Férfi kosár: a Sopron elküldte a betegeskedő amerikait

Vágólapra másolva!
2013.01.23. 12:33
Ahogy korábban írtuk, január 12-én éjszaka közúti balesetet szenvedett a Sopron amerikai kosárlabdázója, Calvin Watson. A szívritmuszavarral küzdő játékos terheléses vizsgálatának eredményeire két hetet kellene várni, ennyi ideje viszont nincs a klubnak, így felbontották a szerződését – írja internetes oldalán a Kisalföld.

Az SKC ügyvezetője, Pojbics Szabolcs a kedd esti edzés előtt ült le egyeztetni az amerikai kosarassal, ahol közölte vele, hogy nem tartanak igényt a szolgálataira, mivel a balesetet szenvedő játékos orvosi vizsgálatának eredményeire két hetet kellene várni, a csapatnak azonban egészséges emberekre van szüksége.

„Nehéz beszélgetés volt. Szerencsére Watson megértette és elfogadta a klub érveit. Érthetően szomorú volt, hiszen szeretett volna játékával segíteni a klubunknak, azonban nekünk és neki is az egészsége a legfontosabb" – indokolta a klub döntését az SKC ügyvezetője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik