Női kézilabda: Szucsánszki Zita edzésbe állt az FTC-nél!

Vágólapra másolva!
2019.10.12. 10:47
null
Szucsánszki Zita (balra ) ismét edzésben (Fotó: fradi.hu)
2018 nyarán bejelentette, hogy gyermeket szeretne, ezért egy időre szünetelteti a kézilabdát. Most azonban készen áll a visszatérésre: Szucsánszki Zita edzésbe állt az FTC-nél – adta hírül a fradi.hu.

 

A 32 éves irányítónak idén júniusban született meg kisfia, Levente, s most már a visszatérés küszöbén áll. Szucsánszki az edzések egy részét a csapattal végzi, a neve ott szerepel a bajnokságra és a Bajnokok Ligájára nevezett keretben is.

„Még csak elkezdtem, nem gondolom úgy, hogy teljesen visszatértem volna – mondta mosolyogva Szucsánszki Zita. – Még pici a baba, vagyis még ő határozza meg a napjaimat, nem is vagyok itt minden edzésen és vannak még hiányosságaim. Kondizom, vízi tornázom, gyógytornázni járok, de ezek nem pótolják a normál edzéseket, a reakcióidőm csak ott fejlődhet, ahogyan a robbanékony erőt is ott tudom visszaszerezni. Sőt, a vállamnak is kell még idő, szóval szépen fel kell építeni mindent, nem szabad kapkodni. De vissza szeretnék térni! És nagyon jó érzés, hogy van, amit már nemcsak a fejemben látok, hanem meg is tudom csinálni.”

A Szucsánszkival készített teljes interjút elolvashatja a zöld-fehérek hivatalos oldalán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik