Férfi kosár: Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki – Filipovity

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.07.26. 10:02
null
Filipovity Márkó mindig a legjobb kihívást keresi (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A Falcótól az olasz Pesaróhoz szerződő Filipovity Márkó mindig a legjobb kihívást keresi, és úgy érzi, minden adva van ahhoz, hogy jól szerepeljen új csapatával.

 

– Milyen érzésekkel vág bele az olasz kalandba, és miért döntött a Pesaro mellett?
– Mindenképpen topligában szerettem volna játszani a következő idényben, már régóta ez lebegett a szemem előtt – válaszolta Filipovity Márkó, 23 éves magyar válogatott magasbedobó, akinek érkezését szombat délelőtt jelentette be új klubja, a Victoria Libertas Pesaro. – Aztán érkezett ez a lehetőség, Pesaróból igen erősen érdeklődtek irántam, emiatt döntöttem a klub mellett.

– Nem ijeszti meg, hogy a gárda a legutóbbi idény félbeszakításának pillanatában az utolsó helyet foglalta el az olasz bajnokság tabelláján?
– Szerintem ez nem jelent semmit, egyáltalán nem befolyásolja, milyen lesz a csapat a következő évadban. A lényeg, hogy az olasz élvonalban indulhatunk, teljesen tiszta lappal, úgyhogy én sikerre számítok.

– Szimpatikus önnek az olasz stílus, amelyet a Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásában is megismerhetett a Falco Brindisi elleni találkozóin?
– Abszolút szimpatikus, ráadásul korábban a FIBA Európa-kupában az Alba Fehérvár tagjaként is játszottam olasz csapat ellen. Amit eddig láttam, nagyon tetszett. Alakul a Pesaro is egyébként, nagyon jó a nemrég érkező edző, a horvát Jasmin Repesa, aki több évet lehúzott az Euroligában. Minden adva van, hogy jól szerepeljünk.

– Repesa valóban tapasztalt szakember, ezenfelül élő legenda, az argentin Carlos Delfino lesz a csapattársa, akitől biztosan sokat tanulhat.
– Így van, ő is mostanában, két-három hete írt alá. Látszik, hogy nagy nevekkel találkozhatok az olasz bajnokságban, ennél jobb közeget nem is tudnék elképzelni a tanulásra.

– Tud már részleteket a felkészülés menetrendjéről?
– Augusztus negyedikén érkezem Pesaróba, kilencedikén edzőtáborba megyünk, ami huszonnegyedikéig tart.

– Árulja el, mennyire volt nehéz otthagynia Szombathelyt, ahol az előző idényben remekül szerepelt?
– A Falco minden szempontból abszolút profi körülményeket nyújtott, és a szakmai munka is kimagasló volt. Ezért is volt nehéz a döntés, és van egy kis rossz érzésem. Ismét a Bajnokok Ligájában indulnak majd a szombathelyiek, és szükségük lett volna rám, de úgy éreztem, ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki. Sajnálom is a helyzetet, de örülök is annak, hogy Olaszországban játszhatok a továbbiakban.

– Egy korábbi nyilatkozatában a Falcót edző Gasper Okorn azt mondta, további egy évet Magyarországon kellene maradnia, hogy még egy kis rutint szerezzen. Mi erről a véleménye?
– Meg tudom érteni a szempontját, hogy igyekezett a csapatánál tartani. Mindig próbálom megtalálni a legnagyobb kihívást. Az olasz bajnokságtól sem félek, nem volt benne bármi ijesztő, ami visszatarthatott volna.

– Magyar játékostársaitól el tudott már búcsúzni?
– Nem, senkivel sem tudtam beszélni erről, mert az utóbbi napokban nagyon gyorsan történt minden. Néhány internetes oldal jóval a megegyezés előtt elkönyvelte a szerződtetésemet – jöttek sorban a gratuláló üzenetek, csak éppen azt nem tudtam, mihez...

– A hírek szerint neves német klub is érdeklődött ön iránt – csábította az a lehetőség is?
– Kettő ilyen is volt, de az olasz vonal az első perctől kezdve tetszett, ugyanakkor nagyon örültem a németnek is. Az utolsó órákban dőlt el, hol folytatom.

– Az elmúlt hetekben még Szombathelyen edzett?
– Nem, eljöttem onnan június tizenötödike körül, addig edzettem ott a többiekkel. A lakásból még nem pakoltam ki, de hamarosan arra is sor kerül és lassan lezárom ezt a szép időszakot.

– Mielőtt Olaszországba utazik, marad egy kis ideje pihenni, nyaralni?
– Igen, igyekszem itthon kikapcsolódni, és már úgy odamenni az olasz csapatomhoz, hogy jó formában vagyok. Ezen lesz a hangsúly.

– Megkérdezte már az új állomáshelyével kapcsolatban Vojvoda Dávidot, aki az előző évadban a szintén olasz élvonalbeli Reggio Emiliát erősítette?
– Nem. Szeretem a saját utamat járni, egyedül felfedezni mindent. Ahogy említettem, nem tartok a kihívásoktól, a mostanit is nagy kalandként fogom fel, amit biztosan élvezek majd. Új emberek, új játékosok, új edzők – nagyon várom már!

– Egy plusz egy éves szerződést kötött, ezek szerint a klub megadja az esélyt a folytatásra, ha minden jól működik, igaz?
– Pontosan. Hosszú távú megállapodást akartak kötni, ebben tudtunk megegyezni, az egy plusz egy év tetszik nekem, és ők is elfogadták. Próbálják felépíteni a csapatot a következő esztendőkre, nyilván nem én szeretnék az utolsó játékos lenni a keretben, úgyhogy belevágok a munkába, és meglátjuk, mi sül ki belőle.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik