Férfi kosár: Hanga marad a Barcában, bajnok akar lenni

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2019.06.25. 11:40
null
Hanga Ádám szerint itt az ideje, hogy spanyol bajnok legyen (Fotó: AFP)
Noha a Real Madrid ellen 3:1-re elvesztette a bajnoki döntőt a Barcelona, a katalán elitklub magyar kosárlabdázója összességében elégedett a szezonjával.

 

– Csalódottak?
– Csak az utolsó, negyedik meccs után voltunk azok egy napig, most már feldolgoztuk a történteket. Mert összességében előrelépés volt a legutóbbi idényünk – válaszolta Hanga Ádám, a spanyol FC Barcelona férfi kosárlabdacsapatának 30 éves hátvédje. – Ha szétbontjuk az idényt a három sorozatra, amelyben elindultunk, nem lehetünk csalódottak. Az Euroligában tavaly nem jutottunk a rájátszásba, az idén a negyeddöntőben, szoros párharcban búcsúztunk. A Spanyol Kupában megvédtük a címünket, azaz nem maradtunk trófea és ünneplés nélkül. A bajnokságban is javítottunk tavalyhoz képest, hiszen a döntőbe kerültünk, amelyben egyenrangú partnerei voltunk a Real Madridnak.

– Ennyi volt a csapatban?
– Mondhatnám, hogy ez az évad félsiker, s hogy lehetett volna jobb, de mi már annak is örültünk, hogy ezt az eredménysort elértük. Jó úton halad a klub és a gárda, most a legfontosabb, hogy a vezetők együtt tartsák a társaságot.

– Mennyi az esély rá?
– Nem hivatalos, én is csak hallomásból tudom, hogy a mostani keretből nyolcan-kilencen maradnak, s csak két-három új játékos érkezik. Ez biztató alap, én mindenesetre már most alig várom a következő idényt. De előbb jön a pihenés, több mint hatvan meccset játszottam, szükségem van a kikapcsolódásra, hogy sok időt legyek a családdal, mert az elmúlt jó egy hónapban alig voltam velük.

– Miben volt több és erősebb a Real?
– Nem akarom analizálni, sem erőm, sem affinitásom nincs azt boncolgatni, miért vesztettünk. A döntő négy találkozójából egyen, az utolsón domináltak, a többin egálban voltunk. Az utolsó meccs után nem szabad azon rágódni, mi lett volna, ha.

– Önnél szóba sem került a klubcsere?
– Nem. Három évre szóló garantált szerződésem van, ki is töltöm.

– S mi lesz Szvetiszlav Pesics edzővel?
– Úgy tudom, kilencven százalék, hogy ő is marad.

– Elégedett a statisztikáival?
– Nem érdekel már egy ideje. A médiában dolgozóknak hasznos, hiszen lehet elemezgetni, de ezen a szinten már nem a számok alapján ítélik meg a játékosokat. Volt olyan meccs, hogy leírták, tizenöt pontot szereztem, és milyen remekül játszottam, de azt már nem, hogy mindezt hány kísérletből, vagy hogy az emberem, akit én fogtam, dobott rólam huszonöt pontot. A legfontosabb a csapat sikere – én átlagolhatok csak két pontot, ha elvégzem a munkát, amit az edző kért tőlem, már boldog vagyok. Címeket, trófeákat akarok nyerni, most pedig már megtapasztaltam azt is, milyen döntőket játszani, ezzel is több lettem.

– A játékperce csak érdekli…
– Számít, persze, és ez a húsz körüli jó is. A csapatban egyetlen kosaras, Chris Singleton akadt, aki huszonhárom perc felett átlagolt. Ez nem az a helyzet, mint előző klubomnál, a Baskoniánál, amelynél sokszor harmincöt percet a parketten voltam, majd az évad végére kipukkadtam. Itt sokkal bővebb a keret.

– Milyen célokat tűz ki a következő barcás idényére?
– Spanyol bajnok szeretnék lenni – itt lenne az ideje. Emellett megvédeni a kupaelsőségünket, ami borzasztóan nehéz lesz, hiszen az előző két évben is nyertünk, mindenki trónfosztásra feni a fogát. Az Euroligában jó lenne újra final fourt játszani. Amikor a Manresában kosaraztam, csak irigykedtem, hogy a Barca és a Real mindig döntőzik. Kívülről könnyűnek tűnt, hogy ott az a sok jó játékos, persze hogy eljutnak a döntőig – most már tudom, mennyi munka van benne.

– Mi a helyzet a magyar válogatottal?
– Tisztában vagyok azzal, hogy hamarosan dönt a FIBA a 2021-es Európa-bajnokság helyszíneiről. Jó lenne, ha rendeznénk, s nyilván szeretnék is ott lenni. Egy hazai, budapesti Eb-n különleges érzés lenne képviselni Magyarországot.

HANGA ÁDÁM 2018–19-ES STATISZTIKÁI
Meccs Perc Pont Lepattanó Gólpassz
ACB-liga 35 21.6 9.9 3.9 1.5
Euroliga 27 20.4 8.8 4 1.9
Spanyol Kupa 3 17 8 3.3 1
A HARMADIK ESÉLY JÖTT BE
A Barca nagy vetélytársa, a Real Madrid tulajdonképpen megmentette az idényét az aranycsata megnyerésével: a veterán csapatkapitány, Felipe Reyes és társai ugyanis a bajnoki döntő előtt már elveszítettek egy-egy finálét és elődöntőt. Februárban rendezték a Spanyol Kupa madridi fináléját, amelynek utolsó negyedében tetemes hátrányból fordított Hanga csapata, és a Realnak kellett hosszabbításra mentenie a meccset – hiába, mert nyert a Barca. Aztán jött az Euroliga, és a vitóriai final four első napján a címvédő madridiak kikaptak az elődöntőben a későbbi győztes CSZKA Moszkvától. Vagyis aranyéremre már csak egy esélyük maradt, az ACB-liga, azt végül megnyerték. A madridi pályaelőnyből kezdődő döntő első meccsét 20, a másodikat egyetlen ponttal hozta a Real, de az első barcelonai meccsen kikaptak izgalmas végjátékban 78–77-re. Egyenlíteniük már nem sikerült a katalánoknak, akik a negyedik találkozót hat ponttal elveszítették saját csarnokukban, így a Real története 35. bajnoki címét ősi riválisa pályáján szerezte meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik