U17-es leány kézi Eb: „Hihetetlenül akarnak ezek a lányok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.12. 19:33
Ahogy arról beszámoltunk, hibátlan mérleggel lett aranyérmes a magyar U17-es leány kézilabda-válogatott a Szlovéniában megrendezett Európa-bajnokságon. A kontinenstorna után ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző értékelt.

„Hihetetlenül akarnak ezek a lányok, és talán nekem szerencsém is volt eddig, de azok a csapatok, amelyekkel eddig dolgoztam, mindig nagyon akartak. Ha egy picit fáradtak is voltak, gyorsan összekapták magukat, nagyon egységes csapat, jó az összetétele is. Jövőre még nagyobb harc lesz a posztokért, hiszen akkor már nem két együttest fogunk versenyeztetni, hanem egyet, ám ilyen játékosokból egy még jobb csapatot tudunk építeni a kollégákkal” – értékelt a magyar szövetség honlapján Kiss Szilárd.„Hihetetlenül akarnak ezek a lányok, és talán nekem szerencsém is volt eddig, de azok a csapatok, amelyekkel eddig dolgoztam, mindig nagyon akartak. Ha egy picit fáradtak is voltak, gyorsan összekapták magukat, nagyon egységes csapat, jó az összetétele is. Jövőre még nagyobb harc lesz a posztokért, hiszen akkor már nem két együttest fogunk versenyeztetni, hanem egyet, ám ilyen játékosokból egy még jobb csapatot tudunk építeni a kollégákkal” – értékelt a magyar szövetség honlapján Kiss Szilárd.

„Volt egy alapfogadalmunk. Megkérdeztük a lányoktól, mi a céljuk, és mindenki azt válaszolta, hogy meg akarja nyerni az Európa-bajnokságot, ezért így is álltunk hozzá. A fő célunk nem az volt, hogy továbbmenjünk a csoportból; nyilván lépésenként kell ezt megoldani, de azt a célt tűztük ki, hogy meg akarjuk nyerni a tornát. Nem is lehetett más a végcél ezekkel a játékosokkal, ilyen akaratos, ilyen erős mentalitású csapattal csakis a győzelem. Szeretném megköszönni a magyar stábnak a lelkiismeretes munkáját, az összes egyesületnek, a Magyar Kézilabda-szövetségnek a sok segítséget, valamint az összes edzőkollégának, aki valaha is dolgozott ezekkel a lányokkal. Köszönettel tartozom továbbá a NEKA-nak, mert támogatott, hogy itt lehessek. Ez a siker közös érdem” – tette hozzá a szövetségi edző.

A teljes interjút ide kattintva olvashatják el.

U17-ES LEÁNY KÉZILABDA EB (SZLOVÉNIA)
DÖNTŐ
Magyarország–Svédország 28–24 (13–9)
A magyar gólszerzők:
Koronczai 7, Farkas J. 5, Kukely 3, Kürthi 3, Vámos M. 3, Faragó L. 2, Kajdon 2, Horváth N., Mérai, Woth

A 3. helyért: Dánia–Franciaország 21–28 (9–15)

Az Eb végeredménye: 1. Magyarország, 2. Svédország, 3. Franciaország, 4. Dánia, 5. Oroszország, 6. Norvégia, 7. Németország, 8. Ausztria, 9. Montenegró, 10. Szlovénia, 11. Románia, 12. Szlovákia, 13. Portugália, 14. Horvátország, 15. Hollandia, 16. Spanyolország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
NÉMETH Kata (Dunaújvárosi KKA), BUKOVSZKY Anna (GVM Europe-Vác), KUBINA Molli (NEKA), ZSIGMOND Panna (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélső: RITTLINGER Lotti (Mohácsi TE)
Jobbátlövők: KÜRTHI Laura (Győri Audi ETO), HORVÁTH Nikolett (NEKA)
Irányítók: KAJDON Blanka (NEKA), WOTH Viktória (NEKA), FARKAS Johanna (Győri Audi ETO), KUKELY Anna (Békéscsabai ENKSE)
Beállók: FARAGÓ Luca (NEKA), BÁNHIDI Barbara (NEKA)
Balátlövők: JUHÁSZ Gréta (NEKA), KORONCZAI Petra (Dunaújvárosi KKA), NAGY Laura (NEKA)
Balszélsők: VÁMOS Mira (NEKA), MÉRAI Maja (NEKA)
Szövetségi edző: ifj. KISS Szilárd
Edző: PAPP György

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik