Férfi kosár Ek: ledolgozta 33 pontos hátrányát, mégis búcsúzott az Alba Fehérvár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.26. 20:07
null
Nagyon közel volt a bravúrhoz az Alba Fehérvár (Fotó: Pesti Tamás)
Habár az Alba Fehérvár ledolgozta az izraeli Hapoel Holon elleni első mérkőzésen összeszedett 33 pontos hátrányát a férfi kosárlabda Európa-kupa negyeddöntőjének visszavágóján, a magyar csapat a hosszabbításra visszaesett, s végül búcsúzott a sorozattól.

 

Az NB I-ben csupán kilencedik helyen álló Alba rendkívül nehéz helyzetből várta a visszavágót, ugyanis múlt szerdán 96–63-ra kikapott Izraelben. A Holon szombaton 88–77-es vereséget szenvedett hazai pályán az utolsó előtti Ironi Naharijától, és a második helyen áll hazája pontvadászatában.

A 33 pontos hátrány tudatában a fehérváriak szerény reményekkel készülhettek a keddi meccsre, Jesús Ramírez előzőleg úgy vélekedett, hogy már a győzelem is nagy eredmény lenne csapatától az Alba Regia Sportcsarnokban.

A visszafogott edzői nyilatkozat ellenére a székesfehérváriak az első pillanattól kezdve elszántan kosárlabdáztak. Az Alba hamar tízpontos előnybe került, ám a kicsit tompán kosarazó izraeli együttes mindig össze tudta szedni magát a hazaiak egy-egy jobb periódusát követően, így a különbség egészen a záró negyedig alig volt nagyobb tíz pontnál.

A negyedik tíz percet a továbbjutás szempontjából tulajdonképpen kilátástalan helyzetből kezdték a hazaiak, mivel csak 12 pont volt az előny. Az eredmény viszont talán túlságosan megnyugtatta a vendégeket, akik támadásban és védekezésben is rengeteget hibáztak, s a szakasz második felére már 20 pont fölé nőtt a hátrányuk. A Fehérvár játékosai nem tudtak hibázni a hajrában, különösen a hárompontosvonalon túlról céloztak kiválóan, s nehezebbnél nehezebb helyzetekből is betaláltak. A teljesen zavarodott izraeliek képtelenek voltak újítani, időkéréseik sem hoztak változást a játékukban, a Fehérvár pedig 26 másodperccel a vége előtt összesítésben utolérte őket.

Újabb kosár már nem született, a döntés tehát a hosszabbításra maradt, amelyre láthatóan elfáradt a magyar együttes, a játékosok büntetőből is sokszor hibáztak, s középtávoli dobásaik sem mentek gyűrűbe, így végül „csak” 27 ponttal nyerték meg a meccset, azaz hat ponttal elveszítették a párharcot.

Ezzel a magyar férfiklubok számára befejeződött az európai kupaszezon. Az Alba a selejtezőből jutott fel az Ek főtáblájára, csatlakozva a Falco KC Szombathelyhez és a Szolnoki Olajhoz. A vasi együttes az alapszakasz, az Olaj pedig a második csoportkör után búcsúzott.

FÉRFI KOSÁRLABDA FIBA EURÓPA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
ALBA FEHÉRVÁR–HAPOEL HOLON (izraeli) 101–74 (18–13, 24–20, 23–20, 31–10, 5–11) – h. u.

Székesfehérvár, 800 néző. V: Herceg (horvát), Michaelides (svájci), Konstantinovs (lett)
FEHÉRVÁR: TÓTH P. 14/12, FREEMAN 19/9, FILIPOVITY 16/6, Peterson 4, HEATH 18/12. Csere: Peringer, Keller I. 6/6, Lóránt 6, Cabezas 14/9, Lukács N. 4, Takács M. Edző: Jesús Ramírez
HOLON: WALDEN 24/12, Harrus 4, Reynolds, S. JONES 14, ATKINS 11. Csere: D. Jones 11, Pnini 7/3, Szimhon, Huber 3/3. Edző: Dan Samir
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–3. 5. p.: 9–4. 8. p.: 11–13. 12. p.: 21–15. 15. p.: 28–20. 18. p.: 30–26. 22. p.: 44–33. 25. p.: 53–40. 28. p.: 60–45. 32. p.: 71–53. 35. p.: 79–57. 38. p.: 88–59. 42. p.: 99–67
Kipontozódott: Walden (43. p.), Heath (45. p.)
Továbbjutott: a Hapoel Holon, 170–164–es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Jesús Ramírez:
– Az egész csapatot elismerés illeti, büszke vagyok a srácokra! Ellenfelünknek erős első sora van, amellyel főleg védekezésben nehéz volt felvenni a harcot, de ez ezen a találkozón sokkal jobban sikerült, mint Izraelben. Kint tetemes hátrányt szedtünk össze, ám végül egyetlen kosáron múlott, hogy nem harcoltuk ki itthon a rendes játékidőben a továbbjutást. Nagyon jól hajráztunk, úgy érzem, igen jó csapattal tudtunk ki-ki meccset játszani. Egyértelműen jó úton járunk, bizonyítottunk, míg mostantól száz százalékban a következő bajnokira és a hazai élvonal küzdelmeire kell koncentrálnunk.
Dan Samir: – Kemény mérkőzést játszottunk, le a kalappal az Alba előtt! Érdekes, hogy milyen fordulatokat vehet egy ilyen összecsapás. Jól dobta a hazai csapat a hárompontosokat, viszont a hosszabbításban háromszor hibázott hasonló szituációban – ez döntött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik