Férfi kosár Ek: simán nyert hazai pályán az Alba Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.19. 19:55
null
Simán nyert az Alba Fehérvár (Fotó: FIBA)
A férfi kosárlabda Európa-kupa 2. csoportkörének második fordulójában az Alba Fehérvár hazai pályán 89–56-ra legyőzte a bolgár Lukoil Levszkit.

 

A bajnoki bronzérmes fehérváriak kispadján hétfőn a spanyol Jesús Ramírez vette át Dzunics Braniszlav helyét. Az Alba egy hete vereséggel kezdte a második szakaszt: 88–82-re kikapott a Balkan BK vendégeként. A szerdai ellenfél, a szintén bolgár Levszki 8/1-es győzelmi mérleggel vezeti hazája bajnokságát, míg az Alba 4/6-tal csak a 11. helyen áll a 14 csapatos NB I-ben.

A fehérvári gárda négypontos előnnyel zárta az első negyedet, majd a második játékrészben többször döntetlenre állt a meccs. A negyed második felében tíz ponttal is vezettek a hazaiak, de végül csakúgy, mint az első szakasz végén, a szünetre is négygólos különbséggel mehettek pihenőre a felek.

A harmadik felvonásban aztán már nem engedett a Fehérvár, és olyan előnyt harcolt ki, amivel nem tudtak mit kezdeni a bolgárok. A mérkőzés végére teljesen összeestek a vendégek, a székesfehérváriak bő háromszor annyi pontot szereztek, mint a Levszki.

FÉRFI KOSÁRLABDA FIBA EURÓPA-KUPA
2. CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
J-CSOPORT

ALBA FEHÉRVÁR–LUKOIL LEVSZKI (bolgár) 89–56 (23–19, 18–18, 20–10, 28–9)
Székesfehérvár, 1000
néző. V: Uuehendrik (észt), Vuckovic (szlovén), Konstantinovs (litván)
FEHÉRVÁR: TÓTH P. 8/3, FREEMAN 17/3, Keller I. 6/3, LÓRÁNT 11/3, HEATH 22/3. Csere: Bullock 7/3, Cartwright 5/3, Zeno 2, Peringer 5, Filipovity 6, Lukács N. Edző: Jesús Ramírez
LEVSZKI: REMBERT 10/6, Robinson 2, Avramov 7/3, K. Ivanov 7, D. IVANOV 13. Csere: Zahariev 11/3, Maravics 2, Velikov, Mijovics 4. Edző: Konsztantin Papazov
Az eredmény alakulása: 3. p.: 4–2. 5. p.: 11–6. 8. p: 16–17. 12. p.: 23–21. 15. p.: 28–28. 18. p.: 39–29 22. p.: 45–37. 25. p.: 54–43. 28. p.: 58–45. 32. p.: 61–49. 35. p: 74–49. 38. p.: 82–51
MESTERMÉRLEG:
Jesús Ramírez:
– A statisztika önmagáért beszél. Nagyon jó mutatókkal zártak a játékosaink, ez pedig azt bizonyítja, hogy úgy játszottak, ahogy azt előzetesen megbeszéltük. Nagyon örülök a győzelemnek!
Konsztantin Papazov: – Az első félidőben szoros mérkőzést vívtunk, ellenben a szünetben valami történhetett, mert bennmaradtunk az öltözőben. Rosszak voltak a dobásaink, a védekezésünk is szétesett, rendkívül könnyű kosarakat engedtünk az ellenfélnek, nem tudtuk vele felvenni a tempót.

A csoport másik mérkőzésén: Ironi Nesz Ciona (izraeli)–BK Balkan (bolgár) 100–73

AZ ÁLLÁS
1. Ironi Nesz 2 2 198–162 4
2. Fehérvár 2 1 1 171–144 3
3. Balkan 2 1 1 161–182 3
4. Levszki 2 2 145–187 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik