Férfi kosár NB I: a Körmendé a remeklő csapatok rangadója

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.01.25. 19:57
null
Jordon Varnado (1) 33 pontot dobott a körmendi csapatban (Fotó: Unger Tamás)
Az Egis Körmend hazai pályán 93–84-re legyőzte az Atomerőmű legénységét a férfi kosárlabda NB I hetek óta veretlen csapatainak szombati rangadóján. A Körmend zsinórban hetedszer győzött, az Atom négy siker után kapott ki. A 17. forduló szombati játéknapján szintén pályára lépő Falco sorozatban a hatodik bajnoki meccsét nyerte meg, és fontos győzelmet aratott a Kaposvár is az Oroszlány ellen.

 

KÖRMEND–ATOMERŐMŰ 93–84

Rangadó volt, de tovább emelte az est fényét speciális olimpiai bajnok kosárlabda-válogatottunk, melynek tagjait a pályán köszöntötték a kezdés előtt, és akiket aztán még a körmendi szurkolótábor is magához hívott, hogy méltóképpen megünnepelhesse őket.

Utána már minden figyelem a pályára irányult, és sokat bosszankodtak a csarnok nagyobbik részében, amiért az elején rendre nem tudták megoldani a körmendiek a gyűrű közeli szituációkat – majd amikor már a lepattanókat is rendre elorozták a vendégek, úgy tűnt, bajban vannak az elején nem elég éles hazaiak. Mivel a magas embereknek továbbra sem volt barátja a gyűrű, hamar előtérbe kerültek a távoli próbálkozások, és lőn: öt egymást követő hárompontossal átvette a vezetést az első negyedben hétpontos hátrányban is lévő Körmend – ezek közül négyet Jordon Varnado jegyzett, méghozzá elhibázott kísérlet nélkül.

Bravúros sorozat, de még nagyobb bravúr, ha valaki folytatni is tudja – nos, a bedobó tudta, ez az ő napja volt.

Szükség is volt tőle az extra dobóteljesítményre, mert bár a palánk alatt a vasiak centere, Travis Taylor egyszerre volt harcos, energikus és ruganyos, ha ő nem tudta megkaparintani a lepattanót, rendre visszaszedték a paksiak. Akik a harmadik negyed feléhez közeledve pontosan duplaannyi lecsorgó labdát gyűjtöttek be, mint vendéglátójuk: 30:15 volt ekkor a lepattanóarány a javukra, és bizony ennek ellensúlyozására már a magas dobószázalék is kevés volt körmendi részről, így ismét magához ragadta a vezetést az ASE.

Megtartani azonban nem tudta, mert egyre inkább felnőttek Varnado mellé légióstársai is. Ha nem is azonnal, de sikerült felpörögnie a megfelelő fordulatszámra a hétközi lettországi túra után érthetően nem a legfrissebb Körmendnek, amikor pedig valaki fáradni látszott, bízvást meríthetett energiát a közönség biztatásából – vagy ha abból sem sikerült, Matthias Zollner mesterre is számíthatott, aki űzte-hajtotta tanítványait az oldalvonal mellől.

A mérkőzés három perccel és tizenhat másodperccel a vége előtt dőlt el a hazaiak javára: ekkor bombázta be Varnado a kilencedik tripláját (a tizenkettedik kísérletéből), amivel 85–76-ra alakult az állás. Ekkora pontkülönbség még nem volt addig a rangadón, ráadásul a körmendiek kivédekezték a paksiak következő támadását, így utána Taylor büntetőjéből összejött a közte tíz is.

Sőt később a tizenkettő is, a hajrára elfogytak az izgalmak, de jutottak a lefújás utánra: a B-közép magához szólította a meccs hősét, és neki kellett levezényelnie a drukkerek egyik kedvenc rigmusát. A szektornyi szurkoló néma csendben várta az amerikai kosaras magyar instrukcióit megafonból. Az ilyen pillanatok után pedig nincs az a vándormadár légiós, aki ne küzdene utolsó véréig.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
17. FORDULÓ, szombati mérkőzések

EGIS KÖRMEND–ATOMERŐMŰ SE 93–84 (18–21, 33–26, 18–18, 24–19)
Körmend, 2000
néző. V: Győrffy, Balog Gy., Pozsonyi
KÖRMEND: TURNER 14, EDWARDS 18/9, Ferencz 3/3, VARNADO 33/27, TAYLOR 17. Csere: Németh Á. 2, Kastrati 3/3, Filipovics 3, Oroszi, Kozma. Edző: Matthias Zollner
ATOMERŐMŰ: EVANS 20/12, Faust 12/3, COLEMAN 24/12, Jackson 3, Lóránt 6. Csere: Velkey 5/3, Putney 6/3, Kovács Á., KIS R. 8/6. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 2. p.: 3–2. 6. p.: 3–10. 7. p.: 12–12. 9. p.: 18–16. 11. p.: 18–24. 16. p.: 33–38. 17. p.: 39–38. 20. p.: 51–44. 23. p.: 51–53. 24. p.: 56–58. 28. p.: 65–58. 32. p.: 72–71. 35. p.: 80–76. 38. p.: 88–76
MESTERMÉRLEG
Matthias Zollner:
– Küzdelmes mérkőzést játszottunk, és Jordon Varnado ezúttal extra teljesítményt nyújtott, de az egész csapat elszántan harcolt a sikerért. A találkozó elején a kettő kettő elleni játék levédekezése gondot okozott, de később ezt is megoldottuk. Biztos vagyok benne, hogy még ebben a bajnokságban többször is megmérkőzünk mai ellenfelünkkel.
Dzunics Braniszlav: – A Körmend megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, mert kicsivel jobban játszott, mint mi. A szervezettség és a fegyelmezettség hiányzott a játékunkból. Voltak jó időszakaink, de a játékosaim ezúttal inkább bravúros megoldásokra törekedtek. Sok labdát eladtunk, és a lepattanócsatát is elveszítettük.

FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–KTE-DUNA ASZFALT 75–63 (15–14, 20–13, 22–21, 18–15)
Szombathely, 2720
néző. V: Praksch P., Boros T., Kovács N.
SZOMBATHELY: Váradi 7, Perl 9/3, BENKE 11/6, KRIVACSEVICS 12/6, Reddic 6. Csere: HOOKER 9/6, R. Curry 3/3, Lake 6, Filipovity 6, Bíró O. 6/6. Edző: Gasper Okorn
KECSKEMÉT: Lewis 4, WITTMANN 17/6, Thomas 11, Djurasovics 9/3, KARAHODZSICS 18. Csere: Révész, Kucsera, Vukcsevics, Molnár D. 4. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–9. 8. p.: 12–11. 13. p.: 22–16. 17. p.: 22–24. 20. p.: 35–27. 24. p.: 37–35. 26. p.: 45–35. 30. p.: 57–48. 35. p.: 66–52. 38. p.: 70–59
MESTERMÉRLEG
Gasper Okorn:
– Nyertünk, és nem sérült meg senki – ez a lényeg. Krivacsevics jól kihasználta a neki adott több játéklehetőséget, sikerült bizonyítania. A többiek viszont nagyon rossz képet mutattak magukról. Egyáltalán nem vagyok elégedett a látottakkal.
Forray Gábor: – A Falco a meccs nagy részében irányított, megérdemelten nyert. Azonban jár a dicséret az én csapatomnak is, sokáig versenyben voltunk – a fiúk nagyszerűen küzdöttek, tetszett a hozzáállásuk. Erre a teljesítményre lehet építeni a jövőben.

KAPOSVÁRI KK–OSE-LION'S 91–83 (28–16, 24–21, 14–14, 25–32)
Kaposvár, 1800
néző. V: Benczur T., Goda L., Kulcsár T.
KAPOSVÁR: KRNJAJSZKI 13/3, NORFLEET 12/3, Ponjavics, Dramicsanin 8/3, LALIC 13. Csere: DAVIS 22/9, Hendlein 14/3, Baki 6/6, Bogdán 3. Szakmai igazgató: Ivkovics Sztojan
OROSZLÁNY: E. WASHINGTON 12, Abell 10, Mohácsi 7/3, Garamvölgyi 7/3, BOZSOVICS 19. Csere: Illés 3/3, Hayes 7, Rizvic 13/3, Demeter A., Zsíros, Anda 5. Edző: Sebastjan Krasovec
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–2. 7. p.: 18–11. 12. p.: 31–18. 17. p.: 41–26. 22. p.: 57–40. 28. p.: 62–46. 32. p.: 66–55. 37. p.: 77–65
Kipontozódott: Bozsovics (39. p.), Mohácsi (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Ivkovics Sztojan:
– Szép lassan látszik, amit játszani akarunk. A váltásokat azonban a következő héten gyakorolnunk kell. Aggasztó, hogy az ellenfél harminc büntetőt dobott, meg kell találni a védekezésbeli hibáinkat, hogy mindenképp kevesebb legyen. Ez a két dolog a legfontosabb tehát a védekezésben, a támadásban pedig higgadtabbnak kell lennünk.
Sebastjan Krasovec: – Az utolsó játékrészre sikerült összekapni magunkat, ám úgy érzem, hogy ekkor nem mindenki akarta a pályán, hogy megnyerjük a mérkőzést.

A további program
Vasárnap

18.00: Zalakerámia ZTE KK–Sopron KC
Pénteken játszották
Naturtex-SZTE-Szedeák–Alba Fehérvár 80–88
PVSK-Veolia–Jászberényi KSE 89–59
DEAC–Szolnoki Olaj 81–68

AZ ÁLLÁS
1. Falco-Vulcano Szombathely 17 16 1 1473–1229 0.971
2. Egis Körmend 17 14 3 1442–1275 0.912
3. Atomerőmű SE 17 12 5 1472–1370 0.853
4. Alba Fehérvár 17 10 7 1528–1501 0.794
5. Szolnoki Olaj KK 17 10 7 1370–1303 0.794
6. PVSK-VEOLIA 17 9 8 1436–1448 0.765
7. DEAC 17 9 8 1405–1409 0.765
8. Zalakerámia ZTE KK 16 7 9 1374–1412 0.719
9. Kaposvári KK 17 7 10 1397–1390 0.706
10. Oroszlány SE Lions 17 7 10 1386–1381 0.706
11. KTE-Duna Aszfalt 17 7 10 1322–1403 0.706
12. Sopron KC 16 6 10 1256–1279 0.688
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 17 3 14 1362–1547 0.588
14. JP Auto - Jászberény KSE 17 1 16 1154–1430 0.529
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik