Női kézilabda: Bódi Bernadett távozik a Győrtől

Vágólapra másolva!
2020.06.24. 19:38
null
Bódi távozik az ETO-tól (Fotó: Török Attila)
A Győri Audi ETO KC hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint közös megegyezéssel távozik 2020. június 30-i hatállyal Bódi Bernadett a Győri Audi ETO KC-tól. A rutinos szélső maga kérte, hogy 2021 nyaráig szóló kontraktusa már ne lépjen életbe, és szabadon igazolható játékosként máshol folytathassa pályafutását.

 

Bódi Bernadett Szegeden kezdett el kézilabdázni, Győrbe pedig Orosházáról igazolta le az akkori klubvezetőség. Első meccsét 2002. április 28-án játszotta a felnőttcsapatban a Hódmezővásárhely ellen, és két gólt is szerzett. 2007-ben szerződött Dániába a Randers csapatához, onnan pedig Békéscsabán, Siófokon és a Dunaújváros csapatán át vezetett az útja vissza Győrbe 2013 nyarán.

„Amikor idén év elején megállapodtunk Bódi Bernadett-tel az egyéves hosszabbításról, még senki sem látta, hogy a koronavírus okozta helyzet mi mindennel jár, és a szezont teljesen átírja. Azért nem éltünk Jana Knedlíková esetében az opciónkkal a 2020–2021-es szezonra vonatkozóan a hosszabbítást illetően, mert, ahogy korábban is nyilatkoztam, ha van lehetőség magyar játékos szerepeltetésére, akkor megteszünk mindent annak érdekében, hogy az a játékos Győrben játsszon. Lukács Viktória így került most hozzánk. Tisztában voltunk vele, hogy Bódi Bernadett már tervezte életét a sportolói karrier után is, elsősorban a családalapítás szerepelt nála már a fókuszban, de ezek tudatában, elsősorban 2020. november végéig terveztünk vele. Azért eddig, mert a válogatottal járó megterhelések (olimpiai selejtező, EB-selejtezők, olimpia) mellett alig lett volna pihenője a játékosoknak. Bódi Bernadett ezt elfogadva írta alá szerződését, ám a koronavírus megváltoztatott mindent. Az új helyzetben úgy döntött, nem lépteti életbe új, a következő idényre szóló kontraktusunkat, ezt közös megegyezéssel felbontjuk. Rendkívül hasznos, igazi csapatjátékostól köszönünk most el, személy szerint sosem feledem el, amikor két győztes final fouron is sérülés miatt gyakorlatilag egyedül hozta le a két-két meccset, és játékával biztos pontja volt csapatunknak. Köszönöm eddigi munkáját, sok sikert kívánok neki mind a sportpályán, mind a magánéletben” – mondta Bartha Csaba elnök a klub által kiadott közleményben.

„A koronavírus-helyzet sok mindent átírt, így én is máshogy láttam már a helyzetemet. Köszönöm dr. Bartha Csaba elnök úr pozitív hozzáállását a kérésemhez. Szép emlékekkel távozom Győrből, hálás vagyok az itt eltöltött két időszakomért, mindegyik más-más miatt marad emlékezetes számomra. Az ETO a legfontosabb klub a pályafutásom során, éppen ezért szurkolok továbbra is a lányoknak, hogy minden fronton nyerjenek!” – mondta Bódi Bernadett.

Bódi Bernadett 13 szezonon keresztül viselte a Győri ETO mezét. Ez idő alatt hétszer-hétszer nyert magyar bajnokságot és Magyar Kupát a csapattal, valamint négyszeres Bajnokok Ligája-győztes. Érdekesség, hogy ha megrendezik a 2019–2020-as szezon női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét, és azt meg is nyeri a Győri Audi ETO KC, akkor Bódi Bernadett is aranyérmes lesz, hiszen a négyes döntőig vezető meccseken játszott.

Győri pályafutása alatt Bódi 467 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken a találkozókon 863 gólt dobott, ami 1.85-ös meccsenkénti gólátlagot jelent.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik