Dávid Kornél szerint nem sokáig lesz ő az egyetlen magyar NBA-kosaras

MOLNÁR KRISZTIÁN, TÖRÖK DÁNIELMOLNÁR KRISZTIÁN, TÖRÖK DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2017.06.04. 13:20
null
Dávid Kornél a Chicago Bulls legendás csarnokában, a United Centerben (Fotó: Sport TV)
Nem kért utolsó vágási jogot, és így is elnyerte a tetszését a Sport TV által készített dokumentumfilm Magyarország eddigi egyetlen NBA-játékosának, a főszereplőnek, Dávid Kornélnak. Az egykori kiváló kosárlabdázó nagy élményekkel gazdagodott Kornél on Tour forgatása során, örül neki, hogy korábbi csapattársai jó szívvel emlékeznek rá, de elmondta várakozásait a szeptemberi férfi Európa-bajnokságról, valamint arra is választ adott, vajon mikor láthatunk újra magyar játékost az NBA-ben. A film premier előtti vetítésén Dávid Kornéllal, és az ötletgazda Szaniszló Csabával beszélgettünk.

– Először láthatta a filmet, milyenek a benyomásai?

Vasárnap esti program
A Kornél On Tour egy hiánypótló alkotás, amelyben a most 45 éves egykori kiválóság – kissé az amerikai ESPN sportcsatorna által életre hívott 30 for 30 sorozat stílusában – visszatekint pályafutása tengerentúli időszakára. Megtudhatjuk, milyen volt, amikor először találkozott a hatszoros NBA-bajnok Michael Jordannel, illetve az is kiderült, mi az, ami még neki is fájdalmas volt a kint léte során kimondottan óvatosnak kellett (volna) lennie például az étkezés esetében. A filmet először június 4-én 20.30-kor a Sport1-en tekinthetik meg a nézők.

– Nagyon tetszett! Az alkotók (Gallai László és Szaniszló Csaba – a szerk.) remekül megtalálták az arányokat, hogy mit akarnak bemutatni, nemcsak a sportolót, hanem az embert is sikerült – legalábbis bízom benne, hogy ez jön le a nézőknek – mondta lelkesen a válogatottban 107-szer pályára lépő egykori kosárlabdázó, Dávid Kornél. – Olyan jelenetek voltak benne, amelyekre én sem emlékeztem. Érdekes volt látni, hogy az interjúalanyok nem beszéltek össze, mégis ugyanazt mondták, jó szívvel emlékeztek rám. Ez számomra azt jelenti, hogy a rövid idő alatt, amíg kint voltam, valamilyen nyomot sikerült bennük hagynom, és ez jó érzés.

– Milyen érzések voltak Önben, amikor megtudta, hogy elkészül az alkotás?

– Amikor először mondták nekem pár hónappal ezelőtt, hogy kimegyünk Amerikába, akkor még nem tudtam, hogyan fog kinézni ez az egész, de mondtam, hogy csináljuk, érdekel engem is. Voltam NBA-karrierem befejezése óta Bulls-meccsen, illetve Detroitban is, de soha nem volt így megszervezve, hogy néhány napon belül ennyi emberrel találkozhassak és beszélgessek velük.

Az egykori csapattárssal, a háromszoros NBA-bajnok horvát Toni Kukoccsal (Fotó: Sport TV)
Az egykori csapattárssal, a háromszoros NBA-bajnok horvát Toni Kukoccsal (Fotó: Sport TV)

– A jó, kellemes emlékek mellett azért volt egy olyan jelenet is, amelyben említette: nem biztos, hogy ide vissza kellett volna jönni, mert így már nem a régi kép marad meg a fejében...

– Igen, a Berto Centerben, ahol a Bullsszal edzettem, azóta nem is jártam. Döbbenetes volt látni, ahogy most kinéz. Az a hely, ahol Michael Jordan, Scottie Pippen, Dennis Rodman nap mint nap megfordult, és óriási médiahadsereg figyelte minden megmozdulásukat, most egy olyan épület, amely csak nyomokban emlékeztet régi önmagára.

Dávid Kornél NBA-pályafutása
Dávid Kornél a 1998–1999-es szezontól 2001-ig összesen 109 NBA-mérkőzésen – ebből 11-szer kezdőként – lépett pályára a Chicago Bulls, a Cleveland Cavaliers, a Toronto Raptors és a Detroit Pistons tagjaként. Az 1998–1999-es csonka szezonban a Bulls összes (50) meccsén szerepet kapott, áprilisban pedig megválasztották a hónap legjobb Bikájának. Amerikai karrierje során 5 pontot és 2.8 lepattanót átlagolt, két mérkőzésen is elérte a 20 pontot, valamint kétszer a dupla duplát is.

– Visszatekintve hogyan ítéli meg az NBA-karrierjét?

– Azt hiszem, hogy amit lehetett – nem volt ügynököm, nem draftoltak, semmit nem tudtam a ligáról –, azt kihoztam belőle. Egyáltalán nem vagyok elégedetlen. Ha többet tudok, és úgy kerülök ki, akkor lehet, hogy bizonyos dolgokat máshogy csinálok. Mindent egybevetve: örülök, hogy a Chicagóban játszhattam, hogy később más csapatokban is megfordultam, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, ami a mostani munkámban is jól hasznosítható.

– A mai európai játékosoknak már más a helyzetük – a liga negyede az Egyesült Államokon kívülről érkezett. Ha most játszana, jobb lehetőségei lennének, esetleg tovább tudna maradni?

– Azt gondolom, igen, sokkal nyitottabb a liga. Tény, hogy több az európai, a játék is globalizálódott, átalakult. Sok minden változott, például nem kell már fiatalnak lenni, ki lehet kerülni akár 30 évesen is.

Dávid Kornél akcióban a néhai Seattle SuperSonics ellen (Fotó: AFP)
Dávid Kornél akcióban a néhai Seattle SuperSonics ellen (Fotó: AFP)


– Jelenleg is a Milwaukee Bucksnál dolgozik, ahol egy rendkívül tehetséges játékos, Jannisz Antetokounmpo is bontogatja szárnyait. Mire emlékszik abból, amikor először látta kosarazni? Mit vár tőle a jövőben?

– Akkor még a Phoenix Sunsnál dolgoztam. Elmentem egy görög negyedosztályú meccsére – már akkor sokkolt. Emlékszem, azt írtam a riportomba, hogy olyan, mint Magic Johnson. Sokat elmond, hogy az Olympiakosz felnőttcsapatából hárman eljöttek megnézni őt – ez azért nem jellemző. Másfél fejjel nagyobb volt mindenkinél, mégis irányítót játszott. Rendszeresen találkozom vele, követem a pályafutását – hallatlan rendes, normális srác. Ha töretlen marad a fejlődése, olyan egyedi játékos lehet, amilyet még nem látott az NBA.

Ha már jövő... Meddig mondható el, hogy Dávid Kornél az egyetlen magyar, aki pályára lépett az NBA-ben?

Hanga Ádám számára eljött a szintlépés ideje? (Fotó: Twitter)
Hanga Ádám számára eljött a szintlépés ideje? (Fotó: Twitter)

– Valószínűleg idén nyárig – ha Ádámnak minden összejön és a Spurs is úgy gondolja, akkor most kikerülhet!

– Játékosmegfigyelőként hogyan ajánlaná be?

– Nem kell őt beajánlani. Az utóbbi két évben szenzációs szezonjai voltak az Euroligában. Nagyon jó adottságokkal rendelkezik, 28 évesen a legjobb korban van – minden tapasztalata megvan már, hogy a következő szintet meg tudja ugrani. A Spursnek kell eldöntenie, hogy ilyen típusú játékosra van-e szüksége ahhoz, hogy bajnok legyen. Egyébként hátrány is, hogy draftolta a San Antonio Spurs, mert a másik 29 csapat nem viheti el, pedig lehet, hogy leigazolta volna már más. Ha viszont a Spursbe kerül, akkor nagyon jó helyen lesz, mindent meg fog kapni, játéklehetőségben, támogatásban egyaránt.

– Mi a legfőbb fegyvere?

– A védekezésben a legerősebb. Európában kiemelkedő az atletikussága, a tengerentúlon kevésbé, mert az átlagos is hozzá hasonló szintnek felel meg. Ezt védekezéssel és más erényeivel kell kompenzálnia, mert ami Európában megy sebességből, azt az NBA-ben nem biztos, hogy ugyanúgy meg tudja oldani. De nagyon várom, hogy kikerüljön, mert szeretném látni, hogy mire képes.

– Hanga a szeptemberi Európa-bajnokságon is bizonyíthat, melyre a mieink 1999 után jutottak ki ismét. Mit vár a válogatottól?

– Tisztes helytállást. Továbbjutást nem mernék mondani. A FIBA, az NBA és az ULEB közötti vita miatt még nem lehet tudni, hogy kik lesznek ott az ellenfeleknél, ám ha a legerősebb csapatokkal találkozunk, akkor reálisan nézve nem sok esély van a továbbjutásra. Már ott lenni is nagyon fontos lépés, és jó lenne, ha nem kellene ugyanennyit várni a következő kijutásra.

Dávid Kornél feleségével, Dávid-Azari Fruzsinával és szüleivel a bemutatón (Fotó: Sport TV)
Dávid Kornél feleségével, Dávid-Azari Fruzsinával és szüleivel a bemutatón (Fotó: Sport TV)

– A válogatott szereplésének lehet valamilyen hatása a magyar kosárlabdázásra?

– Ahhoz hogy hatása legyen, folyamatos eredményeket kell elérni klubszinten és válogatott szinten egyaránt. Ha egy-egy fellángolás van, rengeteg ember kíváncsi rá, aztán ha visszazökkenünk oda, ahol voltunk, akkor a lelkesedés is visszaesik. Az elvárások is nőnek, és nehéz visszahozni az embereket a realitás talajára. Ha már 3-4 Eb-re kijutunk, annak már lesz hatása.

– És végül: mit vár az NBA-nagydöntőtől? (Az első mérkőzést azóta lejátszották, ezt megelőzően kérdeztük Dávid Kornélt – a szerk.)

– Nagyon várom, ahogy mindenki a finálét várta az egész rájátszásban. A Golden State Warriors az esélyes, ezzel nem mondok újat, de LeBron James ellen nem tennék. Nem lehet leírni sosem, ezt tavaly megtanultuk. Egyre inkább bezáródik nála az ablak – ahhoz, hogy annyi bajnoki gyűrűje lehessen, mint Michael Jordannek, most nyernie kell. Ha idén bajnok lesz, akkor az elvesztett döntőiről már senki nem fog beszélni – ebbe persze Kevin Durantnek és a GSW-nek is lesz némi beleszólása. Annak szurkolok, hogy minél hosszabb, és minél izgalmasabb döntőt láthassunk.

A Bulls egykori játékosa a film készítőivel is fotózkodott – jobbján Gallai László, balján Szaniszló Csaba (Fotó: Sport TV)
A Bulls egykori játékosa a film készítőivel is fotózkodott – jobbján Gallai László, balján Szaniszló Csaba (Fotó: Sport TV)
Szaniszló Csaba: Kornél először hülyének nézett minket
– Honnan jött az ötlet, hogy Dávid Kornéllal ilyen nagy volumenű filmet forgassanak?

– Nagyon régóta kacérkodom azzal a gondolattal, hogy szeretnék ilyen filmeket csinálni – emlékezett vissza az alkotás ötletgazdája, Szaniszló Csaba. – Imádom az ESPN amerikai sportcsatorna 30 for 30 című sorozatát, nekem az az etalon. Többször feltettem magamnak a kérdést: vajon ki az a magyar sportoló, akiről egy hasonló filmet kellene csinálni? És mindig arra jutottam, hogy Dávid Kornél az – nemcsak azért, mert sok-sok éve együtt dolgozunk az NBA-közvetítéseken, hanem azért is, mert ő nem a szemünk láttára vitte véghez azt, amit.

– Így van – ismert egy név, egy arc, de a legtöbben nem tudnak jeleneteket kötni hozzá.

– Igen, viszont most minden összeállt. Régóta szerettünk volna egy ilyen filmet, Kornél azonnal igent mondott – persze először hülyének nézett minket, mondván: tényleg erről akarunk filmet csinálni? Mi meg mondtuk, hogy igen, és képesek vagyunk rá. Máté Pál főszerkesztő is támogatta az ötletet, rengeteget segített az NBA is – nagyon sok jelenetet válogattak és küldtek el csak nekünk. Bő négy nap volt – szűk öt –, és nagyon rohantunk. Rángattuk Kornélt ide-oda, de végig azt láttam rajta, élvezi!

Mi volt a legdöbbenetesebb élményük?

– Talán az, hogy Kornélt kint családtagként kezelik, nagyra becsülik, hogy ő innen oda eljutott, sok NBA-játékos azt sem tudta előtte, hol van Magyarország. Tényleg nagyon szeretik, és ez nem az az udvarias, „amerikai” szeretet, hanem teljesen őszinte. Ahogy Randy Brown mondta neki: „Isten hozott itthon!”

– Volt olyan pillanat, amikor meghátráltak, akadályba ütköztek?

– Igen. Amikor hazatértünk – körülbelül húszórányi forgatott anyaggal – és azon dolgoztunk, hogy összeálljon. Egy szabályunk volt szerkesztőtársammal, Galuskával (Gallai László – a szerk.): hogy egy óránál ne legyen hosszabb a film, mert akkor nem lesz elég érdekes. Amikor ezt a 20 órányi anyagot, a képeket, újságcikkeket, magyarországi interjúkat megkaptuk, volt egy iszonyatos adathalmaz – én meg ott álltam, hogy ebből 48 percnyi anyagot csinálni lehetetlen! Voltak olyan nagyobb pontok, amelyeket mindenképpen érintenünk kellett, azoktól haladtunk a kisebb egységek felé. Szerintem végül kerek történet lett az egész, az első kritika, amit hallok, hogy lehetett volna hosszabb – talán jobb, mint ha fordított lenne a helyzet.

– Lehet arra számítani, hogy forgatnak még hasonlót, esetleg más sportolókkal?


– Vannak még sportolók a tarsolyunkban, ha sikeres lesz a film, bátorságot, erőt meríthetünk belőle. Szerintem szükség van rá, hogy foglalkozzunk azokkal, akik sokat tettek a magyar sportért. Tízmillió emberből körülbelül egymilliót érdekelnek a sportközvetítések, az ilyen filmekkel viszont le tudunk ültetni feleségeket, gyermekeket is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik