Férfi kosár NB I: a felsőházba kerülés a Pécs célja az új vezetőedzővel

Vágólapra másolva!
2020.01.03. 12:59
null
Dragan Alekszics edzőként tért vissza pécsiekhez (Fotó: AFP)
A bajnoki felsőházba kerülés a PVSK-Veolia férfi kosárlabdacsapatának célja, miután új vezetőedző, Dragan Alekszics állt munkába a klubnál.

 

Minderről Bán Gábor, a PVSK Marketing Kft. ügyvezetője beszélt azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a december 30-ától dolgozó szerb trénert.

Az ügyvezető felidézte: a pécsi csapat sorozatban tíz mérkőzést veszített el, és a bajnoki tabella kilencedik helyére zuhant. Emellett csoportutolsóként fejezte be szereplését az Európa-kupában, és öt év után nem jutott be a legjobb nyolc együttest felvonultató Magyar Kupába.

„A céljaink változatlanok, továbbra is a bajnoki felsőházban szeretnénk végezni a szezonban, a januári mérkőzéseket pedig meg szeretnénk nyerni. Elsőként Szegeden várunk győzelmet szombaton” – emelte ki.

Az új trénerrel kapcsolatban Bán Gábor kiemelte: Dragan Alekszics a klub egyik legsikeresebb időszakában, 2005 és 2009 között kosárlabdázott a csapatban. Azokban az években – tette hozzá – a PVSK, története során először bajnoki ezüstérmet szerzett és kupagyőztes lett.

Az ügyvezető emlékeztetett arra, hogy Alekszics edzőként háromszoros magyar bajnok és négyszeres kupagyőztes, a PVSK játékosállománya pedig jó minőségű, így jó esély kínálkozik a célkitűzések teljesítésére. Aláhúzta: abban bíznak, hogy az új tréner új taktikával, új módszerekkel, más szemlélettel dolgozik majd, ez pedig lendületet ad a csapatnak.

Dragan Alekszics úgy nyilatkozott, hogy játékosként nagy sikereket ért el a pécsieknél, a vezetőség és a játékosok oldaláról megnyilvánuló bizalom pedig megadja az esélyt a sikeres szereplésre.

Pongó Máté irányító elmondta, az új tréner már hétfő óta tart edzéseket, és valamennyien élvezik a közös munkát. Kiemelte: az elvárható győzelmekkel és néhány bravúros meccsel felzárkózhatnak a legjobbak közé.

Czerpán István, a PVSK elnöke a korábbi vezetőedző, Csirke Ferenc jövőjét illetően kérdésre válaszolva elmondta: a szakembernek felajánlották a lehetőséget, hogy az utánpótlásnál kamatoztassa tudását, de erről még nem született megállapodás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik