Férfi kosár: Ambiciózus döntés volt maradnom – Potocnik

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 10:37
null
Gasper Potocnik biztos benne, hogy csapata összeállt volna a rájátszásra (Fotó: Koncz György)
A következő évadban is a szlovén Gasper Potocnik lesz a Szolnok edzője, a szakember a korábbinál kisebb költségvetés ellenére is nyerni akar a nyolcszoros magyar bajnokkal.    

 

– Örül a folytatásnak?
– Először is, amikor novemberben idejöttem, hosszabb távon gondolkodtunk, jóllehet az edzősködés nem mondható nyugalmas foglalkozásnak, hiszen a csapatot elsősorban az eredményei alapján ítélik meg. Egy klubnál mindenki fontos, de az edző helyzete a legtörékenyebb – felelte megkeresésünkre Gasper Potocnik, a Szolnoki Olajbányász 39 éves edzője, akivel a klub vezetősége hétfőn hosszabbított szerződést. – Az idény idő előtt ért véget a koronavírus-járvány miatt, nem fejeztük be a munkát, ugyanakkor értelmetlen arról beszélni, mi lehetett volna.

– Maradni akart?
– Ambiciózus döntés volt maradnom. Bárhol dolgoztam is, mindig nagyra törő terveim voltak, nem szeretem a középszerűséget – nyerni akarok, éremért küzdeni. A hagyományok és az előző évtized nagy sikerei miatt a Szolnoktól mindenki sokat vár.

– Hogyan értékeli a csapattal végigdolgozott négy hónapot?
– Szerintem elég jó csapat állt össze, és bár sok balszerencse sújtott minket a betegségekkel, biztos vagyok benne, hogy összeálltunk volna a rájátszásra. Ha önkritikus akarok lenni, egyértelműen nem jelenthető ki, hogy sikeresek voltunk.

–Az elmúlt napokban Pongó Mátét és Zsíros Pétert szerződtették, Rudner Gábor hosszabbított, az meg korábban bizonyossá vált, hogy Kovács Péter, Juhos Levente és a fiatalok – Pallai Tamás, Csák Bence, Frank Áron és Samuel Taiwo – is maradnak. Mekkora volt ebben az ön szerepe?
–Együtt döntöttünk az újakról. Nyilván a klubköltségekhez kellett igazítani az igényeket, mert volt olyan is, akit szerettünk volna a csapatba, de nem volt rá elég pénz. Hiszem, hogy Pongó és Zsíros is fontos láncszem lesz az új együttesben. A többiek kapcsán kijelenthető: jó, ha nem kell teljesen újjáépíteni a csapatot, ha marad egy gerinc, mert ez összeszokottságot is feltételez.

– Kik lehetnek a légiósok? Van esély rá, hogy az előző keretből megtartanak valakit?
– Kisebb lesz a költségvetés az előző idényhez képest, ugyanakkor valamivel hosszabb kispad kell az európai szereplés miatt. Négy külföldivel tervezünk, és igen, lehet köztük olyan is, aki legutóbb itt játszott, de egyelőre semmi konkrétumról nem beszélhetek.

– Ha már említette, a honi szövetség döntése értelmében a Szolnok indulhat a FIBA Európa-kupában. Ez befolyásolta a döntését?
– Nem. A játékosok, a stáb és a szurkolók is örülnek a nemzetközi szereplésnek, ami mindig kihívás, de a realitás talaján kell maradni, ugyanis ez pluszkiadásokkal jár, és másfajta ritmust kell kialakítani a hétközi meccsek és utazások miatt. A prioritás a magyar bajnokság, de lehetőségünk szerint jól akarunk szerepelni a FIBA Európa-kupában is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik