Az Atomerőmű elvette a Kecskemét „szüzességét”

Vágólapra másolva!
2010.10.23. 21:52
null
Néha a kelleténél nagyobb harc folyt a pályán Szolnokon (Fotó: Korponai Tamás)
A férfi kosárlabda NB I 4. fordulójában az eddig veretlen Kecskemét hazai pályán szenvedett vereséget az Atomerőműtől: vendégcsapat 77–66-ra nyert. A Nyíregyháza hazai pályán könnyedén, 121–84-re győzött a Salgótarján ellen. A listavezető ZTE továbbra is hibátlan: Völgyi Péter együttese a Pécs otthonában nyert. A Szolnok az Albacompot győzte le.

A Kecskemét ezúttal már nem tudta megőrizni szezonbeli veretlenségét. Pedig a KSE hazai pályán fogadta az Atomerőműt, s a nagyszünetben még jobban is állt riválisánál. A második félidőben azonban jobban koncentrált a vendégcsapat, s elsősorban a  26 pontig jutó Jan Pavlik vezetésével megszerezte idénybeli harmadik győzelmét.

A Nyíregyháza is nyert. Ferenczi Tamás együttese bár a mérkőzés elején még nem tudott ellépni a vendég Salgótarjántól, a második félidőben bedarálta ellenfelét.

NYERT A KÖRMEND

Az egyetlen 19 órás meccsen a Körmend a Szombathely otthonában diadalmaskodott. A Falco elsősorban az első negyedben engedte meglépni riválisát, amely végül négy ponttal győzött, megszerezve ezzel negyedik győzelmét a szezonban.

A ZTE is hibátlan még: Völgyi Péterék Pécsről utazhattak haza újabb sikerrel a tarsolyban. Kámán és Vojvoda ponterős játékának köszönhetően a bajnok majdnem kilencven pontig jutott.

A Szolnoki Olaj hazai környezetben tíz ponttal győzött az Albacomp ellen. A bajnokság egyik favoritjaként elkönyvelt Tisza-partiak így a hétközi, Kecskemét ellen szintén hazai környezetben lejátszott, ám elveszített rangadót követően helyreállították a renoméjukat.

A kiegyenlített találkozón először a hazaiak kerültek nyeregbe, de a vendégek a záró részhez érve fel tudtak zárkózni. A mérkőzést a szolnokiak által hét ponttal megnyert utolsó negyed döntötte el.

A Szolnok harmadik bajnokiját nyerte meg a szezonban, a fehérváriak másodszor szenvedtek vereséget, másodszor is vendégként.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I 
4. FORDULÓ
FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY–MJUS-FORTRESS KÖRMEND 65–69 (11–21, 25–14, 12–17, 17–17)
Szombathely, 3500 néző. Vezette: Bodnár, Benczúr, Fodor A.
SZOMBATHELY: KÁLMÁN 17, Gilbert 15/6, Pankár, Gosa 4, ALIAKSZEJEV 18. Csere: Harazin 4, Simon L. 5/3, Szanati 2, Hajmásy, Will. Edző: Nikola Lazics
KÖRMEND: Ruják 4, Ferencz 5/3, MOORE 16/3, BELL 23/9, Dávid 4. Csere: Fodor G. 3/3, NÉMETH 8, Davis 6, Boldizsár, Hegedűs. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 3. p.: 0–2. 7. p.: 6–8. 13. p.: 14–23. 17. p.: 32–27. 24. p.: 40–44. 27. p.: 46–46. 32. p.: 50–58. 38. p.: 60–62
MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics: – Nagyon szoros mérkőzés volt, lényegében csak nüanszokon múlott az eredmény. Ugyan jól védekeztünk, de támadásban nem voltunk elég hatékonyak.
Sabáli Balázs: – Megnehezítettük a saját dolgunkat, mivel jó kezdés után sok egyénieskedéssel magunkra húztuk a Falcót, a lényeg azonban az, hogy győztesen hagyhattuk el a pályát. Csapatjátékban azonban rengeteget kell még javulnunk.
 
PÉCSI VSK-PANNONPOWER–ZALAKERÁMIA-ZTE KK 80–89 (22–24, 22–25, 20–24, 16–16)
Pécs, 1600 néző. Vezette: Forrai, Pálla, Szabó G.
PÉCS: GLAVINICS 15/3, El-Amin 14/6, Deák 11/9, Eilingsfeld 6, EGEMONYE 21. Csere: Kiss K., Gémes 2, Tóth N. 6, Kovács P. 2, Hosszú 3/3. Edző: Ivica Mavrenszki
ZALAEGERSZEG: L. WILLIAMS 15/6, VOJVODA 27/18, KÁMÁN 21/9, K. Wilson 10/6, Tóth Á. 13. Csere: Gáspár 1, Tóth Ge. 2, Baki. Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–7. 6. p.: 16–15. 13. p.: 30–27. 17. p.: 40–35. 23. p.: 49–53. 26. p.: 57–59. 33. p.: 68–76. 37. p.: 76–82
Kipontozódott: Glavinics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Ivica Mavrenszki: – Jól játszó Zalaegerszegtől kaptunk ki, de ha ezzel a hozzáállással folytatjuk, fogunk még szép győzelmeket aratni.
Völgyi Péter: – Idegenben csaknem kilencven pont jó támadójátékot jelez, védekezésben egy háromperces periódussal lehetek elégedett, de ma ez is elég volt a győzelemhez.
 
MARSO-VAGÉP NYÍREGYHÁZA KK–KONECRANES SALGÓTARJÁNI KSE 121–84 (24–21, 27–21, 38–22, 32–20)
Nyíregyháza, 800 néző. Vezette: Valovics, Jakab L., Jurák
NYÍREGYHÁZA: SAVIC 15/3, Sztojakovics 16/3, MARSHALL 22, Sitku 20/6, LEKLI 18. Csere: MOHÁCSI 9/6, Szarvas 10/3, Nagy K. 2, Siska 5/3, Polyák, Czinger, Pavlovics V. 4. Edző: Ferenczi Tamás
SALGÓTARJÁN: Jarvis 20/9, Balaton 6, SEBŐK 18/3, Hartvich 4, Vavra A. 16. Csere: Koma 13, Kocsis T., Ughy 3/3, Kiss Ká. 3/3, Gál K. 1. Edző: Szájer József
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–10. 7. p.: 15–12. 9. p.: 19–20. 12. p.: 29–21. 14. p.: 29–30. 16. p.: 41–32. 21. p.: 51–46. 25. p.: 69–48. 26. p.: 69–55. 29. p.: 81–60. 33. p.: 104–68. 39. p.: 119–79
Kipontozódott: Hartvich (33. p.), Nagy K. (34. p.)
Kiállítva: Hartvich (33. p., a kispadról), Szájer József edző (33. p.)
MESTERMÉRLEG
Ferenczi Tamás: – Dekoncentráltan kezdtük a mérkőzést, ráadásul több kezdőjátékosunknak is hamar faultproblémái akadtak. A nagyszünetben rendeztük a sorokat, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.
Szájer József: – Úgy érzem, több olyan ítélettel is sújtottak bennünket a játékvezetők, amelyek ha nem is döntően, de nagy mértékben befolyásolták a mérkőzést. Ha úgy játszunk, mint három negyeden keresztül, akkor egy-két csapat ellen lehet keresnivalónk.
 
T.O.M. CONTROLL-KECSKEMÉT KSE–ATOMERŐMŰ SE 66–77 (14–22, 25–10, 13–23, 14–22)
Kecskemét, 1600 néző. Vezette: Vígh, Földházi, Hegedűs
KECSKEMÉT: La Grange 4, WITTMANN 14/6, Dénes 8/6, Orsulic 7/3, Bencze 9. Csere: Csorvási 7, Lakatos 2, SIRISCEVIC 15/6, Cseh. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
PAKS: PAVLIK 26/18, HODGES 13/9, Mészáros Z. 3, Johnson 11, SALES 15. Csere: Kovács Á. 7/3, Körtélyesi 2, Faragó, Morgen. Edző: Horváth Imre
Az eredmény alakulása. 5. p.: 11–16. 15. p.: 28–28. 25. p.: 49–44. 35. p.: 57–60
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics: – Nem sikerült a negyedik győzelemmel megkoronázni eddigi teljesítményünket, de annak örülök, hogy ilyen sokan szurkoltak nekünk.
Horváth Imre: – Gratulálok a csapatnak a második félidőben mutatott koncentrált játékához és hozzáállásához.
 
SZOLNOKI OLAJ KK–ALBACOMP 74–64 (13–11, 20–14, 20–25, 21–14)
Szolnok, 2300 néző. Vezette: Hartyáni, Győrffy, Balog
SZOLNOK: Trotter 13, HORVÁTH Á. 21/12, Budimir 6/3, Clark 2, BÁDER 15/3. Csere: Vesztergom 1, TREPÁK 13/3, Fodor M. 3/3, Grebenár. Edző: Pór Péter
ALBACOMP: Simon B. 6, Hanga 5, CROCKER 22/9, Keller  Á. 4, Jones 9. Csere: HOLLIS 12/3 Bódi 6/6. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. p.:  3–0. 5. p.: 3–4. 8. p.: 9–4. 10. p.: 9–8. 13. p.: 24–13. 18. p.: 33–18. 24. p.: 37–38. 27. p.: 46–43. 30. p.: 53–50. 32. p.: 57–53. 37. p.: 67–58. 40. p.: 70–64.
Kipontozódott: Keller Á. (34. p.), Trepák (37. p.), Clark (39. p.), Hollis (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Pór Péter: – Nagyon akartuk a győzelmet az erős játékosállományú Albacomp ellen. Védekezésünkkel nyertük meg a mérkőzést, illetve centereink palánk alatti eredményes játékával.
Dzunics Braniszlav: – A Szolnok megérdemelten nyerte meg a rangadót. Mi nagyot harcoltunk, ám a döntő pillanatokban elegyénieskedtük helyzeteinket. Sajnálom a vereséget, mert vesztett helyzetből is felálltunk, de fordítani már nem sikerült.
AZ ÁLLÁS 
  1. Zalakerámia ZTE KK 4 4 396–299 1.000 
  2. MJUS-Fortress Körmend 4 4 370–306 1.000 
  3. Szolnoki Olaj 4 3 1 313–276 0.875 
  4. Atomerőmű SE 4 3 1 341–301 0.875 
  5. Kecskeméti KSE 4 3 1 303–293 0.875 
  6. Marso-Vagép Nyíregyháza KK 4 2 2 387–340 0.750 
  7. Albacomp 4 2 2 293–285 0.750 
  8. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák 3 1 2 239–248 0.667 
  9. Takarék Soproni KC 3 1 2 213–227 0.667 
10. Factum Sport Debrecen 3 1 2 217–275 0.667 
11. Falco-Szova KC Szombathely 4 1 3 311–303 0.625 
12. Pécsi VSK-PannonPower 4 1 3 313–353 0.625 
13. Salgótarjáni KSE 4 4 305–421 0.500 
14. Kaposvári KK 3 3 189–263 0.500 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik