Hanga Ádám kulcsszerepet játszott abban, hogy a Barca elvette a törökök pályaelőnyét (Fotó: AFP)

 

A Barcelona és az Efes párharcának első meccsét egyértelműen a törökök uralták, és teljesen megérdemelten szereztek 1–0-s vezetést. A szerdai találkozó kis túlzással a rossz kezdés miatt elment a Barcának, így a katalánok ezúttal igyekeztek nagyon odafigyelni az elejére. Két lerohanásból szerzett gyors kosárral jelezték is, hogy ezúttal bizony jóval élesebbek, és bár több hibát is elkövettek, nem kellett már rögtön az elején az eredmény után rohanniuk. Hanga 11–11-nél lépett pályára, és több nagyszerű megmozdulása is volt, csapata pedig innentől már nem játszott hátrányban az első félidőben. A Barca legnagyobb vezetését 17–26-nál regisztrálhattuk, a nagyszünetre 34–38-as állással vonultak a felek.


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Az első félidő egyértelműen a vendégek által elképzelt ritmusban zajlott, a fordulás után viszont már nem tudta kontroll alatt tartani az Efest a Barca. Előbb Simon, majd Moerman és Larkin is sorra szórta a triplákat, elkapta a fonalat a házigazda, így hosszú percekre átkerült a vezetés az isztambuliak kezébe. A Barca szerencséjére viszont Hanga keze kétszer is elsült távolról, illetve válogatott klasszisunk kiosztott egy nagy sapkát is, így a katalánok szinte egálra hozták a nekik egyáltalán nem kedvező ritmusban zajló harmadik negyedet (25–24), és újra előnyben játszva futhattak neki a záró felvonásnak. Itt aztán ismét lelassult kissé a tempó, Hanga viszont újabb nagy triplát küldött a helyére, és miután Pangos is hasonlóan tett, 61–68-nál, bő hat perccel a vége előtt ezen a meccsen már jelentősnek mondható előnyben volt a Barca.

A nagyot küzdő Efes újra egyenlített az utolsó percre, míg a végső szó ismét Hangáé volt. Közeli kosarával visszavette a vezetést csapatának, majd Simon rossz triplája után leszedte a lepattanót is, és bár az utolsó másodpercre még visszaadta a labdát az Efesnek, ám ebből dobás már nem lett, így ünnepelhetett a Barca.

HANGA ÁDÁM GYŐZTES KOSARA



A katalánok tehát egyenlítettek a párharcban, és elvették az Efes pályaelőnyét a jövő heti két barcelonai találkozó előtt, ahol akár a final fourba jutást is kiharcolhatják. 

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Anadolu Efes (török)–Barcelona (spanyol) 72–74
(16–19, 18–19, 25–24, 13–12)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1