Férfi kosár Ek: a Szolnok otthon, a Körmend idegenben nyert

Vágólapra másolva!
2017.10.18. 19:29
null
Eric Fanning (jobbra) 14 pontot szerzett a Körmendben
A Körmend férfi kosárlabdacsapata 84–83-ra nyert a bolgár BK Balkan vendégeként az Európa-kupa csoportkörének első fordulójában. A Falco hosszabbításban kikapott Nyizsnyij Novgorodban, míg a Szolnok ugyanebben a csoportban könnyen legyőzte macedón ellenfelét. Az Alba Fehérvár sima vereséget szenvedett hazai pályán.

 


Nem kezdett jól a Körmend, a nagyszünetben 16 pontos hátrányban volt, de az utolsó negyedre utolérte ellenfelét, sőt a vezetést is átvette. Kevesebb mint egy perc volt már csak hátra, amikor egy triplával a Balkan 83–80-as előnybe került, ám Ferencz Csaba duplájával és Steven Davis büntetőivel sikerült fordítani. A mezőny legeredményesebbje a hat triplát bevágó Ferencz volt 23 ponttal.

Sokkal simábban nyert a Szolnok, amelynek hét játékosa is tíz vagy annál több pontot szerzett a macedón Karpos Szokoli ellen, 21 pontos különbség lett a vége.

Ugyanebben a csoportban a Falco szintén közel járt a sikerhez, de hiába vezetett bő egy perccel a vége előtt hat ponttal Nyizsnyij Novgorodban, az oroszok egyenlítettek, majd hosszabbításban kicsikarták a győzelmet. A szombathelyiek legjobbja Perl Zoltán volt (24 pont, 9 lepattanó, 5 assziszt), bár a negyedik negyed végén kihagyott egy fontos büntetőt, 10 másodperccel a hosszabbítás vége előtt pedig egypontos hátrányban eladta a labdát.

Az Alba Fehérvár hazai pályán teljesen szétesett a záró negyedre, és 19 pontos vereséget szenvedett a Bnei Rav-Bariah Herclijától. Az izraeli csapat és a mezőny legjobbjának az amerikai Jeff Adrien bizonyult, aki 26 ponttal és 15 lepattanóval masszív dupla duplát jegyzett.

FÉRFI KOSÁRLABDA FIBA EURÓPA-KUPA
1. FORDULÓ
D-CSOPORT
BK BALKAN (bolgár)–EGIS KÖRMEND 83–84 (24–19, 27–16, 16–25, 16–24)
Botevgrad, 1500
néző. V: Nikolics (szerb), Straube (német), Lasetovic (bosnyák)
BALKAN: Brooks 20/6, Fortenberry 9/6, Washington 7, Ivanov 16/6, Kesar 12. Csere: Haughton 10, Petkov 9/3, Kocsev, Iliev. Edző: Nebojsa Vidics
KÖRMEND: Wright 14/6, Hollins 11/6, Fanning 14/3, Tuoyo 9, Horti 2. Csere: Ferencz 23/18, Csorvási 7, Davis-Smith 4, Koch, Németh Á., Halász. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–0. 4. p.: 7–8. 7. p.: 18–13. 12. p.: 32–19. 16. p.: 35–26. 19. p.: 46–31. 22. p.: 54–38. 24. p.: 58–41. 27. p.: 60–52. 32. p.: 69–64. 36. p.: 75–66. 37. p.: 75–76
A csoport másik mérkőzésén: Basic-Fit Brussels (belga)–Keravnosz (ciprusi) 58–68
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik:
– Ahogy a mérkőzés előtt mondtam, kíváncsi voltam, hogyan reagálunk az első vereségünkre, amelyet Kaposváron szenvedtünk el. A hazaiak több energiával, keménységgel, intenzitással játszottak az első félidőben, ezért is húztak el. A nagyszünet utáni játékáért megérdemli az elismerést a csapatom, de remélem, mindenki megérti, hogy ilyesmi még egyszer nem fordul elő. Nyertünk idegenben, ez remek, a Botevgrad kemény, jó csapat, nagyon értékes ez a siker.

A csoport másik mérkőzésén: Basic-Fit Brussels (belga)–Keravnosz (ciprusi) 58–68

F-CSOPORT
ALBA FEHÉRVÁR–BNEI HERCLIJA (izraeli) 74–93 (15–12, 24–30, 22–22, 13–29)
Székesfehérvár, 1600
néző. V: Milicevic (bosnyák), Zupancic (szlovén), Olaru (román)
ALBA FEHÉRVÁR: Hill 13/6, Harris 11/3, MARKOVICS 11/3, FILIPOVITY 14/6, Keller Á. 14. Csere: Kovács Ákos 3, Keller I., Macon 6, Brbaklics 2. Edző: Dzunics Braniszlav
HERCLIJA: Green 15/6, Maajan, Dawson 5/3, ADRIEN 26, KANACSEVICS 16/3. Csere: Singer, THAMES 17/9, Archie 3/3, ROSENBERG 11/3. Edző: Michael Gorke
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–4. 5. p.: 2–6. 8. p: 11–8. 12. p.: 15–17. 15. p.: 28–26. 18. p.: 33–30. 22. p.: 41–46. 25. p.: 54–53. 28. p.: 55–61. 32. p.: 63–69. 35. p: 70–79. 38. p.: 72–84
A csoport másik mérkőzésén: Cmoki Minszk (fehérorosz)–Spirou Charleroi (belga) 76–78
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Ezen az estén a Herclija volt a jobb, nagyon sajnálom, hogy a védekezésünk nem működött, ezt látom vereségünk fő okának.
Michael Gorke: – Örülök annak, hogy nyerni tudtunk. A második félidőre feljavult a játékunk, huszonhárom asszisztot adtunk, ez döntőnek bizonyult. Tisztában voltunk azzal, hogy az Alba több kulcsjátékosa is sérült, ezt ki tudtuk használni.

A csoport másik mérkőzésén: Cmoki Minszk (fehérorosz)–Spirou Charleroi (belga) 76–78


H-CSOPORT
SZOLNOKI OLAJ KK–KARPOS SZOKOLI (macedón) 94–73 (26–15, 17–19, 30–22, 21–17)
Szolnok, 1400
néző. V: Sulga (ukrán), Clivaz (svájci), Karabilecen (török)
SZOLNOK: Perry 16/12, Vojvoda 11/6, MILOSEVICS 13/3, FORD 14/6, ANDRIC 12. Csere: PHILLIP 11, Tóth Á. 10, Polyák 3, Kovács P. 4. Edző: Dragan Alekszics
SZOKOLI: McFADDEN 15, Szokolov 8, Csomagics 8, DJUROVSZKI 11/9, Labovics 7/3. Csere: NIKOLOVSZKI 11/9, Brown 13/3, Collins. Edző: Borcse Daszkalovszki
Az eredmény alakulása. 5. perc: 12–6. 6. p.: 12–11. 8. p.: 21–11. 14. p.: 34–20. 16. p.: 39–23. 19. p.: 43–34. 23. p.: 46–41. 25. p.: 57–45. 31. p.: 76–56. 38. p.: 88–67
Kipontozódott: Nikolovszki (36. p.), Brown (40. p.)
Kiállítva: Labovics (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Tudtuk, hogy kiesett a 210 centis horvát nagyemberük, ezért centerposzton próbáltunk rájuk nyomást gyakorolni. Ez kezdetben jól is működött, de azért nekünk is akadtak problémáink, kizökkentünk a ritmusunkból, amelyre aztán a harmadik negyedben ismét rátaláltunk. Remélem, így folytatjuk a továbbiakban is, a szurkolóink támogatását is visszanyerve.
Borcse Daszkalovszki: – Egy nappal az indulás előtt kiesett a centerünk, Nenad Delic, a harmadik negyedben Dragan Labovicsot kiállították, a végjátékban pedig Kiril Nikolovszki pontozódott ki. Három magas kulcsjátékosunk hiányát egy ilyen erős csapat ellen, mint a Szolnok, lehetetlen volt kompenzálni. De ezzel együtt is jobb volt ezúttal a Szolnok, megérdemelten győzött.

NYIZSNYIJ NOVGOROD (orosz)–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 94–92 (26–18, 15–19, 18–19, 21–24, 14–12) – h. u.
Nyizsnyij Novgorod.
NOVGOROD:
Strebkov 20/3, Zsbanov, Komolov 11/9, Gubanov 17/6, Popov 10. Csere: Martinov 2, Jelovac 21/3, Uzinszkij 13/6, Panyin, Zaharov, Grigorjev. Edző: Zoran Lukics
FALCO: Govens 15, Norfleet 8/3, Perl 24/6, Boriszov 9, Tóth N. 11. Csere: Váradi 4, Zsigeranovics 10, Pusztahvar 11/3. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–7. 6. p.: 13–12. 8. p.: 20–14. 13. p.: 27–23. 15. p.: 32–27. 17. p.: 34–31. 22. p.: 45–43. 26. p.: 52–46. 28. p.: 57–49. 31. p.: 59–60. 35. p.: 66–68. 37. p.: 68–73. 39. p.: 71–77. 42. p.: 87–83. 43. p.: 91–85
Kipontozódott: Zsigeranovics (39. p.), Govens (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Szrecsko Szekulovics:
– Gratulálok a Nyizsnyij Novgorodnak a győzelemhez, úgy érzem, ezen az estén a szerencsésebbik csapat nyert.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik