Férfi kosár Eb-sel.: a novemberi meccseket 2021-re halaszthatják

Vágólapra másolva!
2020.05.17. 14:08
null
Vojvoda Dávidék mindkét meccsüket megnyerték eddig (Fotó: fiba.com)
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) jövőre halaszthatja a novemberben esedékes férfi Európa-bajnoki selejtezőket.

 

A kezdő5.hu szakportál vasárnap az As spanyol napilapra hivatkozva közölte, hogy miután a 2021-es, Csehországban, Grúziában, Németországban és Olaszországban sorra kerülő Eb-t 2022-re halasztották, a selejtezőt is későbbre tolnák a koronavírus-járvány miatt. Így a nemzeti szövetségeknek több idejük maradna befejezni a 2019/20-as bajnoki szezont.

Az egyik verzió szerint a 2021 februári selejtezőablakhoz csatolják a novemberi két fordulót, így akkor kettő helyett négy meccset vívnának a csapatok. Az is elképzelhető, hogy jövő nyáron, az olimpiai kvalifikációs tornák előtt rendezik majd meg ezeket a mérkőzéseket.

Az F-csoportot vezető magyar válogatott februárban két győzelemmel kezdte meg szereplését az Eb-selejtezőben Szlovénia és Ukrajna ellen, és november 27-én Ausztriában, három nappal később pedig Szlovéniában lépne pályára.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország
2
2
139–135
+44
2. Ukrajna
2
1
1
148–135
+133
3. Szlovénia
2
11160–155
+53
4. Ausztria
2

2
151–173
–222
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik