Férfi kosár NB I: a Szolnok egy győzelemre az aranytól

Vágólapra másolva!
2018.06.14. 21:35
null
Vojvoda Dávid 13 ponttal segítette csapatát (Fotó: Koncz György)
A végig vezető Szolnoki Olaj 89–70-re legyőzte a Falcót a férfi kosárlabda NB I bajnoki döntőjének harmadik összecsapásán, így egyetlen győzelemre van attól, hogy aranyérmet ünnepelhessen.

 

Döntetlenről várhatta a férfi kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzését a Szolnoki Olaj és a Falco – az első találkozón Vojvoda Dávidék, a második összecsapáson viszont már a sérülten is játszó Govens Darrinnel felálló szombathelyiek bizonyultak jobbnak.

Voltak szerencsés kosaraink

Kendrick Perry, a Szolnok hátvédje: – Szurkolóink sokat segítettek abban, hogy végül magabiztosan nyertünk. Negyven percig azt játszottuk, amit terveztünk, kellően keményen védekeztünk és jól támadtunk, bár őszintén el kell ismerni, voltak szerencsés kosaraink is.

A harmadik meccs elején a vezetést a hazaiak szerezték meg, és nem is adták ki a kezükből – a második negyed közepére tizenhét pontos előnyt építettek ki Kendrick Perry vezérletével, aki 13 pontot dobott. A félidőhöz közelítve azonban feljött a triplákkal sokáig hadilábon álló Falco, a szünetre tízpontosra csökkentve a különbséget.

A vendégek a szünet után a hátrány további csökkentése helyett távolabb kerültek a Szolnoktól, egy labdaszerzés utáni Vojvoda-zsákolást követően Szrecsko Szekulovics vezetőedző időkéréssel próbált új lendületet vinni a játékba.

A lendület megérkezett, csak éppen a hazaiakhoz: egymás után három sikeres triplát vágtak be Dragan Alekszics tanítványai, a harmadik negyed végére pedig huszonhárom egységre hízott az előny.

A záró etapban még egy technikai szabálytalanságot is elkönyvelhetett Govens, a felzárkózásra és a fordításra azonban már nem maradt esélyük a szombathelyieknek, így a három győzelemig tartó párharcban a második sikerét szerezte meg az Olaj.

A negyedik találkozó június 18-án hétfőn, 18 órakor kezdődik.

SZOLNOKI OLAJ KK–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 89–70 (22–11, 21–22, 28–15, 18–22)
SZOLNOK:
PERRY 18/9, Vojvoda 13/3, Ford, MILOSEVICS 18/6, TÓTH Á. 13. Csere: Andric 7, BROWNING 13/9, Kovács P. 7/6, Polyák, Tóth Z. Edző: Dragan Alekszics
SZOMBATHELY:
Norfleet 6, PERL 19/9, Váradi 10, BORISZOV 10/6, Taylor 6. Csere: Govens 8, Pusztahvar 4/3, Tóth N. 4, Doncsecs, Durázi, Hódi 3/3, Kucsora. Edző: Szrecsko Szekulovics
Szolnok, 2200
néző. V: Cziffra, Győrffy, Frányó
Az eredmény alakulása. 3. perc:
8–2. 7. p.: 15–6. 12. p.: 25–11. 16. p.: 35–18. 19. p.: 38–29. 21. p.: 46–33. 26. p.: 54–41. 28. p.: 60–43. 30. p.: 71–46. 34. p.: 81–62. 39. p.: 88–67
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása:
2–1 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG

Dragan Alekszics: –
Igazi playoffhangulatban játszottunk, élmény volt játékosnak és nézőnek is. Az előző meccsekhez képest agresszívebbek voltunk védekezésben és összeszedettebbek támadásban. Megpróbáljuk lezárni a párharcot hétfőn.
Szrecsko Szekulovics: –
Jobb volt ezen a meccsen a Szolnok, megérdemelten nyert. Az első félidőben pocsékul dobtunk távolról, márpedig a triplák nélkül nem tudjuk legyőzni az Olajt. Az életben maradásért küzdünk hétfőn, szerencsére három napunk van készülni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik