Férfi kosár NB I: a Paks üzent az Olajnak, ZTE-siker a rangadón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.02. 20:13
null
A visszatérő Eilingsfeld Jánossal <br />a Paks kiütötte a Szolnokot (Fotó: kosarlabda.ase.hu)
A férfi kosárlabda NB I középszakaszának 3. fordulójában a Körmend az ősi rivális ZTE-t fogadta – ennek megfelelő izgalmakat és végül vendégsikert hozott a találkozó. A másik felsőházi mérkőzésen az Atomerőmű meglepően simán nyert a Szolnok ellen. Győzött a Kecskemét, a Falco és a Jászberény is.

A Körmend–Zalaegerszeg párosítás a legnagyobb múlttal bíró párharc az élvonalban. A két csapat egymás elleni meccseire mindig paprikás hangulat jellemző, különösen akkor, amikor mindkét együttes a bajnokság legjobbjai között van. Az első félidőben nagyon kevés pontot láthatott a publikum.

A jó védekezés mellett támadóoldalon is sokat hibáztak a felek. A második húsz percben beindult a vendégek támadógépezete, így már 15 ponttal is vezettek. A Körmend feltámadt a meccs végére, és egy perccel a vége előtt egyenlített, de a ZTE újra megrázta magát, és lezárta a meccset. A zalaiak ebben a szezonban 3–0-ra állnak riválisukkal szemben.

Nem sok izgalmat hozott az alapszakasz-második Paks és a listavezető Szolnok összecsapása. Az Atomerőmű már az első tíz percben is érzékeltette, hogy ezen a meccsen javítani akarja gyenge középszakaszbeli rajtját. A második negyedben valósággal lelépte ellenfelét a hazai gárda. Remekül védekezett az Atom, ráadásul ötven százalékkal tüzelt ekkor a triplavonalon túlról, míg az Olajnak tízből egyszer sem sikerült betalálnia ilyen távolságból. Bár a második félidőben valamelyest javult a Szolnok játéka, de ez csak a különbség kozmetikázására volt elegendő. A Paks játékban és lélekben is visszatért a legjobbak a közé.

A szombati egyetlen alsóházi meccsen a MAFC megnyerte az első két negyedet a Jászberény ellen, de nagyobb előnyt nem alakított ki. A meccs nagy részében két-három kosárnyi távolságban követte ellenfelét a Jászberény, de a 37. percben átvette a vezetést a vendégcsapat és onnantól már nem is engedte ki a győzelmet a kezéből. Ezzel a győzelemmel megragadták az utolsó szalmaszálat a jászságiak, hogy elkerüljék a play-outot. A nyerőember a 26 pontig és 18 lepattanóig jutó Garrick Sherman volt.

Szinte végig fej fej mellett haladt a Szombathely és a Sopron, de jobb negyedik negyedének köszönhetően győzött a Falco.

Hasonlóan kiegyenlített meccset vívott egymással a Kecskemét és a Kaposvár, és ezen a találkozón is a záró játékrészbeli különbség volt a döntő – az utolsó tíz percben 31 pontot dobva lehajrázta ellenfelét a KTE. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a 33 pontot és 10 lepattanót jegyző kecskeméti Tomiszlav Ivosev lett.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I

FELSŐHÁZ
ATOMERŐMŰ SE–SZOLNOKI OLAJ KK 92–78(26–11, 30–18, 18–28, 18–21)
Paks, 1200
néző.V:Kapitány G., Frányó P., Boros T.
ATOMERŐMŰ:
KOVÁCS Á.11,Robinson2,Barnies13/6,EILINGSFELD13/3,WATKINS15. Csere:Dunn18/3, Fomin6/3, Medve6/3, Will8/6. Edző:Schmidt Béla
SZOLNOK: Burrell5/3,Vrbanc11/6,Vojvoda6,MILOSEVICS18,KELLER Á.16. Csere:Gregory8, Boriszov, Wittmann12/6, Kovács P.2. Edző:Sztojan Ivkovics
Az eredmény alakulása: 4. perc:
7–1.8. p.:16–5.12. p.:30–13.16. p.:39–23.18. p.:47–27.25. p.:66–44.27. p.:70–50.33. p.:82–61. 37. p.:87–67
MESTERMÉRLEG
Schmidt Béla: –
A nagyszerű kezdésünk megadta a mérkőzés alaphangját. Ültek a tripláink, s ennek is köszönhetően sikerült megnyugtató előnyt szereznünk az első félidőben. A fordulást követően szigorított védekezésén a Szolnok, a zónával is meggyűlt a bajunk, de sikerült megtartanunk az előnyt. Nem ünnepelhetünk, megyünk tovább, szerdán újabb nehéz mérkőzés vár ránk.
Sztojan Ivkovics: –
Gratulálnom kell a paksiaknak, mert nagyon nagy meccset játszottak. Sajnos az első félidőben nagyon rossz százalékkal dobtunk, ami megbosszulta magát. A középszakaszban kiegyenlítettek az erőviszonyok, becsúszhat egy-egy vereség. Olyan azonban nem mostanában fordult elő velünk, hogy ilyen sok pontot kaptunk.

EGIS KÖRMEND–ZALAKERÁMIA ZTE KK 67–70 (12–19, 14–9, 15–25, 26–17)
Körmend, 2000
néző V: Pálla Z., Farkas G., Kulcsár T.
KÖRMEND: PETTY 24/9, Channels 6/3, MCKINNEY 9/3, Tóth N. 4, DUINKER 14/3. Csere: Dickerson 7, Ferencz 2, Lakosa 1. Edző: Teo Cizmic
ZALAEGERSZEG:
KINNEY 17/9, Govens 12/3, Kerpel–Fronius 12/6, Mohácsi 7/3, PANTELICS 11/3. Csere: BALMAZOVICS 11/6, Velkey, Czinger. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása: 3. perc:
4–8. 7. p.: 7–16. 13. p.: 18–19. 18. p.: 23–25. 22. p.: 31–31. 26. p.: 37– 47. 33. p.: 46–56. 37. p.: 58–60
Kipontozódott:
Govens (26. p.)
MESTERMÉRLEG

Teo Cizmic:
– Sajnos ma időnként fegyelmezetlenül játszottunk. Védekezéskor nem faultoltunk időben, támadásban sokszor türelmetlenkedtünk, dobásaink pontatlanok voltak. Ellenfelünk remekül felkészült ellenünk, ennek ellenére volt esélyünk, de a döntő pillanatokban rossz megoldásokat választottunk.
Bencze Tamás:
– Nagyon küzdelmes mérkőzést játszottunk, mindkét csapat mindent meg tett a győzelemért, és a szurkolók is remek hangulatot teremtettek. Govens korai kiválása nem bizonytalanította el a játékosokat, hanem még fegyelmezettebben és felszabadultabban játszottak. Értékes győzelmet arattunk, nagy sikert hajtottunk végre.

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Szolnoki Olaj KK 28 21 7 2267–2057 0.875
2. Zalakerámia ZTE KK 29 21 8 2301–2131 0.862
3. Atomerőmű SE 29 21 8 2424–2257 0.862
4. TLI-Alba Fehérvár 28 19 9 2545–2194 0.839
5. Egis Körmend 28 19 9 2332–2138 0.839

KÖZÉPHÁZ

FALCO-TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY–SOPRONI KC 80–75 (15–21, 20–18, 25–22, 20–14)
Szombathely, 1500
néző. V: Hegedüs T., Gorka Sz., Hervay T.
SZOMBATHELY:
Thomas 9/9, Váradi B. 6, BURGESS 14/3, RELPHORDE 13/3, WRIGHT 14. Csere: BOGNÁR 12/6, Lekli 8, Kovács B. 2, Hódi, Bazsó 2. Edző: Kálmán László
SOPRON: Ruják 10/6, Tiggs 9/6, Takács 5/3, Dénes 8/6, TAYLOR 15. Csere: BAVCIC 19/9, LAROCHE 9/6, Bán. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 2. perc:
0–6. 8. p.: 11–11. 13. p.: 24–22. 18. p.: 28–39. 20. p.: 35–39. 24. p.: 42–49. 28. p.: 56–56. 30. p.: 60–61. 33. p.: 67–61. 37. p.: 73–72. 39. p.: 78–72
MESTERMÉRLEG
Kálmán László
: – Egy igazán nagy csapat skalpját gyűjtöttük be, elégedett, boldog vagyok. Ezzel a győzelemmel kívánok jobbulást – a csapat nevében is – a volt Falco–vezető, jó barát Henrik Pista bácsinak.
Sabáli Balázs
: – Az első félidő remek játékát nem tudtuk megismételni a második 20 percben. A megszerzett labdákat könnyedén ajándékoztuk oda ellenfelünknek. A hajrában a Falco már rutinosan tartotta az előnyét – bár akadt érdekes szituáció...

KTE-DUNA ASZFALT–KAPOSVÁRI KK 91–82 (17–18, 23–23, 20–22, 31–19)
Kecskemét, 900
néző. V: Cziffra, Gál J., Pozsonyi
KECSKEMÉT:
PONGÓ MÁTÉ 9/3, Pongó Martin 4, DJERASZIMOVICS 22/6, IVOSEV 33/3, Karahodzsics 10. Csere: Hegedűs G. 11, Mészáros M. 2. Edző: Borisz Maljkovics
KAPOSVÁR: UBILLA 24/3, Baki 12/6, Benke 6, HENDLEIN 13/3, Spica 15. Csere: Fodor M. 6/6, Jazvin 6. Edző: Kmézics Zorán
Az eredmény alakulása. 3. perc:
4–2. 7. p.: 9–10. 12. p.: 19–25. 15. p.: 27–30. 18. p.: 33–34. 23. p.: 47–48. 27. p.: 54–56. 32. p.: 66–63. 35. p.: 72–67. 38. p.: 82–73
Kipontozódott:
Hegedűs G. (40. p.)
MESTERMÉRLEG

Borisz Maljkovics:
– Taktikusan és harcosan játszottunk. A második félidőben jobban szedtük a lepattanót, mint az elsőben és ez meghozta az önbizalmunk. Végig koncentráltunk, kevés eladott labdánk volt, ez is döntőnek bizonyult.
Kmézics Zorán:
– Puhák voltunk. Mentségünkre legyen mondva, hogy két kemény meccs van mögöttünk. A hazaiak kulcsjátékosait engedtük játszani, lendületet kaptak, főleg Ivosev, aki megállíthatatlan volt.

A KÖZÉPHÁZ ÁLLÁSA
6. Sopron KC 28 17 11 2270–2123 0.804
7. Falco KC Szombathely 29 15 14 2300–2321 0.759
8. Kaposvári KK 29 14 15 2395–2383 0.741
9. KTE-Duna Aszfalt 28 11 17 2094–2206 0.696
10. PVSK-PannonPower 28 10 18 2080–2262 0.679

ALSÓHÁZ

MAFC–JP-TOP COP JÁSZBERÉNY 80–87 (30–24, 22–21, 20–25, 8–17)
Gabányi sportcsarnok, 800
néző. V: Török R., Vida B., Fodor A.
MAFC: Smith 10/3, Misek 9/3, ANDERSON 30/12, KOVÁCS ÁDÁM 13, Johnson 7. CSERE: Nwakamma 2, MÓCSÁN 9/6, Lakits. Edző: Garai Péter
JÁSZBERÉNY:
COHN 13/3, CAFFEY 23/6, Horváth Á. 5/3, Rakics 6/6, Dramicsanin 10/3. Csere: SHERMAN 26, Soós 4, Szögi, Cseh Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása: 4. perc:
13–11. 8. p.: 23–20. 13. p.: 39–27. 17. p.: 42–39. 24. p.: 58–54. 28. p.: 66–65. 33. p.: 76–74. 38. p.: 79–81
MESTERMÉRLEG
Garai Péter:
– A Jászberény kemény, küzdelmes meccset nyert meg. A hajrában történt három-négy számunkra kedvezőtlen esemény, amelyeket vissza kell néznem. Át kell gondolni sok mindent, a saját játékunk mellett azt is, mennyi energiát érdemes ebbe az egészbe fektetni. A hajrában történt események mellett lélektanilag az is megviselte csapatomat, hogy a minket fizikailag felőrlő Jászberény kivette a játékból Smith-t, akinek a javára ezúttal nem ítéltek faultokat olyan esetekben, amikor általában szoktak. Jó lenne érezni, hogy hazai pályán játszunk... Ezzel együtt megérdemelten nyert ellenfelünk, mindkét csapat megérdemli, hogy jövőre is az élvonalban szerepeljen.
Szrecsko Szekulovics:
– Kemény, küzdelmes meccs volt, ahogy az alapszakaszban és ahogy most is vártam. Örülök, hogy szemben az alapszakaszbeli mérkőzéssel, amikor tizenhat pontos vezetésünk után kikaptunk, most sikerült nyerni, úgy hogy sokáig a MAFC vezetett. Az első félidőben rosszul dobtunk és gyengén védekeztünk. Szünet után sikerült Smith-t megállítani, mind a pontszerzés, mind a játékszervezés tekintetében. Andersont ugyan nem tudtuk tartani, de egyedül nem tudta megnyerni a meccset a MAFC-nak. Fontos és értékes győzelmünkhöz kellett az is, hogy szünet után feljavuljon a támadójátékunk.

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 28 10 18 2207–2369 0.679
12. MAFC 28 9 19 2279–2490 0.661
13. JP-TOP COP Jászberény 28 6 22 2248–2500 0.607
14. MARSO Nyíregyháza 28 5 23 2138–2449 0.589
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik