3x3-as kosár: 15 ország 27 csapata érkezik Szolnokra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 16:54
Tizenöt ország 27 csapata vesz részt a nemzetközi szövetség (FIBA) 3x3-as kosárlabdatornáin péntektől vasárnapig a szolnoki Tiszai hajósok terén – jelentette be a város polgármestere kedden tartott sajtótájékoztatóján.

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: negyedik alkalommal költözik a Tisza partjára a fiatalok körében igen népszerű 3x3-as kosárlabda U18-as Európa-kupa-selejtezője, és megtiszteltetés számukra, hogy a korábbi évek pozitív tapasztalatai alapján idén az U23-as Nemzetek Ligája-verseny szervezésével és lebonyolításával is a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft.-t bízták meg.

Tizenöt országból érkeznek csapatok, a mezőnyben ott lesz a magyar U18-as és U23-as női és férfi válogatott is.

Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az U18-as kategóriában 9 országból 15 csapat – 9 férfi és 6 női – szerepel, az U23-as Nemzetek Ligája pénteken, illetve vasárnap zajló versenyeiben pedig 6 országból 12 csapat – 6 férfi és 6 női – vesz részt. Az U18-as Európa-kupa szeptember elején lesz Tbilisziben, addig Szolnokon kívül Olaszországban és Franciaországban rendeznek még selejtezőket, mindhárom helyszínről mindkét nemben két-két csapat jut tovább.

Hozzátette: a rendezvényhez közvetlenül kapcsolódó Filmkosár# elnevezésű programjuk keretében kedden a Bohém Rapszódia, szerdán a Kincsem című filmet nézheti meg a közönség a Tiszai hajósok terén. Kedd és csütörtök között rendezik meg a #szembeNézős programot ugyanitt és a Tisza Mozi kerthelyiségében. Filmvetítésekkel, pódiumbeszélgetésekkel, koncertekkel várják az érdeklődőket, a programok ingyenesek.

A rendezvény a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft., a SzolnOK! Helyi Akciócsoport, a TISZApArt MOZI és a Talifish Tahouse & Club közös rendezésében valósul meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik