Női kézilabda: Rasmussen reméli, visszatér a harci szellem

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2017.07.29. 13:46
null
Klivinyi Kingáék nagy csatát vívtak a norvégokkal (Fotó: Dömötör Csaba)
Pénteken gyenge kezdést követően 22–22-es döntetlent játszott a legtöbb sztárját pihentető Norvégia ellen a Balatonbogláron edzőtáborozó magyar női kézilabda-válogatott. Folytatás vasárnap.
„Néha úgy rohantak át rajtunk, mint az őrültek”

– Mi nem ment a meccs elején?
– Ez még az előszezon, idegesen kezdtünk és rossz döntéseket hoztunk, például odapasszoltunk az ellenfél beállójának vagy kidobtuk a labdát az oldalvonalon. Húsz perc kellett ahhoz, hogy felébredjünk. A héten kemény erőnléti edzéseink voltak, néggyel több, mint a norvégoknak, de szeretném, ha a játékosok jobb formában mennének vissza klubjaikhoz, mint amilyenben jöttek.

– Mit mondott a lányoknak az első szünetben?
– Azt, hogy mit rontottak el támadásban, amivel nagyon megkönnyítették a norvég védők dolgát. Mondtam, hogy szét kell húzni őket, hogy játékba hozzuk a beállóinkat is. Küzdjenek a labdákért, ne hagyják, hogy ennyiszer leindítsanak bennünket. Néha úgy rohantak át rajtunk, mint az őrültek.

– Mit lehet leszűrni a meccsből?
– Hogy még nem állunk százszázalékosan készen. Sokat hibáztunk, s ezt Norvégia azonnal megbüntette. Ha visszatér a küzdőszellemünk, az egyik legjobb csapat lehetünk, amely nem adja fel, még hat-hét gólos hátrányban sem. Örülök, hogy visszajöttünk a meccsbe, de az lenne a legjobb, ha nem kellene visszajönni.

Az első háromszor húsz perces találkozó előtt, a háromnegyed órás bemelegítés közben az egyik norvég kapust, Andrea Austmo Pedersent ölben vitték le az egyik támadás után, mert kifordult a bokája, és vagy negyedórás kötözés után, felpolcolt lábbal nézte végig a meccset a pálya széléről. Megkérdeztük, szerencsére nincs súlyos a baja, néhány nap pihenő után rendben lesz.

Az összecsapást Kiss Éva, Bódi Bernadett, Pálos-Bognár Barbara, Szekeres Klára, Klivinyi Kinga, Görbicz Anita, Schatzl Nadine összeállításban kezdtük, és igen szervezetlenül. A pálya szélén sétáló Kim Rasmussen kapitány láthatóan minden volt, csak elégedett nem. A hazai támadások pontatlanok voltak, szemben a hajszálpontos passzokkal építkező világ- és Európa-bajnok norvégokéival, akik az így szerzett labdákból egymás után lőtték a gólokat leindításból. Ennek nemcsak az lett a vége, hogy 9–3-ra elhúztak az első „harmadban”, de míg az ellenfél könnyű gólokat szerzett, a magyar együttesnek jobbára felállt védelem ellen kellett volna tartania a lépést.

Közben nem mentek a hetesek sem, és egy idő után meguntuk számolni a magyar kapufákat. Ha végre sikerült is feltörni a norvég védelmet, és tiszta volt a terep, akkor ott volt Katrine Lunde – és védett. A magyar csapat játéka az első játékrészben olyan volt, mintha egy autóban beragadt volna a kuplung, és nem sikerül hármasból négyesbe váltani. Aztán Rasmussen jó „autószerelőnek” bizonyult: a szünetben elhangzott szavai hatottak, a csapat kezdett feléledni, és 8–8-cal zárta a második húsz percet.

Az utolsót pedig meg is nyerte 11–5-re. A lányok egymást hajszolták bele a jobb teljesítménybe, az utolsó másodpercekben még fordítani is majdnem sikerült. A vége 22–22 lett.

A Vipers négy játékosa, Kari Brattset, Jeanett Kristiansen, Malin Aune és Katrine Lunde is ott volt a meccsen

A magyar csapat gokartozással kapcsolódott ki

#nationalteam #gokart #racing#teambuilding

699 Likes, 2 Comments - Lukács Viktória (@lukacsviki) on Instagram: "#nationalteam #gokart #racing #teambuilding"



NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, BALATONBOGLÁR
Magyarország–Norvégia 22–22 (3–9, 8–8, 11–5)
– a mérkőzés három húszperces játékrészből állt
Legjobb dobók: Kovacsics 7, ill. Skogrand 6

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE (július 24–30.)
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Horváth-Pásztor Bettina (DVSC-TVP), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO KC)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO KC), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Kisvárda Master Good SE)
Irányítók, átlövők: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kiss Nikolett (Érd), Klivinyi Kinga (Érd), Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Németh Csilla (Siófok KC), Pálos-Bognár Barbara (Budaörs), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Termány Rita (MTK Budapest), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO KC), Tóth Gabriella (Érd)
Beállók: Mayer Szabina (Alba Fehérvár KC), Sirián Szederke (DVSC-TVP)
Balszélsők: Gávai Szonja (Érd), Hársfalvi Júlia (DVSC-TVP), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

A NORVÉG KERET
Kapusok:
Andrea Austmo Pedersen, Katrine Lunde, Tonje Lerstad
Mezőnyjátékosok: Mari S. Molid, Moa Högdahl, Jeanett Kristiansen, Stine R. Skogrand, Vilde Ingeborg Johansen, Malin Aune, Kari Brattset, Tonje Loseth, Helene Gigstad Fauske, Anniken Obaidli, Hanna Bredal Oftedal, Marit Rosberg Jacobsen, Kristin Venn

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik