A volt larviki Emilie Christensent egy népligeti látogatás győzte meg arról, hogy jó helyre igazol (Fotó: fradi.hu)

Az FTC új szerzeménye igazi kézilabdás családba született, az édesapja még mindig tagja a helyi öregfiúkcsapatnak, de az édesanyja és a nővére is játékos volt.

„Szinte nem telt el úgy nap, hogy az iskola után a táskámat ledobva ne rohantam volna játszani – mondta Emilie Christensen a Nemzeti Sportnak. – Tulajdonképpen az arénában nőttem fel, így elég természetes volt, hogy belőlem is kézilabdázó lesz. Ötévesen kezdtem, ekkor már Oslóból a Bergen közelében levő Osba költöztünk. Tíz évet voltam a helyi csapatban, majd a valamivel távolabb levő Fanában folytattam. Érdekesség, hogy itt pár évet együtt játszottam a testvéremmel, ráadásul ugyanazon a poszton, de jól kezeltük a helyzetet.”

Emilie és a három évvel idősebb nővére, Elisa mérkőzései mindig családi programnak számítottak, a mama, Signe és a papa, Lars önkéntesként segédkezett a szervezésben, míg a bátyjuk, Erik André volt a kommentátor a tévében.

A 26 éves irányító visszagondolva úgy véli, a tehetség és a kemény munka együttesen hozta meg, hogy eljutott a mostani szintre. Mindig a megfelelő időben tette meg a következő lépést, amikor már felkészültnek érezte magát. Húszéves volt, amikor a Glassverkettel bemutatkozhatott az első osztályban, a váltáshoz azonban szerencse is kellett – utóbbi végigkísérte a karrierjét.

„Sok sérültje volt a csapatnak, így szükség volt játékosra belső poszton. A Fanában nem volt szerződésünk, így az idény közben, 2012 karácsonyán váltani tudtam. Senki sem gondolta volna, hogy nem sokkal később már a Bajnokok Ligájában fogunk szerepelni” – folytatta Christensen, aki négy évet töltött el a Glassverketnél, a 2016–2017-es szezonban a norvég bajnokság legjobb irányítójának is megválasztották.

Nővérével, Elisával egy Glassverket–Sola mérkőzés után

Közben a nővére a Solába igazolt, így több alkalommal is szembekerültek egymással a pályán. „Ezek mindig különleges alkalmak voltak. A meccs alatt próbáltuk kizárni az érzéseket, mindketten versenyző típusok vagyunk, utálunk veszíteni, szóval nem fogtuk vissza magunkat.”

Mivel a Glassverketnek pénzügyi nehézségei adódtak, rá volt kényszerülve, hogy új csapatot keressen magának, és több társával együtt a Larvikhoz igazolt. Első évében Tor Odvar Moen volt az edzője, aki jelenleg Siófokon dolgozik. (Érdekesség, hogy a norvég edző mostani segítőjét, Bent Dahlt is jól ismeri, miután a párját tanította Drammenben.) A patinás norvég csapat kerete alaposan átalakult, a régi nagy csapatból többen visszavonultak vagy eligazoltak, így a második idényben már Christensen számított az egyik legrutinosabb játékosnak.

„Ez is biztos közrejátszott abban, hogy én lettem a csapatkapitány. Minden edzésen és meccsen a maximumot adtam ki magamból, és arra is odafigyeltem, hogy mindig igazságosan menjenek a dolgok a csapatban” – tette hozzá a rendkívül közvetlen norvég játékos.

Az azóta már Győrbe igazoló Kari Brattset vigasztalja (Fotó: VG)

Tagja volt 2010-ben a vb-ezüstérmes norvég juniorválogatottnak, majd 2017-ig kellett arra várni, hogy a felnőttek között is bemutatkozhasson. Ehhez kellett Marta Tomac sérülése is, de elmondása szerint az is, hogy kiváló őszt produkált a Larvikkal. Thorír Hergeirsson szövetségi kapitány magával vitte a németországi világbajnokságra is, amelyen főleg a torna első szakaszában kapott több lehetőséget. Bejárták a norvég médiát azok a felvételek, ahogy a lengyelek ellen megnyert csoportmérkőzés után elsírta magát.

„A közvélemény és főként a média megkérdőjelezte a beválogatásomat, ezért nagyon bizonyítani akartam, hogy rászolgáltam a lehetőségre – emlékezett vissza az irányító. – Egyszerűen túl nagy terhet raktam magamra. Hiába nyertük a meccseket a csoportkörben, nem tudtam neki felhőtlenül örülni, mert nem voltam elégedett a saját játékommal. Egy mentáltréner segítségét is igénybe vettem, aki megtanította elfogadni, hogy kézilabdában nem tudod mindig a legjobb formádat hozni. A csapattársaimtól és a stábtól is rengeteg bátorítást kaptam, elmondták, ők is voltak hasonló helyzetben, tudják, mit érzek. Ettől jobb lett a kedvem, és utána próbáltam élvezni a pillanatot. Bár elvesztettük a döntőt, és nem kaptam sok játékidőt az utolsó meccseken, számomra igen értékes tapasztalatot jelentett a vébé. Láttam, hogyan dolgozik és készül a válogatott, milyen profin teszi mindenki a dolgát.”

A szemében Stine Oftedal a legjobb irányító a világon, akit nagyon jó embernek tart, és akitől sokat tudott tanulni. Christensennek eddig 15 válogatott meccse van, a következő világverseny már kimaradt a számára, mivel Tomac felépült.

Együtt a család: szüleivel, nagyszüleivel és testvéreivel egy válogatott mérkőzése után

Közben az élet úgy hozta, hogy a Larviktól is anyagi gondok miatt kellett távoznia. „Az is megfordult a fejemben, hogy biztos miattam van... Egy év még hátravolt a szerződésemből, nagyon csalódott voltam, hogy így ért véget a történet. Sokszor azt sem tudtuk, kivel beszélhetnénk a klubvezetőségből, olyan gyorsan változott a helyzet. Azért is szomorú, ami történt, mert élveztem az ott töltött időszakot, a folytatás is ígéretesnek tűnt, úgy volt, hogy a következő idényre Heidi Löke is érkezik, ehhez képest egyik pillanatról a másikra kiderült, ebből semmi sem lesz.”

Hagyományos norvég népviseletben, balra a barátja

„Azt hittem, már túlságosan késő van ahhoz, hogy csapatot találjak magamnak, mert mindenhol véglegesek a keretek, ekkor azonban jött a Fradi – egy újabb szerencsés véletlen. Kicsit meg is lepett, hogy Európa egyik legjobb együttese engem akar, de nagyon örültem a megkeresésnek.”

Az aláírás előtt márciusban eljött körülnézni, és miután látta a népligeti sporttelepet, valamint többekkel beszélt a klubtól, könnyen mondott igent, mert úgy érezte, ez lesz a jó választás számára. A felkészülés kezdete különösen nehéz, mert három hónapja csak egyedül edzett.

„Osztom a klub céljait, szeretném ha harcban lennénk az elsőségért a hazai sorozatokban. A Bajnokok Ligájában először a középdöntőbe kell bejutnunk, aztán meglátjuk, milyen merészebb álmaink lehetnek. Három idényt már játszottam a sorozatban, de még csak két győztes meccsem van, mondtam is a lányoknak, hogy már alig várom az újabb sikereket. Egyébként mindenki nagyon kedves velem, de szeretnék minél előbb egyre több magyar szót megérteni” – tekintett előre Christensen, akinek a barátja segített berendezkedni Budapesten, ezután viszont már egyedül kell boldogulnia.

„A legnagyobb lecke az lesz, hogyan állom meg a helyemet, távol az otthonomtól és a szeretteimtől.”