Férfi kosár NB I: a Falco háromszori hosszabbításban kapott ki a ZTE-től

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.18. 19:59
null
Deonta Vaughn (fehérben) 20 ponttal terhelte meg a Falco gyűrűét (Fotó: Katona Tibor)
A Szolnoki Olaj idegenben 96–82-re legyőzte az Atomerőműt a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjének második mérkőzésén, ezzel 2–0-s előnybe került az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. A címvédő Fehérvár szintén egy lépésre van attól, hogy bejusson a legjobb négy közé, mivel izgalmas meccsen három ponttal nyert Pécsen. A Kecskemét magabiztosan egyenlített a Körmend elleni csatában, míg a Falco háromszori hosszabbítás után kapott ki Zalaegerszegen.

 

ATOMERŐMŰ–SZOLNOK

Richard Thomas Guinn hét triplát és 25 pontot szórt, míg Jabarie Hinds 23 ponttal zárt, de az Atomerőmű így is csak megszorongatni tudta a Szolnokot. Az Olaj a negyedik negyed elején, a 33. percben még csak egy ponttal vezetett (69–70), ám végül magabiztos, 14 pontos sikert aratott (82–96). A szolnokiakat egy győzelem választja el az elődöntőtől, az utolsó lépést hétfőn (május 21.) hazai közönség előtt tehetik meg.

PÉCSI VSK–ALBA FEHÉRVÁR

A PVSK nem állt tőle távol, hogy megtréfálja a címvédő Alba Fehérvárt, de miután az első három negyedet megnyerte, a negyediket nyolc ponttal elveszítette, ami a vereségét jelentette. A felek 76–76-os állásról kezdték meg az utolsó percet, melynek során Alhaji Mohammed és Trevis Simpson összesen négy büntetőt értékesített – emellett Mohammed még egy sikeres közelit is elhelyezett a hazaiak kosarába –, innen pedig már nem tudtak felállni a pécsiek.

KECSKEMÉT–KÖRMEND

A Kecskemént és a Körmend összecsapása nem sok izgalmat tartogatott, a hazaiak végig vezetve magabiztos győzelmet arattak. A KTE 8–0-s rohanással kezdte a meccset, majd a nagyszünetben már 12 ponttal vezetett (40–28). A Körmend a harmadik negyedben sem tudta tartani a lépést a házigazdákkal, akik 10 perc alatt 31 pontot szórtak, így a sikerükhöz az is bőven belefért, hogy a záró felvonást négy ponttal elveszítsék (93–78). A Kecskemét mind az öt kezdőjátékosa tíz pont felett termelt.

ZALAEGERSZEG–FALCO

A zalaegerszegi és a szombathelyi csapat fantasztikus meccset játszott, a háromszori hosszabbításból végül a hazaiak jöttek ki győztesen. A ZTE az első negyedet követően 29–12-re vezetett – és még a félidőben is 12 pont volt az előnye (45–33) –, ám a Falco a negyedik játékrész elején fordított (60–62). Miután a két csapat a rendes játékidőben nem bírt egymással (76–76), következhetett a ráadás, amelyben öt percet követően 87–87-re, majd újabb öt perc után 93–93-ra állt a mérkőzés. A hosszabbítás harmadik szakaszában a szombathelyiek öt ponttal megléptek (95–100), mégis a hazaiak nyertek (107–104). A vendégeknél Perl Zoltánnak nem ment a játék, csak 10 pontig jutott, a Zalaegerszegnél azonban a 33 pontot termelő James Kinney extra teljesítményt nyújtott, bár öt triplájából egyik sem hullott be a gyűrűbe.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉSEK
ATOMERŐMŰ SE–SZOLNOKI OLAJ KK 82–96 (25–21, 15–23, 22–24, 20–28)
Paks, ASE-csarnok, 600
néző. V: Pálla Z, Ádám J., Kulcsár T.
ASE: HINDS 23/12, Tarrant 2, Barnies 8/6, EILINGSFELD 13/3, GUINN 25/21. Csere: Ogunyemi 2, Medve 2, Garamvölgyi 5/3, Gulyás M. 2. Edző: Schmidt Béla
SZOLNOK: PERRY 17/9, BROWNING 18/6, Kovács P. 2, MILOSEVICS 17/12, Andric 12. Csere: FORD 13/9, Tóth Á. 9, Polyák 8/6. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–3. 7. p.: 18–11. 9. p.: 24–14. 13. p.: 31–26. 17. p.: 38–33. 19. p.: 40–40. 24. p.: 52–50. 29. p.: 56–65. 32. p.: 62–70. 35. p.: 74–80. 38. p.: 74–91
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Szolnok javára.
MESTERMÉRLEG
Schmidt Béla:
– Bajnokesélyeshez méltón játszott a Szolnok. Mi a keddi meccshez képest egy másik arcunkat mutattuk. Az elején bejöttek a küldő dobásaink, de ahogy elkezdtünk fáradni, kihagyott a koncentrációnk. Védekezésben nem értünk vissza, a szolnokiak pedig kihasználták ezt.
Dragan Alekszics: – Készültünk az ASE játékából, a meccs elején mégis a hazaiak vezettek. Nagyobb rotációval dolgozhattunk, ez a mérkőzés végére meglátszott. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy ilyen sokan elkísértek bennünket. Hétfőn szeretnénk lezárni a párharcot, bár nem számítok könnyű találkozóra.

PVSK-VEOLIA–ALBA FEHÉRVÁR 79–82 (21–19, 17–16, 21–19, 20–28)
Pécs, 1300
néző. V: Benczur, Boros, Fodor A.
PÉCS: DURHAM 18/6, BROOKS 15/3, ANTÓNI 13/9, Budimir 18/9, Sarlja 2. Csere: Bíró, Supola 5/3, Harazin 8, Simon K. Edző: Csirke Ferenc
FEHÉRVÁR: Hill 11/3, SIMPSON 12/6, Harris 5, LÓRÁNT 15/3, Keller Á. 6. Csere: HORTON 9, MOHAMMED 12/3, Kovács Á. 8/6, Filipovity 4. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–6. 6. p.: 16–8. 13. p.: 29–19. 17. p.: 29–29. 23. p.: 40–42. 26. p.: 50–47. 33. p.: 65–58. 37. p.: 72–71
Kipontozódott: Brooks (40. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Fehérvár javára
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc:
– Sikerült a keddi harmincpontos vereségből felállni, de most is sok volt az eladott labdánk és a kihagyott büntetőnk, a végén pedig Lóránt Péter rutinja döntött. Küzdöttünk, megnyertük a lepattanócsatát, viszont az Alba ellen nem elég negyvenhat százalékkal dobni a mezőnyből. Nem adjuk fel, mert van, amin még tudunk változtatni hétfőig.
Dzunics Braniszlav: – Kiegyenlített meccs volt, nagyrészt mi futottunk az eredmény után, mert nehezen találtuk a ritmust, de a szívünk és a csapatszellem döntött.

ZALAKERÁMIA ZTE KK–FALCO KC 107–104 (29–12, 16–21, 13–22, 18–21, 11–11, 6–6, 14–11) – háromszori hosszabbítás után
Zalaegerszeg, 1600
néző. V: Cziffra, Kapitány, Győrffy
ZTE: KINNEY 33, VAUGHN 20/9, Benke 14, SZABÓ ZS. 18/6, Radics 7. Csere: Mohácsi 12, Horváth Á. 3/3, Kis R., Mikovics, Doktor. Edző: Bencze Tamás
FALCO: GOVENS 24/6, Perl 10, Váradi 14/6, Boriszov 2, Tóth N. 10. Csere: Taylor 4, NORFLEET 26/6, Pusztahvar 14/6. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–2. 8. p.: 27–10. 12. p.: 34–16. 16. p.: 36–22. 22. p.: 52–33. 23. p.: 54–44. 28. p.: 58–55. 32. p.: 60–62. 36. p.: 70–69. 44. p.: 84–82. 47. p.: 87–91. 49. p.: 91–91. 53. p.: 95–100
Kipontozódott: Pusztahvar (48. p.), Govens (52. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás:
– Nagyon hektikus meccs volt, de ami a legfontosabb, életben maradtunk, és tovább is szeretnénk lépni. Jól kezdtünk, aztán hullámzó lett a találkozó, majd a végére topmérkőzés lett belőle. A rendes játékidőben volt lehetőségünk a győzelemre. El kell ismerni, ha fordított az eredmény, a Falco sikere sem lett volna érdemtelen. Rengeteget köszönhetünk szurkolóinknak, most igazán „hatodik emberek” voltak.
Szrecsko Szekulovics: – Nagyon hosszú meccs volt, végül mégis csak egyetlen dobás döntött. Mínusz tizennyolcról jöttünk vissza. Volt tartásunk. A végén talán egy kicsivel szerencsésebb volt a ZTE, de a győzelme nem érdemtelen. Megyünk tovább, vasárnap ismét előnyt szeretnénk szerezni.

KTE-DUNA ASZFALT–EGIS-KÖRMEND 93–78 (20–12, 20–16, 31–24, 22–26)
Kecskemét, 600
néző. V: Földházi, Papp P., Balogh Gy.
KECSKEMÉT: Pongó Máté 11/9, THOMPSON 10/3, DJERASZIMOVICS 17/3, DRAMICSANIN 17/9, KARAHODZSICS 18/3. Csere: Molnár M. 2, Wittman 13/9, Molnár D. 5/3. Edző: Forray Gábor
KÖRMEND: WRIGHT 20/12, Hollins, FERENCZ 17/9, Davis 3, Tuoyo 8/6. Csere: Fanning 3/3, Csorvási 8, Halász 11/9, Bán 8. Edző: Antonisz Konsztantinidesz
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–0. 7. p.: 14–5. 14. p.: 28–19. 18. p.: 34–23. 24. p.: 54–39. 27. p.: 64–45. 34. p.: 79–59. 37. p.: 86–70
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Forray Gábor:
– Fantasztikusan dobta a triplákat a Körmend, és ez még inkább növeli a győzelmünk értékét. Az első félidőben nagyon kevés pontot kaptunk, akkor alapoztuk meg a győzelmünket. Körmenden is voltak ziccereink, de akkor nem találtunk be, szerencsére most igen.
Antonisz Konsztantinidesz: – Lassan két hónapja, hogy nem tudunk idegenben nyerni, teljesen más arcunkat mutatjuk, ha elhagyjuk a Körmend vége táblát. Majd' kétszer annyi pontot kaptunk, mint kedden otthon, és ez nagyon nem jó. Kedden mindenképp javítani szeretnénk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik