Férfi kosár NB I: a Körmend győzött az éllovas otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.10. 20:25
null
A szolnoki Luksa Andric (balra) óriási csatát vívott Horti Bálinttal (Fotó: Fodor Orsi)
A Körmend 75–74-re győzött a tabellaelső Szolnok vendégeként a férfi kosárlabda NB I 22. fordulójának szombati játéknapján.

 

Többnyire a vendég Körmend játszott előnyben a forduló csúcsrangadóján, de a Szolnok nem engedte meglógni, többször fordított. A végjátékban felváltva vezettek a csapatok: 21 másodperccel a vége előtt Kendrick Perry duplájával az Olaj került fórba, azonban Andre Hollins két büntetőjével újra előzött a vendégcsapat. Öt másodpercnyi játékidő maradt, Perry kétségbeesett hármasa célt tévesztett – nyert a Körmend.

A ZTE húszpontos hátrányból felállt a Falco ellen, de végül elveszítette hazai pályán a presztízsmeccset. Regionális derbit vívtak Pécsen is, ahol a hazaiak hosszabbításban gyűrték le nagy riválisukat, a Kaposvárt.

Az Alba a végjátékban harcolta le az Atomerőműt, a Kecskemét is a negyedik negyedben vitte döntésre a dolgot a MAFC ellen, míg a Szeged és a Sopron az első félidőben alapozta meg idegenbeli sikerét – utóbbi áldozata, a DEAC sorozatban 11. alkalommal kapott ki.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
22. FORDULÓ

SZOLNOKI OLAJ KK–EGIS KÖRMEND 74–75 (20–21, 20–22, 18–14, 16–18)
Szolnok, 1950
néző. V: Pálla, Söjtöry, Boros T.
SZOLNOK: Perry 14/9, VOJVODA 20/9, Ford 6/3, MILOSEVICS 17/6, ANDRIC 12. Csere: Kovács P., Browning 5/3. Edző: Dragan Alekszics
KÖRMEND: WRIGHT 15/9, Németh Á. 4, Fanning 7/3, Davis 4, Horti 10/3. Csere: FERENCZ 16/6, Hollins 5, TUOYO 14/6, Halász Á. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–7. 8. p.: 19–17. 13. p.: 22–28. 18. p.: 33–37. 24. p.: 44–48. 27. p.: 52–54. 34. p.: 62–64. 38. p.: 70–71. 40. p.: 74–73
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics
: – A védekezésünkkel nem volt különösebb gond, de támadásban nem találtuk a ritmust. Jó hangulatú, egylabdás mérkőzésen maradtunk alul a jó Körmenddel szemben.
Gasper Potocnik: – Szerencsére tanultunk a szerdai hibáinkból, amikor a FIBA Európa-kupa meccsen alulmaradtunk Velencében. Most harcosan és jó hozzáállással kosárlabdáztunk, szerencsére sikerült is nyernünk.

DEAC–SOPRON KC 89–96 (22–21, 20–34, 21–22, 26–19)
Debrecen, 1450
néző.V:Benczur, Gál, Minár
DEAC:Jones 5, MARTINICS 22/6, Lilov 15/12, Bognár 10, ARMWOOD 21/6. Csere:Lauderdale 6, Molnár A. 2, Velkey 6/3, Kósa 2. Edző:Berényi Sándor
SOPRON KC: PARKER 21, Mészáros M. 2, EL-AMIN 18/9, HENDERSON 20/6, WATKINS 27. Csere: Takács N. 8/6, Tóth G. Edző:Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–8.8. p.: 18–15. 13. p.: 24–29. 18. p.: 33–44. 23. p.: 49–59. 28. p.: 61–71. 33. p.: 66–79. 38. p.: 82–88
Kipontozódott: Henderson (37. perc)
MESTERMÉRLEG
Berényi Sándor:
– Az döntött, hogy ellenfelünk sokkal okosabban kosárlabdázott nálunk. Az első félidő egyszerűen vállalhatatlan, szégyenteljes volt. Alaphibákat követtünk el, semmit sem láttam viszont a pályán az előre megbeszéltekből. A második félidőben már harciasabb arcát mutatta a csapat, de a jó játékkal továbbra is adósak maradtunk. Az utolsó percekben szerzett labdáinknak köszönhetően felcsillant a remény, de nem tudtunk élni a lehetőséggel.
Sabáli Balázs:– Fontos volt a jó kezdés. Kihasználtuk, hogy a hazaiak a megszokottnál gyengébb százalékkal értékesítették dobásaikat. A végjátékban fontos labdákat adtunk el, amelyeknek köszönhetően esélyt adtunk a Debrecennek a visszakapaszkodásra. Összességében elégedett vagyok, de sokat kell még tanulnunk, hogy előrébb léphessünk.

ALBA FEHÉRVÁR–ATOMERŐMŰ SE 89–82 (29–30, 18–17, 23–20, 19–15)
Székesfehérvár, 1600
néző. V: Győrffy, Farkas G., Kulcsár
FEHÉRVÁR: Hill 5/3, SIMPSON 23/21, POINTER 10, Lóránt 11, Keller Á. 10. Csere: HORTON 15, MOHAMMED 8, Kovács Á. 7/3, Filipovity. Edző: Dzunics Braniszlav
ATOMERŐMŰ: HINDS 20/12, Ruják 2, Tarrant 10, EILINGSFELD 19/3, Guinn 12/6. Csere: Ogunyemi 2, BARNIES 14/3, Garamvölgyi 3/3. Edző: Teo Cizmic
Az eredmény alakulása: 3. p.: 2–6. 6. p.: 12–15. 9. p: 24–24. 12. p.: 32–32. 15. p.: 36–40. 18. p.: 40–42. 22. p.: 49–49. 25. p.: 55–58. 28. p.: 61–63. 32. p.: 70–71. 35. p: 76–76. 38. p.: 82–80
Kipontozódott: Guinn (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Szoros küzdelem volt, az utolsó negyed utolsó másfél percében a paksi védekezésbeli hibákból tudtunk előnyt kovácsolni. A héten sokat utaztunk, és erős ellenfél ellen játszottunk, ez sokat kivett belőlünk. Tudunk ennél sokkal jobb minőségű játékot is nyújtani, de ezúttal a győzelem volt igazán fontos.
Teo Cizmic: – Negyven percig kellett volna koncentrálni, de a végén vétettünk négy-öt olyan védekezési hibát, amelyekből a Fehérvár pontokat tudott szerezni, valamint a mi dobásaink után a lepattanókat nem tudtuk úgy leszedni, mint korábban. Kívánom az Albának, hogy a nemzetközi kupában a nyolc közé jusson!

ZALAKERÁMIA ZTE KK–FALCO-VULCANO ENERGIA KC 76–81 (15–21, 16–23, 25–18, 20–19)
Zalaegerszeg, 2600
néző. V: Cziffra, Frányó, Jakab
ZTE: Kinney 16, VAUGHN 17/12, BENKE 15/3, Szabó Zs. 8/6, Radic 13. Csere: Horváth Á. 5/3, Mohácsi 2, Mikovics. Edző: Bencze Tamás
FALCO: GOVENS 17/12, VÁRADI 16/12, Perl 8/3, BORISZOV 17/3, Taylor 10. Csere: Tóth N. 8, Norfleet 5/3, Pusztahvar. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–5. 8. p.: 8–16. 13. p.: 18–30. 15. p.: 25–30. 18. p.: 28–41. 23. p.: 33–53. 27. p.: 46–60. 29. p.: 52–62. 32. p.: 61–64. 35. p.: 67–68. 37. p.: 67–47
Kipontozódott: Benke (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Sajnos, több játékosunk is betegséggel küszködik, ez meglátszott a teljesítményünkön, különösen Radicén. Alacsonyabb szerkezetben már jobbak voltunk, az első játékrészben nem azt nyújtottuk, amit szerettünk volna. Rutinos a keretünk, de a túlzott akarás talán még mindig görcsössé teszi a társaság nagy részét. Sok mindent lehet mondani erre a gárdára, de azt nem, hogy az utolsó pillanatig nem küzdünk. Elismerésem a végig vezető Falcóé.
Szrecsko Szekulovics: – Kétarcú volt a találkozó. Jobban indultunk, az egerszegiek görcsösek voltak. Nem volt igazán reális a húszpontos vezetésünk, de természetesen örültünk neki. A hazaiak viszont gyorsan elkapták a ritmust, és visszajöttek a meccsbe. Egerszegen mindig nagyon nehéz nyerni, de szerencsére ez nekünk most sikerült.

JP AUTO-JKSE–NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 78–94 (18–27, 11–20, 28–18, 21–29)
Jászberény, 600
néző. V: Papp P., Fodor A., Hervay T.
JÁSZBERÉNY: Nelson 7/3, RAKICS 16/3, WALLACE 17/3, Lucsics 6, SEJFIC 17. Csere: Cseh 2, Kerpel-Fronius B. 9/3, Molnár M. 4, Szigedi. Edző: Nikola Lazics
SZEGED: BOLTICS 6/3, CSIRICS 33/12, Wirth 9/6, Sulovics 11, FORTUNE 23/9. Csere: Kerpel-Fronius G., Vágvölgyi 8/6, Bonifert, Révész 4, Kovács Á. Edző: Andjelko Mandics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–7. 7. p.: 12–20. 13. p.: 22–36. 17. p.: 26–45. 23. p.: 31–54. 27. p.: 49–61. 33. p.: 63–71. 37. p.: 68–88
Kipontozódott: Nelson (35. p,), Lucsics (35. p.), Rakics (36. p.), Vágvölgyi (40. p.)
Kiállítva: Nikola Lazics (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics:
– Megérdemelten nyert a Szeged. A vendégek nagyon agresszívan játszottak, és mi csak a harmadik negyedben tudtuk felvenni velük a versenyt. Elnézést kérek, hogy ilyen ideges voltam, a játékvezetőkről nem akarok semmit mondani.
Andjelko Mandics: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, de biztos voltam benne, hogy a második félidőben a hazaiak feljönnek. A harmadik negyed közepén védekezésben és támadásban is leálltunk, de szerencsére a hajrában ismét mi voltunk jobbak, és megnyertük ezt a nagyon fontos mérkőzést.

PVSK VEOLIA–KAPOSVÁRI KK 96–92 (20–20, 19–15, 23–18, 20–29, 14–10) – h. u.
Pécs, 2800
néző. V: Földházi, Balog Gy., Mészáros B.
PÉCS: DURHAM 27/9, BROOKS 29/12, Antóni, Budimir, SARLIJA 15. Csere: BÍRÓ O. 19/15, Simon K. 1, Harazin 5, Demeter A. Edző: Csirke Ferenc
KAPOSVÁR: GIBBS 24/6, IVOSEV 25/6, Baki 9/9, HENDLEIN 21/6, Spica 11. Csere: Tóth P. 2, Papp P. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–2. 6. p.: 9–4. 13. p.: 24–24. 17. p.: 30–30. 23. p.: 43–41. 26. p.: 49–46. 33. p.: 67–55. 37. p.: 71–69. 43. p.: 89–88
Kipontozódott: Baki (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc:
– Rangadóhoz méltó hangulat és játék volt, mi a szerkezeti váltásunk miatt éppen a Kaposvárral szemben kerültünk hátrányba, de megharcoltunk a magas embereikkel. A negyedik negyedben saját hibáinkkal hoztuk fel az ellenfelet, meg kell tanulnunk taktikai faultokat beütni.
Fekete Ádám: – A végjátékban a Pécsnek kicsit nagyobb szerencséje volt, de csak gratulálni tudok a játékosaimnak, mert ez a teljesítmény kell, hogy elérjük a céljainkat. Jó volt kaposvárinak lenni.

MAFC–KTE-DUNA ASZFALT 81–90 (21–19, 24–19, 22–28, 14–24)
Gabányi-sportcsarnok, 800
néző. V: Tőzsér, Török R., Goda
MAFC: HOT 12/6, Fodor M. 9/3, MCCRAY 23/6, Cvetkovics 3, DJUKICS 21/9. Csere: Misek 10, Lakosa Zs. 3/3, Lakits, Katona B., Bordács. Edző: Garai Péter
KECSKEMÉT: Pongó M. 7, THOMPSON 19/6, Blaskovits, DJERASZIMOVICS 14/3, Karahodzsics 7. Csere: DRAMICSANYIN 25/15, Molnár M., WITTMANN 18/12, Horváth K. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása: 4. p.: 12–5. 8. p.: 19–16. 13. p.: 28–25. 18. p.: 39–37. 24. p.: 53–49. 27. p.: 60–57. 33. p.: 70–76. 38. p.: 77–88
Kipontozódott: Fodor M. (35. p.), Pongó M. (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Garai Péter:
– Nagyon jól működött a játékunk 25-30 percig. Aztán elfogytunk megint, és rossz döntéseket hoztunk. Megyünk tovább, próbálkozunk!
Forray Gábor: – A meccsnek azon szakaszában, amikor a magunk javára fordítottuk az eredményt, maximálisan megvalósítottuk azt, amit terveztünk. A MAFC-nak jellegzetes a játéka, hogy cselezik az elzárást, de nincsen elzárás, és ebből besprintelnek, amiből készültünk. Ugyanebből nagyon sok problémánk volt a Jászberény ellen, amikor ezt normálisan védtük, azt a játékrészt meg is nyertük. Ma nem mentünk bele a rohanásba, hanem türelmesen szépen, próbáltuk a saját szerkezetünket tartani.

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olaj KK 22 18 4 1838–1604 0.909
2. Falco-Vulcano Szombathely 22 17 5 2007–1779 0.886
3. Egis Körmend 21 16 5 1745–1624 0.881
4. Alba Fehérvár 21 15 6 1704–1554 0.857
5. KTE-Duna Aszfalt 22 12 10 1709–1675 0.773
6. Zalakerámia ZTE KK 22 12 10 1781–1763 0.773
7. Atomerőmű SE 22 12 10 1756–1765 0.773
8. Pécsi VSK-VEOLIA 21 10 11 1677–1707 0.738
9. Naturtex-SZTE-Szedeák 21 9 12 1583–1600 0.714
10. Kaposvári KK 22 9 13 1755–1793 0.705
11. JP Auto - Jászberény KSE 22 7 15 1640–1779 0.659
12. DEAC 22 6 16 1715–1905 0.636
13. Sopron KC 22 5 17 1690–1845 0.614
14. MAFC 22 4 18 1583–1790 0.591
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik