Férfi kosár MK: utolsóként a Szolnok jutott be a négy közé

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 22:15
null
Támadásban a szolnoki Vojvoda Dávid (Fotó: Dömötör Csaba)
Negyedikként a Szolnoki Olaj jutott be a férfi kosárlabda Magyar Kupa elődöntőjébe, miután a Debrecenben zajló nyolcas döntő utolsó pénteki negyeddöntőjében 89–78-ra legyőzte a Kecskemétet. Korábban az Alba Fehérvár, az Atomerőmű és a Falco jutott be a legjobb négy közé.

 

A KTE-Duna Aszfalt igyekezett megnehezíteni a favorit Szolnoki Olaj dolgát. Az első félidőben ez maradéktalanul sikerült is, Wittmann Krisztián, a korábban éppen az Olaj sorait erősítő volt válogatott irányító az első negyed utolsó pillanataiban a saját térfeléről dobott dudaszós hármast, aztán a nagyszünet előtt kicsit közelebbről… A harmadik negyed végén hibázott!

Kellemetlen ellenfél a Kecskemét, nem nagyon engedi kibontakozni a másik felet. Ezúttal ez a tézis annyiban nem igazolódott, hogy a ponttermés meglehetősen bőséges volt, masszív 43–43 állt az eredményjelzőn félidőben.

Mivel a nyolc résztvevő közül Szolnok van a legközelebb Debrecenhez, nem meglepetés, hogy több száz drukker kísérte el az Olaj együttesét. A publikum örömmel konstatálhatta, hogy a harmadik negyed derekán meglépett a 2016-os év magyar bajnoka (60–51).

Küzdött a KTE, de ahogy a ZTE-nél James Kinney nem tudott hozzátenni csapata játékához, úgy Forray Gábor együttesében Marko Djeraszimovics sem. Talán ha a szerb bedobó nem lesz rosszul a bemelegítés során, lett volna némi esély felülmúlni a Szolnokot.

Így azonban összejött az „álompárosítás” az elődöntőben, vagyis Alba Fehérvár–Szolnoki Olaj KK mérkőzést rendeznek szombat 18 órakor a Főnix Csarnokban. A másik ágon (15.30) a Falco és az Atomerőmű csap össze.

FÉRFI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ (DEBRECEN)

SZOLNOKI OLAJ KK–KTE-DUNA ASZFALT 89–78 (17–22, 26–21, 23–17, 23–18)
Debrecen, 600
néző.V: Cziffra, Kapitány, Farkas G.
SZOLNOK: PERRY 19/15, VOJVODA 12/6, MILOSEVICS 10/3, FORD 14/6, Andric 10. Csere: Kovács P. 3/3, Browning 8/6, Tóth Á.11, Polyák 2. Edző:Dragan Alekszics
KECSKEMÉT: Pongó Máté 11/3, THOMPSON 18/12, Djeraszimovics, DRAMICSANIN 19/15, Karahodzsics 8. Csere: WITTMANN 16/12, Molnár M., Horváth K.6/3. Edző:Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–5. 8. p.: 13–12. 13. p.: 24–24. 18. p.: 35–36. 23. p.: 53–49. 28. p.: 60–53. 33. p.: 70–68. 38. p.: 84–74
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
–Álmosan kezdtünk, de gyorsan felvettük a mérkőzés ritmusát. Extrán dobtunk, végig nyomás alatt tartottuk ellenfelünket. Fokozatosan építgettük az előnyünket, és Djeraszimovics kiválása után végleg eldöntöttük a találkozót.
Forray Gábor:– Sajnos a bemelegítésnél Djeraszimovics rosszul lett, és ugyan elvállalta a játékot, nem mertünk kockáztatni azzal, hogy pályán tartjuk. Harmincöt percig megfelelően pótoltuk, le a kalappal fiatal játékosaink előtt, akik, habár ritkán kerülnek hasonló szituációba, nem vallottak szégyent. Úgy gondolom, nem okoztunk csalódást a szurkolóinknak.

Korábban
Pécsi VSK-Veolia–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
83–92 (34–25, 16–20, 21–14, 12–33)
Alba Fehérvár–Egis Körmend 86–82 (25–19, 23–9, 17–32, 21–22)
Atomerőmű SE–Zalakerámia ZTE KK 61–58 (18–18, 17–18, 13–12, 13–10)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik