Férfi kosár Ek: sikerével továbbment a Szolnok, de kiejtette a Falcót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.14. 19:52
A nagyszerű formában lévő Szolnoki Olaj 89–79-re legyőzte a Falcót a férfi kosárlabda Európa-kupa csoportkörének ötödik fordulójában, amivel eldőlt, hogy a piros-feketék biztosan ott lesznek a következő csoportkörben, míg a szombathelyi együttes búcsúzik.
A MÉRKŐZÉS KÉPEIBŐL KÉSZÜLT GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A MÉRKŐZÉS KÉPEIBŐL KÉSZÜLT GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

A két csapat októberi meccse szoros küzdelmet, és Falco-győzelmet hozott, most azonban a bajnokságban veretlen, és az Európa-kupában a H-csoportot vezető Szolnok számított esélyesebbnek. Dragan Alekszics együttese ráadásul abban a tudatban lépett pályára, hogy siker esetén biztosan továbbjut, ellenben matematikailag is biztossá válik a Falco búcsúja.

Nos, végül ez a forgatókönyv valósult meg, a vendégek csak az utolsó negyedben tudtak feljebb kapaszkodni, addigra viszont akkora előnyt harcolt ki az Olaj, hogy nem igazán forgott veszélyben a győzelme.

RÖVIDZÁRLAT, AZTÁN GYŐZELEM

Kendrick Perry, a Szolnok hátvédje:
„Tudtuk, hogy a Falco harcos csapat és a győznie kell, ezért agresszíven kezdtük a meccset és azt akartuk, hogy az első ütést mi vigyük be. Ez sikerült, de aztán a második félidőben volt pár rövidzárlatunk, ezért szorosabb lett a meccs. Továbbjutottunk, ennek nagyon örülünk.”

Julian Norfleet, a Falco hátvédje:
„Rosszul játszottunk az első félidőben, nem mentek be a dobásaink és rengeteget hibáztunk. Fordulás után visszajöttünk a meccsbe, de ez nem volt elég ahhoz, hogy szorossá tegyük, ezen a napon kevés volt a teljesítményünk a sikerhez.”

FÉRFI KOSÁRLABDA FIBA EURÓPA-KUPA
5. FORDULÓ, H-CSOPORT
SZOLNOKI OLAJ KK–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 89–79 (22–16, 19–14, 29–22, 19–27)
Sopron, 2000
néző. V: Haralamposz (görög), Vulic (horvát), Jevtovics (szerb)
SZOLNOK: PERRY 25/6, VOJVODA 14/6, FORD 14/6, MILOSEVICS 21, Andric. Csere: Tóth Á. 6, Polyák, Phillip 7/3, Kovács P. 2. Edző: Dragan Alekszics
FALCO:
Govens 13, Perl 4, Váradi 3/3, Pusztahvar 6, Tóth N. 2. Csere: NORFLEET 23/9, BORISZOV 20/12, Zsigeranovics 8. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 2. perc:
6–0. 5. p.: 14–2. 8. p.: 16–11. 12. p.: 25–16. 14. p.: 27–24. 18. p.: 39–26. 25. p.: 57–35. 29. p.: 70–46. 34. p.: 74–66. 37. p.: 85–70. 39. p.: 85–76
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Nehéz perióduson és sok utazáson vagyunk túl, így nem baj, hogy egy kis szünet a válogatott összetartások miatt. Elértük, amit akartunk, továbbjutottunk. Volt pár rosszabb periódusunk a meccsen, a Falco túl jó csapat ahhoz, hogy ezt ne büntette volna meg.
Szrecsko Szekulovics:
– A gyenge kezdés után a második félidőben változtattunk és visszakapaszkodtunk tíz ponton belülre, de ez nem volt elég. A Szolnok nagyszerűen játszott, megérdemelte a győzelmet, sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz. Mi elköszöntünk a nemzetközi kupától, mostantól a magyar bajnokságra koncentrálunk.

Szerdán
17.00:
Nyizsnyij Novgorod (orosz)–Karpos Szokoli (macedón)

A csoport állása: 1. Szolnok (4/1), 2. Ny. Novgorod (3/1), 3. Falco (2/3), 4. Szokoli (0/4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik