Férfi kosár NB I: elveszítette hazai veretlenségét a Körmend

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.23. 17:43
A férfi kosárlabda NB I 12. fordulójában az Egis Körmend 94–91-re kikapott az Atomerőmű SE-től, így elveszítette a hazai veretlenségét. A játéknap másik összecsapásán a Szolnoki Olaj könnyed győzelmet aratott a DEAC ellen, s átvette a vezetést a tabellán.

A mérkőzést listavezetőként váró Körmend 5–0-val kezdett, egy perccel később azonban már az Atomerőműnél volt a vezetés – a paksiak pedig ezt már nem is engedték ki a kezükből. Körmend 5–0-val kezdett, egy perccel később azonban már az Atomerőműnél volt a vezetés – a paksiak pedig ezt már nem is engedték ki a kezükből.

Annak ellenére, hogy a mérkőzésen végig sokkal jobban játszott az ASE, a végén izgulnia kellett, Ferencz Csaba hárompontosa azonban kimaradt, így a Körmend elveszítette a hazai veretlenségét az NB I-ben.

A vendégek és a mérkőzés legjobbja Seth Allen volt: az amerikai játékos 30 pontja mellé kiosztott hat asszisztot, és begyűjtött hét lepattanót is.

A játéknap másik meccsén a Szolnoki Olaj megerőltetés nélkül, majdnem 100 pontot dobva legyőzte a DEAC-ot, így a tabella élére állt.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
12. FORDULÓ

EGIS KÖRMEND–ATOMERŐMŰ SE 91–94 (20–27, 24–23, 20–21, 27–23)
Körmend, 2000 néző. V: Cziffra Cs., Tőzsér D., Farkas G.
KÖRMEND: HOLLINS 25/6, FANNING 18/3, Ferencz 15/9, Davis 9/6, Tuoyo 10/3. Csere: Csorvási 6, Németh 6/6, Halász 2. Edző: Gasper Potocnik
ATOMERŐMŰ: HINDS 13/6, ALLEN 30/15, Barnies 11/3, EILINGSFELD 17, Guinn 6/3. Csere: Ogunyemi 3, Medve, Ruják 14/12, Garamvölgyi, Gulyás. Edző: Teo Cizmic
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–15, 8. p.: 15–25, 14. p.: 22–34, 17. p.: 36–42, 24. p.: 49–57, 27. p.: 58–68, 32. p.: 69–74, 37. p.: 77–85
Kipontozódott: Fanning (40. p.) Hinds (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik: – Gratulálok a paksiaknak, ma minden tekintetben jobbak voltak. Fizikálisan is fölénk nőttek, sem védekezésben, sem támadásban nem tudtunk megfelelő teljesítményt nyújtani. Győzelemmel szerettük volna megajándékozni a szurkolóinkat, nagyon sajnálom, hogy ez a tervünk most nem sikerült.
Teo Cizmic: – A Körmend nagyon jó csapat, de el akartam hitetni a játékosaimmal: ha kellően koncentrálunk, és fegyelmezetten játszunk akkor meglepetést szerezhetünk. Agresszíven kezdtük a játékot, ezzel kicsit megleptük ellenfelünket. Úgy érzem, többnyire sikerült megvalósítanunk mindazt, amit elterveztünk.

SZOLNOKI OLAJ KK–DEAC 97–68 (28–22, 20–21, 23–8, 26–17)
Szolnok, 1250
néző. V: Papp P., Praksch, Ádám J.
SZOLNOK: Perry 11/6, VOJVODA 17/6, Milosevics 9/3, Ford 12, TÓTH Á. 10. Csere: KOVÁCS P. 10/6, PHILLIP 14/9, Polyák 11/6, Tóth Z. 3/3, Tiwo, Rudner, Frikker. Edző: Dragan Alekszics
DEAC: Jones 6, Molnár A., Lilov 12/3, FARKAS A. 13/9, Armwood 10. Csere: BOGNÁR K. 15/3, Velkey 6, Lajsz 6/6, Opre, Fazekas Cs., Kozák M. Edző: Berényi Sándor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 11–6. 8. p.: 23–15. 13. p.: 36–33. 18. p.: 46–39. 24. p.: 56–45. 28. p.: 64–49. 35. p.: 92–58. 39. p.: 94–66
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics: – Az első félidőben nehezen lendültünk játékba, olykor nem találtuk a helyünket a pályán, a bajnokság meglepetés csapata, a Debrecen ellen. A második félidőben azonban agresszívan védekeztünk, sok labdát szereztünk, és ráadásul jól is dobtunk, így a végén teljesen megérdemelt győzelmet arattunk.
Berényi Sándor: – Az első félidő alapján úgy tűnt, hogy szorosabb meccset is tudunk játszani a jó erőkből álló Szolnokkal. A fordulást követően védekezésben és támadásban is jobb volt a hazai csapat és fizikailag is felőrölt bennünket.

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Kaposvári KK–Naturtex-SZTE-Szedeák 76–60
KTE-Duna Aszfalt–Falco-Vulcano Szombathely 92–81
Pécsi VSK-VEOLIA–Zalakerámia ZTE KK 88–89
JP Auto-Jászberény KSE–Sopron KC 108–92
MAFC–Alba Fehérvár 54–79

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olaj KK 12 10 2 1002–875 0.917
2. Egis Körmend 11 9 2 939–845 0.909
3. Falco-Vulcano Szombathely 12 8 4 1075–943 0.833
4. Alba Fehérvár 12 8 4 910–845 0.833
5. Atomerőmű SE 12 7 5 942–936 0.792
6. Zalakerámia ZTE KK 12 7 5 942–966 0.792
7. KTE-Duna Aszfalt 12 6 6 941–923 0.750
8. Pécsi VSK-VEOLIA 12 6 6 944–975 0.750
9. DEAC 12 6 6 905–990 0.750
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 12 5 7 893–873 0.708
11. Kaposvári KK 12 5 7 901–913 0.708
12. MAFC 12 3 9 847–920 0.625
13. JP Auto - Jászberény KSE 12 2 10 880–991 0.583
14. Sopron KC 11 1 10 817–943 0.545
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik