Férfi kosár NB I: 2–0-ra vezet az Olaj, egyenlített a Sopron és a ZTE

Vágólapra másolva!
2016.05.07. 20:07
null
Az Olajra megint ráijesztett a PVSK, de már 2–0 a szolnoki fór (Fotó: Laufer László)
A férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjének 2. mérkőzéseit játszották le szombaton: a ZTE kiegyenlítette a Körmend, a Sopron pedig az Atomerőmű elleni párharcot, míg a Szolnoki Olaj Pécsett győzött, így 2–0-ra vezet. Kiesett az NB I-ből a MAFC-tól vereséget szenvedő Nyíregyháza.

 

 

ZTE (5.)–KÖRMEND (4.) 71–68 (22–24, 17–11, 14–15, 18–18)
Az állás: 1–1

Wesley Channels úgy kezdte, ahogy az első meccset abbahagyta, gyorsan bepakolt néhány pontot, amire építve a Körmend vezetett is a meccs elején. A ZTE most is erőltette kintről a dobásokat, a 7. percre kiegyenlített, az első negyed végén pedig 22–24-re álltak a felek. A következő lépés a kék-fehéreké volt, akik magukhoz ragadták a kezdeményezést, szoros csatában a ZTE állt jobban.

A Körmend egyenlíteni ugyan tudott, de fordítani nem. A ZTE tovább irányított, és öt perccel a vége előtt hatpontos fórral várta a hajrát. Az utolsó perc előtt négy volt a zalai előny, amely Dickerson zsákolása után kettőre csökkent. Innen azonban nem tudott továbblépni a Körmend, a ZTE kiegyenlített a 71–68-as sikerével.

PVSK (8.)–SZOLNOKI OLAJ (1.) 66–72 (8–28, 22–15, 26–11, 10–18)
Az állás: 0–2

Az első mérkőzésen alaposan meghajtotta a PVSK a Szolnokot, de ha a pécsi közönség a meglepetés reményében érkezett, akkor csalódottan kellett távoznia. Az Olaj egy 9–2-es etappal nyitott és kényszerített ki időkérést, majd előbb tizenöt, aztán húszpontosra növelte a különbséget, az első negyed után 28–8-ra vezetett.

A PVSK magához tért és egy 15–5-ös száguldással kezdte a második fervonást, az más kérdés, hogy az Olaj előnye még így is jelentősnek számított – a nagyszünetben 30–43 volt az állás.

Magabiztos előnyből aztán ijedelem lett: a PVSK szenzációs harmadik negyedet hozott össze, tizenöt ponttal nyerte meg ezt a játékrészt, így 56–54-re fordított, és előnnyel várta a végjátékot! Itt azonban elfáradt a Pécs, csak tíz pontot dobott az utolsó negyedben, a Szolnok pedig 72–66-ra győzött, és 2–0-ra vezet – hazai pályán lezárhatja a párharcot.

SOPRONI KC (6.)–ATOMERŐMŰ SE (3.) 89–59 (28–13, 19–14, 21–19, 21–13)
Az állás: 1–1

Pakson nagyon sima volt az első meccs, itt jött a fordított: a Sopron lendületesen kezdett (8–0), Edin Bavcic megszórta a vendégeket, az első negyed után pedig meghökkentő, tizenöt pontos hazai vezetés állt az eredményjelzőn (28–13). Nem kellett sokat várni a közte húszhoz sem, szünetben 47–27-re vezetett a Sopron.

Mivel az ASE ezt követően sem tudott közelebb kerülni, izgalmakra nem kellett számítani – a harmadik negyed végén, 68–46-nál alighanem már a vendégek is leírták a meccset a veszteséglistán. Végül a Sopron 89–59-re nyert, azaz kiütésre kiütéssel felelt, és kiegyenlítette a párharc állását.

A BENNMARADÁSÉRT: MAFC–NYÍREGYHÁZA 98–81 (27–20, 30–18, 15–22, 26–21)
A párharc végeredménye: 2–1

A fővárosiak hárompontosesőt zúdítottak a Nyíregyházára, amit a szabolcsiak elég nehezen viseltek – a triplák csak jöttek és jöttek, a különbség pedig megközelítette a húsz pontot. Félidőben 57–38 volt a MAFC-nak. Az NYKK nem adta meg magát, és közelebb zárkózott (72–60), de nem volt esélye szorossá tenni a hajrát, a MAFC 98–81-re győzött és megőrizte élvonalbeli tagságát, míg a Nyíregyháza búcsúzott.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, RÁJÁTSZÁS
ZALAKERÁMIA ZTE KK
EGIS KÖRMEND 71–68 (22–24, 17–11, 14–15, 18–18)
Zalaegerszeg, 2500
néző. V: Cifra Cs., Győrffy P. A., Frányó
ZTE: KINNEY 26/12, GOVENS 20/3, Mohácsi 2, Kerpel-Fronius 3/3, PANTELICS 12/6. Csere: Velkey 2, Balmazovics 4/3, Czinger 2. Edző: Bencze Tamás
KÖRMEND: Petty 11/6, CHANNELS 22/12, MCKINNEY 12/6, Dickerson 4, Duinker 14/3. Csere: Tóth N., Lakosa 2, Ferencz 3. Edző: Teo Cizmic
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–2. 3. p.: 7–10. 5. p.: 13–13. 9. p.: 17–22. 12. p.: 30–26. 15. p.: 32–28. 17. p.: 37–30. 22. p.: 41–35. 24. p.: 43–42. 26. p.: 49–44. 32. p.: 53–53. 35. p.: 61–56. 37. p.: 68–59. 39. p.: 70–68
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Büszke vagyok a játékosaimra. Amikor már nyolc-kilenc ponttal vezettünk, azt hittem, eldőlt a találkozó. A Körmend viszont arról is híres, hogy nehéz helyzetből is fel tud állni. Most is így volt. Sokkal jobban védekeztünk, mint az előző meccsen, a lepattanókat is jobban szedtük, ezért megérdemelten egyenlítettünk.
Teo Cizmic: – Élveztem a meccset, látszott a játékosokon, hogy óriási elszántsággal küzdenek. Igazi playofftalálkozó volt. A hibák és az eladott labdák a játék tartozékai. Most azért veszítettünk, mert több ki nem kényszerített hibát követtünk el, jó néhányszor rossz megoldásokat választottunk.

PVSK PANNONPOWERSZOLNOKI OLAJ KK 66–72 (8–28, 22–15, 26–11, 10–18)
Pécs, 1300
néző. V: Benczur, Söjtöry, Minár
PÉCS: Walker 3, POPADICS 9/3, Antóni 6/3, BUDIMIR 22/15, HORTI 24/3. Csere: Czukor, Bíró, Harazin 2, Demeter. Edző: Csirke Ferenc
SZOLNOK: Burrell 4, Vrbanc 5/3, VOJVODA 22/9, MILOSEVICS 11/6, KELLER Á. 13. Csere: JONES 14, Boriszov, Kovács P. 3/3. Edző: Sztojan Ivkovics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–13. 7. p.: 2–18. 13. p.: 14–33. 16. p.: 23–33. 23. p.: 36–45. 26. p.: 46–47. 33. p.: 56–60. 37. p.: 58–64
Kipontozódott: Harazin (36. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc: – A Szolnoknak gratulálok, a saját csapatomra pedig roppant büszke vagyok. Mindenki láthatta, hogy van tartásunk, nagyszerűen küzdöttünk, talán csak egy pici szerencsén múlt, hogy nem máshogy alakult. Sajnos sokat hibáztunk, két ötperces periódusunk is volt, amikor csupán két pontot tudtunk szerezni. Egy Európa-kupa-induló együttes őrölt fel minket, de hatalmas köszönet jár a szurkolóinknak, akik nyolc–huszonnyolc után is kitartottak mellettünk.
Sztojan Ivkovics: – A kaposvári és pécsi múltam miatt büszke vagyok az itt folyó szakmai munkára. A Pécs évek óta playoffszereplő, ez nagy rang, remélem, meghallják a helyi városvezetők. Nekünk nem volt könnyű dolgunk, hiszen át kellett lendülni a hullámvölgyeinken, de azt gondolom, legalább egy negyedben megmutattuk, milyen az Európa-kupa irama.

SOPRON KCATOMERŐMŰ SE 89–59 (28–13, 19–14, 21–19, 21–13)
Sopron, 1400
néző. V: Földházi, Farkas G., Tőzsér
SOPRON: RUJÁK 15/6, TIGGS 19, RANCIC 10/6, BAVCIC 17/3, TAYLOR 14. Csere: Laroche 2, Tóth G., Takács 3/3, Dénes 5/3, Bán 4/3, Kántor. Edző: Sabáli Balázs
ASE: Dunn 9, Robinson 3, BARNIES 14/6, Eilingsfeld 3/3, Tóth Á. 5. Csere: Watkins 17/3, Kovács Á. 4, Fomine 2, Will 2, Illés, Medve. Edző: Schmidt Béla
Az eredmény alakulása. 3. perc: 10–2. 6. p.: 20–6. 9. p.: 26–11. 13. p.: 32–17. 17. p.: 40–20. 19. p.: 45–25. 23. p.: 54–35. 27. p.: 68–39. 29. p.: 68–42. 33. p.: 73–50. 36. p.: 80–54. 39. p.: 86–56
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása:1–1
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs: – Nem az edzői stáb érdeme a mutatott játék. A fiúk hozzáállása példamutató volt. Ha így folytatjuk, van esélyünk a keddi mérkőzésen is a győzelemre.
Schmidt Béla: – Mindenben felülmúlt bennünket a Sopron. Nem tudtuk megvalósítani az elképzeléseinket, de folytatjuk tovább, kedden javítanunk kell.

RÁJÁTSZÁS A 13–14. HELYÉRT
MAFCMARSO NYÍREGYHÁZA 98–81 (27–20, 30–18, 15–22, 26–21)
Gabányi sportcsarnok, 900
néző. V: Pálla, Papp P., Kapitány
MAFC: SMITH 28/6, Misek 7/3, ANDERSON 27/12, Kovács Ádám 5, Johnson 9. Csere: Lakits 5, NWAKAMMA 15/3, Mócsán 2. Edző: Garai Péter
NYÍREGYHÁZA: Szavics 10/6, Unruh 16/9, Kósa T. 7/3, Miller 2, KRSZTANOVICS 23. Csere: NAGY K. 12/9, Ware 8, Bus I. 3. Edző: Sitku Ernő
Az eredmény alakulása: 3. perc: 10–4. 6. p.: 15–16. 9. p.: 25–18. 14. p.: 39–21. 17. p.: 49–29. 24. p.: 60–43. 29. p.: 71–57. 33. p.: 78–62. 38. p.: 89–75
Kipontozódott: Lakits (26. p.), Ware (39. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1 a MAFC javára
MESTERMÉRLEG
Garai Péter: – Bors, Dinnyés, Papp Zs., Móricz, Kangyal, Vittay! A bennmaradás csapatmunka eredménye volt pályán, és pályán kívül egyaránt.
Sitku Ernő: – Ahogy az életben, a sportban is vannak szép és szomorú pillanatok. Ez most nekünk nagyon szomorú. Fel kell állni, s dolgozni tovább, hogy Nyíregyházán legyen kosárlabda.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik