A Népligetben lett tizedszer bajnok a Győr

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.24. 18:55
null
Kovacsics Anikó akcióban (Fotók: Tumbász Hédi)
A Győri Audi ETO KC 34–19-re győzött az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában a női kézilabda NB I döntőjének második mérkőzésén, így a párharcot 2–0-ra megnyerve megvédte bajnoki címét. A győriek tizedszer lettek aranyérmesek az NB I-ben.

Rendkívül változatos első félidőt produkáltak a felek, mindkettő átélt több kisebb hullámvölgyet, így az előny hol itt, hol ott volt. A Ferencváros sérülés miatt Tomori Zsuzsannát, Nerea Penát és Vérten Orsolyát is nélkülözte kulcsemberei közül – a fővárosi csapat idényét jól jellemzi, hogy a bemelegítésnél fiatal játékosa, Tóth Melinda valószínűleg Achilles-ín-szakadást szenvedett –, ráadásul három hétméterest is kihagyott, de mindezek ellenére is tartani tudta a lépést. Örömteli tényként feljegyezhettük, hogy Zácsik Szandra vállműtéte óta először tétmérkőzésen is pályára léphetett, sőt be is talált egyszer.

A szünetben csak egy góllal vezetett az ETO, a második félidő elején azonban állva hagyta ellenfelét. Elek Gábor így már a második játékrész 3. percében időt kért, ám nem tudta megakadályozni csapata szétesését.

A hazai támadások erőtlenné, pontatlanná váltak, Katrine Lunde-Haraldsen lehúzta a rolót a kapuban, ebből pedig futószalagon születettek az indításból és lerohanásból lőtt győri gólok. Ebben leginkább Orbán Adrienn és Heidi Löke jeleskedett, a ferencvárosiaknál viszont nem volt, aki a hátára vegye csapatát. A vége 34–19 lett a vendégeknek, megkezdődhetett tehát a győri bajnoki ünnep.

Sorozatban hatodik, összességében tizedik alkalommal lett bajnok a Győr a női kézilabda NB I-ben. A Rába-parti csapat ez előtt kilencszer (1957, 1959, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012), az FTC pedig 11-szer (1966, 1968, 1969, 1971, 1994, 1995, 1996, 1997, 2000, 2002, 2007) volt bajnoki aranyérmes.

„Kivégeztek minket!”

LÖKE: MINDIG KÜLÖNLEGES ÉRZÉS BAJNOKNAK LENNI

„Mindig különös érzés bajnoknak lenni. Tudtuk, hogy a Fradi Tomori nélkül is erős. Ő egy klasszis, innen is jobbulást kívánok neki – mondta Löke, aki kitért a mérkőzésre is. – Felkészültünk a meccsre, az első félidőben mégsem voltunk jók. A második félidőben aztán már tudtuk a lerohanós játékunkat játszani."

Szepesi Ivett még csak az első bajnoki aranyát gyűjtötte be, ám reményei szerint hamarosan mellé tehet egy még értékesebbet is.
„Köszönöm a csapatnak és a klubnak, hogy ezt átélhettem. Remélem, tudjuk még fokozni – utalt a BL-döntőre a balszélső. – Kemény mérkőzést vártunk, a második félidőre összeállt a védekezésünk, ez volt a sikerünk kulcsa."

A vállműtéten átesett Zácsik Szandra szűk féléves kihagyás után térhetett vissza, ő is tisztában van vele, hogy időt vesz igénybe, míg utoléri magát.
„Zsuzsi (Tomori – a szerk.) sérülése miatt került sor a játékomra. Előzetesen öt-tíz percet beszéltünk meg, de úgy alakult, hogy több lett belőle – nyilatkozta a Ferencváros átlövője a Nemzeti Sport Online-nak. – Nagyon jó érzés volt a pályán lenni és gólt lőni, de még nagyon távol vagyok magamtól. A második félidőre elfogyott az erőnk, eladtuk a labdákat, a Győr pedig ezt kihasználta."

NŐI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–GYŐRI AUDI ETO KC 19–34 (11–12)
Elek Gyula Aréna, 900 néző. Vezette: Dobrovits, Tájok
FTC: PASTROVICS – Kovacsicz 3, Szekerczés 1 (1), Szucsánszki 4, Szamoránsky P., Deáki 1,
SZARKA A. 6 (2). Csere: Abramovics (kapus), Cifra 2, Dajka 1, Zácsik 1, Such, Kocsis
GYŐR: LUNDE – ORBÁN 8, Hornyák D. 1, Görbicz 3 (1), LÖKE 7, AMORIM 4, Szepesi 2. Csere: Herr O. (kapus), Tervel, Kovacsics 2 (1), Radicsevics 3, Lekics 2, Sirián 1, Rédei-Soós 1, Korsós
Az eredmény alakulása. 8. perc: 1–3. 11. p.: 4–4. 13. p.: 4–6. 17. p.: 5–8. 21. p.: 9–8. 30. p.: 10–12. 34. p.: 11–17. 41. p.: 12–21. 43. p.: 14–21. 50. p.: 14–27. 54. p.: 16–29. 55. p.: 16–31
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 8/3, ill. 3/2
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc győztese: a Győr, 2–0-s összesítéssel
MESTERMÉRLEG
ELEK GÁBOR, az FTC edzője: – Köszönöm a szurkolóknak az egész éves biztatást, és remélem, jövőre lesz alkalmunk teljes csapattal is kiállni a Győr ellen. Az ETO-nak pedig sok sikert kívánunk a BL-ben!
AMBROS MARTÍN, az ETO edzője: – Tudtuk, hogy eljön a pillanat, amikor lendületbe jövünk, a második félidő elején a remek védekezéssel és eredményes kontratámadásokkal ez sikerült is. Az első trófea megvan, ennek nagyon örülünk, de nem akarunk itt megállni.

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A BAJNOKCSAPAT NÉVSORA: Eduarda Amorim, Görbicz Anita, Herr Orsolya, Hornyák Ágnes, Hornyák Dóra, Korsós Dorina, Kovacsics Anikó, Andrea Lekics, Heidi Löke, Katrine Lunde, Orbán Adrienn, Jovanka Radicsevics, Rédei-Soós Viktória, Sirián Szederke, Szepesi Ivett, Raphaëlle Tervel. Edző: Ambros Martín

BAJNOKI ÖRÖKRANGLISTA
Vasas 15
Ferencváros 11
Győri Audi ETO KC 10
Bp. Spartacus 9
Dunaferr 5
Csepeli Vasas 3
Építők/Hargita 3
Bakony Vegyész 1
Debreceni Petőfi 1
Debreceni Törekvés 1
DMVSC 1
Miskolci VSE 1
Vörös Meteor 1

PERCRŐL PERCRE

1. FÉLIDŐ

1–5. perc: Hornyák Dóra lövése elkerülte a kaput, Szucsánszkiék védte Lunde, akinek indítása hosszú volt Szepesinek. Az első gólt Szucsánszki szerezte. A győriek Lunde – Orbán, Hornyák D., Görbicz, Löke, Amorim, Szepesi csapattal kezdtek. A hazaiaknál Pastrovics – Kovacsicz, Szekerczés, Szucsánszki, Szamoránsky, Dajka és Szarka kezdett támadásban. Orbán egyenlítése után Szucsászki hétméterest hibázott. 1–1

6–10. perc: Hornyák góljával már az ETO-nál az előny. Görbicz értékesítette a Győr első hetesét, majd Szarka lőtte ki a hosszú felsőt a bal szélről. Dajka átlövésből eredményes. 3–3

11–15. perc: Labdaszerzés után Kovacsicz lerohanásból vette vitte a Fradinak a vezetést, de Orbántól gyorsan jött a válasz (4–4). Lunde védése után Löke, Szepesi hazai kapu volt a labda útja, majd Orbán kapott hosszú indítást, amivel élt is. Az ETO 6–4-es vezetésénél Elek Gábor időt kért. Szarkának szimpatikus a bal felső sarok, másodszor is oda lőtte a labdát. Amorimra rontott ki két hazai védő, Löke így üresen maradt, ám ziccerét Pastrovics védte. 5–6

16–20. perc: Amorim ezúttal 11 méterről ugrott fel, és védhetetlenül dobta a labdát a kapu bal oldalába. Öröm a hazai oldalon, ugyanis hosszú idő után pályára lépett tétmérkőzésen Zácsik Szandra. Ő sem tudta azonban megakadályozni Amorim második gólját. Zácsik egyelőre csak védekezik, támadásban Deáki bizonyíthat. Ki is harcolt egy hetest, amit Szekerczés váltott gólra (6–8). Kovacsics rossz passzal, Kovacsicz szép góllal jelentkezett. Amorim is eladta a labdát, Szucsánszki lerohanásból egyenlített (8–8). Ambros Martín időkérése nem is késik tovább. Orbán helyén Radicsevics a pályán, lövése elkerülte a kaput. 8–8

21–25. perc: Szucsánszki bombájával újra az FTC vezet, eddig változatos a mérkőzés. Lekicset is bedobta Martín, a szerb játékos talpról, alulról lőtt a bal alsó sarokba (9–9). Hibák mindkét féltől, rossz passzok hazai oldalon, kimaradt Löke-ziccer a másikon. Pastrovics védett kétszer egymás után, nem is kicsit. Szucsánszki játszotta be Cifrának a labdát, aki büntetőt harcolt ki, de Szekerczés próbálkozását Lunde védte. 9–9

26–30. perc: Radicsevics egyedül indulhatott, de Pastrovics eszén ő sem tudott túljárni. Nem úgy Deáki Lundéén, újra a Fradi vezet. Amorim lőtte át a komplett ferencvárosi falat, majd eladta a labdát a Fradi. Kovacsics cselezte ki Deákit, hétméteres és sárga lap a vége. Kovacsics bevágta a büntetőt. Radicsevics is besárgult, de (a négyből) a harmadik hazai hétméteres is kimaradt, ezúttal Dajka próbálkozott, de Lunde nyert. Amorim bombájára Zácsik válaszolt, utóbbi az első gólját lőtte visszatérése után. Minimális győri előny a szünetben. 11–12

2. FÉLIDŐ

31–35. perc: Löke, Radicsevics és Szepesi góljával hirtelen néggyel elhúzott az ETO. Hazai időkérés (11–15). Radicsevics újra a rövid oldalt választotta, már öt közte. Lunde lehúzta a rolót a fordulás után, Löke pedig ismét betalált. Szarka törte meg végül a hazai gólcsendet, ráadásul büntetőből, ami ma külön bravúrnak számít ferencvárosi oldalon.12–17

36–40. perc: Norvég összjáték: Lunde védett, majd indított, Löke pedig befejezte az akciót, góllal. Győri lerohanások futószalagon, ezzel valószínűleg el is dőlt a találkozó, és a bajnoki arany sorsa. 12–20

41–45. perc: Görbicz is hozzászólt a meccshez, majd Szucsánszki szerezte meg negyedik találatát. Deáki lövését Lunde védte, Kovacsiczét már nem tudta, hétre zárkózik a Ferencváros (14–21). Szucsánszki labdát vesztett, majd visszarántotta Görbiczet, amiért kiállították. Orbán, majd Löke használta ki a győri emberelőnyt.14–23

46–50. perc: Görbicz újabb parádés bejátszása nem lett gólpassz, mivel Löke ezúttal a kapufát találta el. Hamar javított a norvég, tízig számoltak a vendégszurkolók (14–24). Görbicz volt a következő, aki százszázalékos helyzetben indulhatott, és nem hibázott. Az utolsó 12 percre Herr Orsolya is lehetőséget kap a győri kapuban. Szepesi indítását Orbán váltotta gólra, a Fradi teljesen szétesett a második félidőben. Herr védéssel nyitott, Such ellen nyert párharcot. 14–27

51–55. perc: Cifra szépít. Felállt fal ellen is megy az ETO-nak, Lekics talpról volt eredményes. Orbán szinte hiba nélkül játszik, már a hatodik találatát jegyezte. Zácsik erőfeszítése egy hétméterest eredményezett. Szarka ezt is belőtte. A harmadik hetesét viszont már kihagyta, Herr védett. A negyedik hazai büntető maradt ki. Orbán újabb két góllal (emberhátrányban) már nyolcnál tart. 16–31

56–60. perc: Szarka a szélről bepattintja Herr alatt. Védekezés már egyik oldalon sincs, potyognak a gólok, a vendégeknél Sirián Szederke is feliratkozott a gólszerzők közé. Rédei-Soós és Kovacsics is betalált, Herr pedig újabb hetest védett. Vége, 34–19-re nyert a Győr, ezzel megszerezte története tizedik bajnoki aranyérmét az élvonalban. 19–34

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik