Férfi kosár: a listavezetőnél készül első győzelmére az Olaj

FAZEKAS ZOLTÁN (Würzburg)FAZEKAS ZOLTÁN (Würzburg)
Vágólapra másolva!
2019.01.08. 17:58
null
Óvatosságból még viseli a maszkot (Fotó: Kosarsport.hu)
Vezére nélkül kellene győznie a Szolnoknak a második körben még hibátlan Würzburg otthonában, hogy versenyben maradjon a továbbjutásért.

Az első győzelem mindig nagyon fontos, tartja a megunhatatlan sportklisé, s ez most pláne igaz a kedden Würzburgba utazó, a FIBA Európa-kupa 2. csoportkörében még nyeretlen Szolnokra is. A magyar bajnokot orkánerejű szél és igen bőbeszédű sofőrrel és hivalkodó matricázással megáldott luxusjárgány fogadta Frankfurtban, ahonnan másfél órás utazást követően érkezett meg a Majna folyó partján elterülő, 126 ezer lakosú városba.

Ezalatt az iráni kurd származású gépkocsivezető a „fél életét” elmesélte, majd Würzburg látnivalóit magasztalta a hozzá legközelebb ülő Dragan Alekszics edzőnek, akinek aligha a nevezetességek – mint például az Érseki Palota, az 1402-ben alapított Julius Maximilians Egyetem vagy a Marienberg erőd – jártak az eszében.

DRAGAN ALEKSZICS

„Mivel az Izmir ellen kikaptunk hazai pályán, valahol idegenben nyernünk kellene, hogy maradjanak továbbjutási esélyeink. Erős gárda a Würzburg, amely a német bajnokságban gyengébben teljesít, ám a nemzetközi kupában remekel. Sztrahinja Milosevics biztosan nem játszik, Achilles-sérüléssel bajlódik, nem kockáztatunk. Nemanja Milosevics így több lehetőséghez jut, hiszen gyakorlatilag ő az egyetlen igazi négyes poszton szereplő játékosunk. Nehéz meccsre számítunk, de megpróbálunk nyerni valahogy” – vélekedett a Szolnok edzője.

A szerb szakember leginkább azon törte az agyát, hogyan nyerje meg végre első meccsét az I jelű kvartettben az Olaj, vagy éppen miként hozza ki a legjobbat az új légiósból, Nemanja Milosevicsből. A montenegrói erőcsatár szombaton a Szeged elleni bajnokin bemutatkozott és játszott 20 percet, ám szerdán a csatát kényszerűségből kihagyó Sztrahinja Milosevics sérülése miatt alighanem nagyobb szerepet kap.

Nem vártam sokat a bemutatkozástól, a lényeg, hogy nyertünk és hogy újra tétmeccsen játszhattam – mondta a 204 centis, 31 éves kosaras, akinek októberben eltörött az arccsontja. – Nem vagyok még csúcsformában, de pár héten belül már közel olyan állapotban leszek, amilyet elvárnak tőlem. Szerencsére már teljesen meggyógyult az arcom, csak biztonságból kell még két hétig hordanom a védőmaszkot. Van pár ismerősöm az ellenfél soraiban, Gabriel Olasenivel egy csapatban is játszottunk Orléans-ban, s ismerős számomra a német stílus. Egy biztos, kimagaslóan kell védekeznünk, hogy legyen esélyünk győzni.”

Az esti edzés előtt még egy gyors ebéd és egy kis pihenő jutott Vojvoda Dávidéknak, akik korábban már látták az ellenfelet videón – noha a Würzburg Izmirben is nyert és veretlen a 2. körben, a német bajnokságban pocsékul szerepel, négy siker mellett kilencszer kikapott a gárda, amelyet egy legenda, Dirk Nowitzki emelt a magasba.

A város büszkesége, a 40 éves center Würzburgban született, vele jutott fel a klub az élvonalba 1997-ben. Ugyan 2005-ben visszalépett a bajnokságból, 2007-ben egy amerikai üzletember újjáélesztette, s amatőr státuszból 2011-ben ismét a legjobbak közé került. 2014-ben megint kiesett, de a következő évben visszakerült az első osztályba. A jelenlegi edző, Denis Wücherer sem akárki, a 2005-ös belgrádi Eb-n ezüstérmes német válogatottban együtt szerepelt a tornán MVP-nek választott Nowitzkivel, négyszeres bajnok játékosként.

Mindez persze nem ijesztheti meg az Olajt, amely ha nem győz szerdán, akkor minden bizonnyal búcsút inthet a továbbjutásnak.

FIBA EURÓPA-KUPA, 2. CSOPORTKÖR
I-CSOPORT, 3. FORDULÓ

18.30:
Izmir Pinar Karsiyaka (török)–Z Mobile Prishtina (koszovói)
1
9.00: Würzburg (német)–Szolnoki Olaj KK

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Würzburg 2 2 191–164 4
2. Karsiyaka 2 1 1 161–166 3
3. Prishtina 2 1 1 158–171 3
4. Szolnok 2 2 146–155 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik