Férfi kosár: Alekszics lett a Pécs vezetőedzője – hivatalos

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.12.30. 14:54
null
Dragan Alekszics edzőként tér vissza Pécsre (Fotó: Koncz György)
Mint az várható volt, Dragan Alekszicset nevezte ki vezetőedzőjének a Pécsi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely hét egymást követő bajnoki vereség után vasárnap menesztette Csirke Ferencet.

A nemzetközi mérkőzéseket is tekintve a legutóbbi tíz mérkőzését elvesztette a PVSK, ezért lépett a vezetőség.

Dragan Alekszics játékosként már szolgálta a pécsi klubot, 2009-ben bajnoki második, valamint kupagyőztes lett.

„Dragan személyében olyan edző érkezik hozzánk, aki korábban játékosként már legendája volt csapatunknak, hiszen 2005 és 2009 között, négy év alatt szinte minden olyan csúcsot felállított, amelyet később csak Veljko Budimir tudott megdönteni – idézte a PVSK honlapja Bán Gábor ügyvezetőt. – Dragan edzőként is bizonyított, nem véletlen, hogy a Szolnok trénereként három bajnoki címet és négy Magyar Kupát nyert. Mostantól tehát Dragan Alekszics vezeti szakmai stábunkat, amelyben továbbra is ott lesz másodedzőként Szentendrei Áron.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik