Férfi kosár BL: a Falco tökéletes körülmények között készül az esti meccsre

Vágólapra másolva!
2020.01.15. 13:03
null
Jó a hangulat a Falcónál
Tökéletes körülmények között hangolódhat a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely kosárlabdacsapata a szerda esti Bonn elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre, a hangulat nem is lehetne jobb.

„Akkor a reggeli időpontja 7 óra…” – kezdte rezignált hangon Gasper Okorn, a Falco mestere a kedd esti vacsorát lezáró beszédét, és érdemes lett volna látni a szombathelyi kosárlabdázók meglepett, helyenként ijedt arcát, hiszen ők abban reménykedtek, hogy a bonni utazás fáradalmait egy kiadós alvással tehetik helyre.

„Szóval 7 és 10 óra között” – helyesbített a szlovén vezetőedző immár mosolyogva, és ekkor már a játékosok is nevettek, hiszen lényegében mindenki akkor kelhetett, amikor akart, a mérkőzést megelőző edzés csak délben kezdődött.

A Falco szállása az egykori Nyugat-Németország fővárosától mintegy 15 kilométerre található, a Rajna-parti kis településen, Königswinterben, amely leginkább bortermeléséről híres. A kis üdülőfalu kifejezetten csendes és nyugodt, főleg kedden, hiszen a helyi vendéglátósok általában akkor tartanak pihenőnapot. Szerdán már valamivel nagyobb volt az élet a kis hotelekkel és panziókkal övezett főutcán, aki akart, sétálhatott egyet, mert a hideg időjárás sem zavarta meg a folyóparti idillt, ugyanis a több mint 10 fokos hőmérsékletre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy januárban ezen a vidéken megszokott lenne.

Az egyébként már a kedd esti edzésen is látszott, hogy remek a társaság hangulata, Gasper Okorn is elégedett volt a tréning minőségével. Nem is kell görcsölniük a szombathelyieknek, hiszen ez a csata még nem sorsdöntő, ám egy győzelemmel óriásit lehetne lépni a továbbjutás felé.

Ugyanezt elmondhatja magáról a Telekom Baskets Bonn is, amely a Bajnokok Ligájában nagyszerűen szerepel, a legjobb 16 közé jutás küszöbéhez közeledik, azonban a Bundesligában az eddigi 14 fordulóban csupán kétszer nyert, és ezzel utolsó előtti, az előző tíz mérkőzéséből kilencet elvesztett. A bajnokikon magasan a 2015-ben Kaposváron kosárlabdázó Branden Frazier a legeredményesebb játékos, az amerikai hátvéd 14.9 pontja mellé még 3.4 lepattanót és 4.5 gólpasszt átlagol. A BL-ben gyengébbek a számai (9.6 pont, 1.8 lepattanó, 4.1 gólpassz), de nyilván az ő semlegesítése lesz az egyik legfontosabb feladat. Ugyancsak nagyon figyelni kell a német erőcsatárra, Martin Breunigra, aki a nemzetközi sorozatban csapata legponterősebb játékosa (11.1 pont), de az 5.3 lepattanója is figyelemre méltó.

Bonnban nagyon szeretik a kosárlabdát, ennek egyik bizonyítékát kedden tapasztalhattuk: egy szurkoló hölgy a játékoskijárónál várta a Falco-játékosokat kezében a magyar bajnok kinyomtatott csapatlistájával és szorgalmasan begyűjtötte az autogramokat, vélhetően nem csak a szombathelyiek kézjegye lapul otthon a fiókjában. Ami biztos, nem lesz telt ház, a 6000 férőhelyes arénába 2-3 ezer nézőt várnak.

A hírek szerint körülbelül száz Falco-szurkoló is érkezik a 20 órakor kezdődő mérkőzésre a Telekom Dome-ba, akik – ahogy kedvenceik – szintén megpróbálják majd felvenni a versenyt a helyiekkel.

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 11. FORDULÓ
Besiktas Sompo (török)–Happy Casa Brindisi (olasz) 96–67
SZERDÁN
19.00: PAOK (görög)–JDA Dijon (francia)
20.00: Telekom Baskets Bonn (német)–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY
20.30: Casademont Zaragoza (spanyol)–Neptunas Klaipeda (litván)

AZ ÁLLÁS
1. Dijon 10 7 3 842–757 17
2. Besiktas 11 5 6 862–843 16
3. Bonn 10 6 4 817–801 16
4. Zaragoza 10 6 4 766–784 16
5. Falco 10 5 5 783–765 15
6. Brindisi 11 4 7 936–978 15
7. PAOK 10 4 6 796–839 14
8. Klaipeda 10 4 6 818–853 14
A csoportkör végéig azonos pontszámnál a kosárkülönbség alapján rangsorolunk

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik