Férfi kosár BL: a Falcóra váró PAOK-nál csak reménykednek a fél házban

FAZEKAS ZOLTÁN (Szaloniki)FAZEKAS ZOLTÁN (Szaloniki)
Vágólapra másolva!
2019.12.17. 12:27
null
Edzésben a Falco
A Bajnokok Ligája 9. fordulójában a Falcónak lehet esélye nyerni a tradícióihoz képest méltatlanul gyengén szereplő PAOK otthonában.

 

A csoport utolsó helyén álló PAOK Szaloniki ellen lép pályára ma este a magyar bajnok, amely nagyon szeretné már végre megszerezni első idegenbeli sikerét a Bajnokok Ligájában. Ez persze még akkor sem számít könnyű feladatnak, ha csak azt nézzük, hogy a görögök csak a D jelű nyolcas utolsó helyén állnak, míg a szombathelyiek a harmadik, továbbjutást érő pozícióban vannak. A különbség ugyanis mindössze egy győzelem a felek között, akik idén már egyszer megmérkőztek: azt a meccset a Falco magabiztosan nyerte meg Szombathelyen 76–66-ra. Ám azóta edzőt váltottak, és idegenben is győztek Bonnban a görögök, akik hazájuk bajnokságában csak a 12. helyen állnak – nem csoda, hogy a több mint nyolcezer néző befogadására alkalmas Sport Arénában az előző hetekben átlagban ezer néző volt meccsenként...

„Nincs jó állapotban a klub, folyamatosan anyagi gondokkal küszködünk, s a csapat is gyengén szerepel – mondta érdeklődésünkre Panosz Horozoglu, a PAOK médiaigazgatója, egyben sportmenedzsere. – Sajnos ez a nézőszámon is meglátszik, már annak örülünk, ha kétezren kilátogatnak egy találkozóra. Nehéz helyzetben vagyunk, de dolgozunk azon, hogy a PAOK a közeljövőben ismét a régi hírnevéhez méltóan szerepeljen, és újra telt házas meccseket rendezhessünk. Estére sem valószínű, hogy ezernél többen jönnek ki.”

A magyar bajnoknak kedd délelőtt dobóedzést tartott Gasper Okorn vezetőedző, aki a FIBA-ellenőr megérkezésekor jelezte, nem lenne baj, ha kicsit felcsavarnák a fűtést, mert hűvös van a tréninghez (kétségtelen, hogy 18 Celsius-foknál nem volt melegebb a létesítményben).

A görög egyesület új edzője, a csapat korábbi játékosa, Kosztasz Haralampidisz elismerően beszélt a klub honlapján a magyar bajnokról, elmondta, kellő tisztelettel kezelik az ellenfelet, amelyet természetesen le szeretnének győzni.

A PAOK három győzelemmel és öt vereséggel utolsó a csoportban, de mindössze egy ponttal jegyez kevesebbet, mint a Falco, és hazai pályán már elkapta a Brindisit és a Zaragozát is, idegenben pedig legyőzte a Bonnt december elején. A korábbi Koracs- és Kupagyőztesek Európa-kupája-győztes klub novemberben menesztette Kosztasz Flevarakisz edzőt (aki aztán Sopronban kötött ki), így jelenleg az egyesület korábbi játékosa, Kosztasz Haralampidisz irányítja a fekete-fehéreket.

A PROGRAM
9. forduló. Kedd
PAOK Szaloniki (török)–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, 19
Szerda
Telekom Baskets Bonn (német)–Happy Casa Brindisi (olasz), 20
JDA Dijon (francia)–Neptunas Klaipeida (litván), 20.30
Casademont Zaragoza (spanyol)–Besiktas Sompo Sigorta (török), 20.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik