Férfi kosár Eb: Budapest csoportmeccsek helyszíne lenne 2021-ben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.25. 14:38
Magyarország pályázik a 2021-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság egyik csoportküzdelmeinek a megrendezésére, a mérkőzéseknek a budapesti Papp László Sportaréna adhat otthont.

Bodnár Péter, a magyar szövetség (MKOSZ) főtitkára hétfőn megerősítette, hogy az MKOSZ-é a nemzetközi szövetséghez (FIBA) eljuttatott hét pályázat egyike.

„Egy csoport meccseit szeretnénk lebonyolítani, az Eb-t lezáró kieséses szakaszra nem pályázunk. A FIBA vezetősége a női Eb után, Belgrádban dönt a helyszínekről július elején” – tette hozzá.

Magyarországon kívül Németország, Csehország, Észtország, Grúzia (Georgia), Olaszország és Szlovénia jelentkezett. A hét kandidálóból négyet választ ki a FIBA a csoportmeccsek otthonául – akárcsak 2015-ben és 2017-ben –, s ezek egyike rendezi a helyosztókat is.

Az Eb-k rendszerében újdonság, hogy már csak négyévente kerül sor a kontinensbajnokságra, így a 2021-es a legközelebbi torna.

Legutóbb, 2017-ben a magyar férfiválogatott továbbjutott az Eb kolozsvári selejtezőcsoportjából, majd az isztambuli nyolcaddöntőben kikapott a későbbi ezüstérmes szerbektől.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik