Férfi kosár MK: a Körmend újra kikapott az Albától

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 20:12
null
Munkában a fehérvári védelem (Fotó: Dömötör Csaba)
Volt visszaút a félidei húszpontos hátrányból, fordított a Körmend, mégis a Lóránt Péter és Trevis Simpson játékára építő Alba Fehérvár örülhetett a férfi kosárlabda Magyar Kupa-negyeddöntő végén péntek este Debrecenben (86–82).

 

A 2017-es Magyar Kupa-győztes Alba Fehérvár a 2016-os MK-győztes Egis Körmenddel játszott a negyeddöntők leginkább várt találkozóján. A két fél előélete ismert: a bajnokságban odahaza negyvenet vert az Alba a Körmendre, a FIBA Európa-kupa második csoportkörében pedig oda-vissza elpáholta. A fehérvári mérkőzésen annak ellenére sem ismertek könyörületet Dzunics Braniszlav akkor már a 16 közé lépett tanítványai, hogy a Körmendnek szüksége lett volna a sikerre a továbbjutás miatt – aztán így is összejött a dolog.

Trevis Simpson az első negyedben bevert négy triplát, noha igyekezett a vasi együttes, az elszántságára nem lehetett panasz, hátránnyal kezdte a meccset. A tendenciát nem sikerült visszafordítani, 18 perc után 16 egységnyi volt a differencia, egyszerűen képtelen volt fogást találni Gasper Potocnik gárdája a lendületes Albán.

A második félidőben azért nekirugaszkodott a lehetetlennek a Körmend, mínusz húszról visszamászott egyre (56–55). Nem vitás, küzdeni tudásból jelesre vizsgázott az „MTE", de a vezetést ekkor még nem volt képes átvenni.

Nem úgy a negyedik negyedben! Justin Tuoyo előbb egyenlített, majd újabb triplája után a Körmend került előnybe (68–65). A kosárlabda minden szépségét felvonultatta a mérkőzés, fordulatos és helyenként színvonalas is volt – több nézőt érdemelt volna.

Az Alba találataira folyamatosan érkezett a körmendi válasz, nem volt esély arra, hogy idő előtt eldőljön a továbbjutó kiléte. Másfél perccel a vége előtt Eric Fanning lebicegett, de a piros-feketék nem zavarodtak meg, tartották a lépést.

Simpson két büntetőt és egy hármast is elrontott, Lóránt Péter azonban kétszer is visszaszedte a labdát, a második után kipasszolta Alandise Harrisnek, aki nem hibázott (84–80). Steven Davis-Smith kettese után Lóránt mindkét büntetőjét helyre tette. Óriási izgalmakat követően az Alba örülhetett, s várhatja szombati ellenfelét.

FÉRFI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ (DEBRECEN)

ALBA FEHÉRVÁR–EGIS KÖRMEND 86–82 (25–19, 23–9, 17–32, 21–22)
Debrecen, 500
néző.V: Földházi, Benczur, Török
ALBA FEHÉRVÁR: HILL 7, SIMPSON 23/18, Harris 10/6, LÓRÁNT 19/3, Keller Á. 9. Csere:Horton 5, Pointer 11, Kovács Ákos, Filipovity 2. Edző: Dzunics Braniszlav
EGIS KÖRMEND: DILLARD 18/12, WRIGHT 17/9, Ferencz 8/6, TUOYO 12/6, Csorvási 4. Csere: Horti 6, Halász, Fanning 7/3, Davis-Smith 10/3, Németh Á. Edző:Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 3. perc: 12–7. 8. p.: 18–17. 13. p.: 32–21. 18. p.: 43–27. 23. p.: 51–36. 28. p.: 56–55. 33. p.: 65–68. 38. p.: 81–79
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
–Ellentétes félidőket láthatott a debreceni publikum. Az első játékrészben megmutattuk, hogy miért tartozunk a bajnokság élcsapatai közé. A harmadik negyedben a Körmend szerkezetet váltott, amire nem tudtunk megfelelően reagálni. A végjátékban kulcsfontosságú támadólepattanókat szereztünk, ami felénk billentette a mérleg nyelvét.
Gasper Potocnik:– Az első húsz percben puhán, hit nélkül kosárlabdáztunk. A félidőben rendeztük a sorainkat, ezután teljesen másik csapat futott ki a pályára. Energiával telve, magabiztosan játszottunk, ami meglátszott a dobószázalékunkon. A végén sajnos apró technikai elemeken múlt, hogy nem mi örülhettünk.

További eredmények
Pécsi VSK-Veolia–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
83–92 (34–25, 16–20, 21–14, 12–33)
Atomerőmű SE–Zalakerámia ZTE KK
61–58 (18–18, 17–18, 13–12, 13–10)
Szolnoki Olaj KK–KTE-Duna Aszfalt 89–78
(17–22, 26–21, 23–17, 23–18)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik