Férfi kosár Euroliga: Hanga ponterős volt, a Barca kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 22:09
null
Nem Hanga Ádámon múlott, hogy a Barca kikapott (Barcelona Lassa Twitter)
A Barcelona Hanga Ádám ponterős játéka ellenére 94–82-re kikapott a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának 22. fordulójában.

 

A napokban edzőváltáson esett át a katalán gárda, amelynek kispadján még nem a frissen kinevezett Szvetiszlav Pesics ült, hanem ideiglenes vezetőedzőként a B-csapatot irányító Alfred Julbe.

Jól kezdtek a gránátvörös-kékek, ám a második negyedben átrohant rajtuk a Maccabi, és a kiegyenlített harmadik játékrész után, leginkább a meccs véghajrájában megint az izraeliek pörögtek jobban, így a Barcának ezúttal sem volt reális esélye a győzelemre.

Hanga Ádám a karriercsúcsát három pontra megközelítve 17 pontot dobott (3/4 tripla), 5 lepattanót, 1 gólpasszt és 1 szerzett labdát jegyzett, valamint volt 5 kiharcolt faultja is, ezzel csapata második, az egész mezőny harmadik legjobb összteljesítményét nyújtotta.

A Barcelona öt meccsel az alapszakasz vége előtt 7–15-tel áll, és az eddiginél is kilátástalanabb helyzetbe került a rájátszásba jutást illetően.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Barcelona (spanyol) 94–82

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik