Férfi kosár: Debrecenben játssza Ek-meccseit a Szolnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.01. 13:57
A debreceni Főnix Csarnokban játssza hazai Európa-kupa-mérkőzéseit a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata.

A klub honlapjának hétfői tájékoztatása szerint a döntést Tóth Zoltán ügyvezető jelentette be hétvégén, a III. Szolnoki Olaj KK Szurkolói Családi és Sportnapon.

„Sajnos minden törekvésünk ellenére nem sikerült meggyőzni a versenysorozatot kiíró ULEB-et arról, hogy a nyáron tovább bővített csarnok megfelel az előírásoknak” – mondta Tóth Zoltán, hozzátéve, a szerdai Magyarország–Csehország Eb-selejtező felvételét elküldték a szervezőknek, hogy ők is láthassák: biztonsággal el tudnak helyezni 2500 nézőt. Ennek ellenére szinte biztos, hogy Debrecenben kell lejátszaniuk az öt hazai csoportmérkőzésüket.

„Ez nagyon rosszul érinti a szurkolókat és a klubot is, hiszen nem várható el, hogy hétköznap este a szolnoki szurkolók megtöltsék a Főnix Csarnokot. Természetesen a klub lehetőségeihez mérten segíteni fog a szurkolóknak az utazásban” – közölte az ügyvezető.

Az áprilisban a kontinentális harmadik vonalnak számító Eurochallenge-kupában negyedik helyen végzett Tisza-partiak a második számú sorozatnak tekintett Ek mellett idén is a regionális Adria-ligában indulnak. Utóbbi kiírásban a szerb Partizan elleni mérkőzéssel kezdődik a szezon október 4-én.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik