Női kézi Eb: a visszavonult Groot is bekerült a hollandok bő keretébe

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.22. 19:58
null
A válogatottól 2019-ben visszavonult Nycke Groot is bekerült a hollandok bő keretébe (Fotó: AFP)
Akárcsak a magyar, a mieink csoportellenfele, a holland női kézilabda-válogatott is kihirdette a 35 fős bő keretét a 2020-as norvég és dán közös rendezésű Európa-bajnokságra. A listán ott van a válogatottságtól 2019 elején visszavonult Nycke Groot neve is.

 

A holland szövetség közleménye szerint a most kihirdetett 35 fős bő keretet november elején kell 18 fősre szűkítenie Emmanuel Mayonnade szövetségi kapitánynak.

A beszámoló szerint a válogatottságtól 2019 elején visszavonuló Nycke Groot neve „adminisztratív okokból” került fel a listára. Az egyelőre kérdéses, hogy ez pontosan mit takar, és hogy a Győri ETO korábbi játékosát valóban sikerül-e meggyőzni a visszatérésről.

A magyar válogatott csoportellenfelének 35 fős keretébe három NB I-es játékos is bekerült: a Siófokból Laura van der Heijden és Danick Snelder, az FTC-ből pedig Angela Malestein.

A női kézilabda Európa-bajnokságot december 3. és 20. között rendezik meg Norvégiában és Dániában. A négycsapatos csoportok első 3-3 helyezettje jut a középdöntőbe, amelyben újabb három mérkőzés következik, majd jön az egyenes kieséses végjáték (elődöntők és helyosztók).

A HOLLAND VÁLOGATOTT 35 FŐS BŐ KERETE
Lois Abbingh (Odense Handbold – Dánia), Britt van der Baan (TuS Metzingen – Németország), Debbie Bont (Metz Handball – Franciaország), Sarah Dekker (HSG Bensheim/Auerbach – Németország), Rinka Duijndam (Borussia Dortmund – Németország), Kelly Dulfer (Borussia Dortmund – Németország), Merel Freriks (Borussia Dortmund – Németország), Nycke Groot (Odense Handbold – Dánia), Tamara Haggerty (TuS Metzingen – Németország), Laura van der Heijden (Siófok KC – Magyarország), Nathalie Hendrikse (Neckarsulmer SU – Németország), Yara ten Holte (Borussia Dortmund – Németország), Dione Housheer (Nyköbing – Dánia), Lynn Knippenborg (Neckarsulmer SU – Németország), Jessy Kramer (Toulon Saint-Cyr Var Handball – Franciaország), Harma van Kreij (Krim Ljubljana – Szlovénia), Jill Kooij (Neckarsulmer SU – Németország), Annick Lipman (Byasen – Norvégia), Angela Malestein (FTC-Rail Cargo Hungaria – Magyarország), Anouk Nieuwenweg (Thüringer HC – Németország), Larissa Nusser (Köbenhavn Handbold – Dánia), Claudia Rompen (HH Elite – Dánia), Myrthe Schoenaker (HSG Blomberg-Lippe – Németország), Martine Smeets (CSM Bucaresti – Románia), Inger Smits (Borussia Dortmund – Németország), Danick Snelder (Siófok KC – Magyarország), Zoë Sprengers (TSV Bayer 04-Leverkusen – Németország), Maxime Struijs (Bad Wildungen Vipers – Németország), Danique Trooster (Werder Bremen Handball – Németország), Dionne Visser (HSG Bensheim/Auerbach – Németország), Nikita van der Vliet (Nyköbing – Dánia), Kelly Vollebregt (Borussia Dortmund – Németország), Tess Wester (Odense Handbold – Dánia), Bo van Wetering (TuS Metzingen – Németország), Tessa van Zijl (Borussia Dortmund – Németország)

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (DÁNIA ÉS NORVÉGIA, DECEMBER 3–20.)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Herning):
Franciaország, Dánia, Montenegró, Szlovénia
B-CSOPORT (Frederikshavn):Oroszország, Svédország, Spanyolország, Csehország
C-CSOPORT (Trondheim):Hollandia, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Horvátország
D-CSOPORT (Trondheim):Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 4., 18.15:
Magyarország–Horvátország
December 6., 16.00:Magyarország–Szerbia
December 8., 20.30:Hollandia–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik