49
7. Atomerőmű SE 33 16 17 2805–2712 0.742 49
8. Sopron KC 33 16 17 2763–2739 0.742 49
9. DEAC 32 15 17 2726–2812 0.734 47
10. Zalakerámia ZTE KK 32 14 18 2680–2733 0.719 46

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
11. Alba Fehérvár 32 15 17 2518–2483 0.734 47
12. Kaposvári KK 32 13 19 2596–2623 0.703 45
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 31 10 21 2280–2433 0.661 41
14. Serco - TF-BP 31 5 26 2185–2716 0.581 36

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik