Női kézilabda: Erősebb vagyok, mint valaha – Kurtovic

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.02.06. 10:20
null
Amanda Kurtovic maga mögött hagyta a sérülését (Fotó: Török Attila)
A legutóbbi négy mérkőzésen 20 gólt szerzett a Győr női kézilabdacsapatában Amanda Kurtovic, aki egyre inkább formába lendül súlyos sérülését követően.

 

A 28 éves norvég jobbátlövő 2018 novemberében szenvedett keresztszalag-szakadást a válogatottban, majd csaknem egy év után, tavaly októberben, a szlovén Ljubljana elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsen egy értékesített hétméteres erejéig már beszállt, néhány nappal később pedig „rendesen” is bemutatkozott a Győrben, hét percet kapott a Dunaújváros ellen.

„Erősebb vagyok, mint valaha, sohasem voltam jobb állapotban fizikai szempontból. Kihasználtam az időt, immár százszázalékosnak érzem a térdemet. A formám is mérkőzésről mérkőzésre javul” – mondta Amanda Kurtovic a vg.no-nak.

„A világbajnokság miatti szünet nagyon jól jött decemberben, a visszatérésem után edzhettem egy extra hónapot. Izgatott voltam, hogy bírja a térdem, de nem tapasztaltam semmilyen problémát.”

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok játékos mindenképpen ott szeretne lenni a norvég csapatban a márciusi olimpiai selejtezőtornán.

„Mindent beleadok, hogy ott lehessek a válogatottban, amely részt vesz az olimpiai selejtezőn. Az olimpián való részvétel rendkívül fontos számomra, csakúgy, mint az összes mérkőzés megnyerése klubszinten. Minden más csak ezután jön.”

OLIMPIAI SELEJTEZŐ
3. CSOPORT (A rendező: Montenegró)
A vb 4. helyezettje: Norvégia
A vb 5. helyezettje: Montenegró
A világbajnokság legjobb kontinensének (Európa) 1. képviselője: Románia
A világbajnokság 2. legjobb kontinensének (Ázsia) 2. képviselője: Hongkong

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik