A bronzmérkőzést a csalódottak csatájaként szokták emlegetni, nos, ebben az esetben szó sem lehetett erről, hiszen a debreceni és a jászberényi együttesnek is várakozáson felüli eredményt, nagy sikert jelentett volna a Magyar Kupa harmadik helye.

Hogy mi döntött köztük?

Talán a Jászberényből több energiát vett ki a Körmend legyőzése, mert a bravúrt követően a szombathelyiek elleni elődöntőre és a DEAC-cal szembeni bronzmeccsre sem tudott már annyira felpörögni. Míg a ZTE kiverése után a Szolnoktól kikapó debreceniek láthatóan nagyon eltökélten vágtak neki idei utolsó kupameccsüknek, és az első pillanattól kezdve vezettek. Hol tíz pontnál is többel, hol ötnél is kevesebbel, de sohasem érződött, hogy veszélyben lenne a győzelmük.

Pedig kulcsjátékosaik közül Milos Boriszov csak a nagyszünet után, a harmadik negyed elején szerezte első pontjait, igaz, addig Henry Dugat és Jehenns-Ley Manigat vitte a prímet. A másik oldalon Damier Pitts és Nemanja Alekszandrov küzdött a felzárkózásért, de Pitts is gyorsan gyűjtögette a személyi hibáit, Miljan Rakicsot pedig második technikaija után a 28. percben a játékvezetők kizárták.

KOSÁRLABDA
FÉRFI MAGYAR KUPA, NYOLCAS DÖNTŐ, GYŐR
A 3. helyért
DEAC–JP AUTO-JÁSZBERÉNYI KSE 112–91
(30–23, 27–30, 26–16, 29–22)
Győr, 1500 néző. Vezette: Földházi, Praksch, Goda
DEAC: DUGAT 27/6, MANIGAT 25/21, Boriszov 17/6, Ivosev 13/3, AMIGO 22. Csere: Bognár, Omenaka 2, Polyák 6/6, Velkey, Kozák, Tóth B. Edző: Berényi Sándor
JÁSZBERÉNY: PITTS 32/9, Rakics 5/3, Coleman 9/3, ALEKSZANDROV 20/12, Pantelics 10/3. Csere: Czirbus 10, Kerpel-Fronius 5/3, Brbaklics, Ruják B., Fekete V. Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása. 2. perc: 9–2. 4. p.: 16–7. 7. p.: 22–10. 9. p.: 24–19. 12. p.: 37–27. 16. p.: 39–37. 20. p.: 57–53. 27. p.: 77–63. 29. p.: 83–66. 34. p.: 93–82. 36. p.: 101–86
Kipontozódott: Rakics (28. p.), Polyák (33. p.), Ivosev (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Berényi Sándor:
– Hatalmas élmény volt nekünk ez a három kupanap, és a klub életében is mérföldkő. Tapasztalhattuk, hogy a Szolnok fölöttünk áll, de a velünk egy szinten levő csapatokat, a ZTE-t és a Jászberényt nagy harcban meg tudtuk verni, és megérdemelten szereztük meg a bronzérmet.
Nikola Lazics: – Nehéz bármit is mondani, száztizenkét pontot kaptunk, s az ilyesmi egyáltalán nem volt ránk jellemző. Kissé idősebb játékosokból álló csapat vagyunk, a három nap alatt lejátszott három mérkőzést egyáltalán nem bírtuk. A negyedik hely szép eredményt jelent nekünk, ennek ellenére azt mondom: nem járunk jó úton.