Élvezni a hétvégét – Bobory Balázs jegyzete

Vágólapra másolva!
2019.04.11. 23:14

Lassan hozzászokunk a jóhoz. A soproni női kosárlabdacsapat bejutott Európa legrangosabb sorozatának négyes döntőjébe, aztán a helyi vezetőség a magyar szövetséggel karöltve megint munkához látott, hogy a finálét meg is rendezze. Ahogy Fegyverneky Zsófiáék, a lobbisták is elérték a céljukat, újra itt lesz a sportág egyik legnagyobb ünnepe.

Úgy tetszik, valamit nagyon jól csinálnak Sopronban.

Egyrészt a két évvel ezelőtt elkezdett csapat(újra)építés a lehető legjobban sikerült, mert a Sopron Basket immár megkerülhetetlen tényező az öreg kontinensen, és ismét nemcsak legyintenek, kötelező feladatként tekintenek rá az ellenfelek, hanem többnyire tartanak tőle. És hogy ez így van, az a Roberto Íniguez által vasfegyelemmel és céltudatossággal irányított szakmai stábnak, illetve a klubmenedzsmentnek köszönhető, amely tényleg minden feltételt megteremt az eredményes szerepléshez, a csapat csillogásához.

Az egy évvel ezelőtt elért ezüstérem után most nagyon sokan azt várják, hogy még nagyobbat dobbantanak a soproniak, és az Euroliga történetének első magyar csapataként megszerzik a trófeát a bombaerős mezőnyben, ezzel beteljesedik a csoda, lezárulhat a végső diadalról való álmodozások kora.

És ilyenkor kell óva inteni a közvéleményt mindenféle merész várakozástól, mert a hangsúly a bombaerős mezőnyön van. Ha most párhuzamot vonunk, mondjuk, egy női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntővel, itt a Sopron nem nagy halként vág neki a hétvégének, mint általában a Győr szokott saját sportágában, mert a nagy hal jelen esetben ebben a kvartettben elsősorban a Jekatyerinburg és a Kurszk, s már az óriási meglepetés lenne, ha valamelyik nem jutna be a vasárnapi fináléba.

No de nem biztos, hogy ez a helyzet rossz a soproni lányoknak, mert csak a hazai színtér miatt van rajtuk nagyobb nyomás, a győzelmi kényszer az orosz vállakat nyomja – a Jekatyerinburgban és a Kurszkban is. A kulcsszó – ahogy tavaly is – az lehet, hogy élvezni kell a hétvégét, mert bizony egy magyar csapat, magyar sportoló életében nem adatik meg olyan gyakran, hogy Európa négy legjobb együttesének végjátékában szerephez jusson.

Szóval itt állunk néhány órával az Euroliga elődöntőjének kezdete előtt, és csak arra tudunk gondolni, hogy a Sopron már most nyert.

Aztán ha a Jekatyerinburg ellen is sikerül, az lesz csak az igazi szenzáció.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik