Női kézi: vezéráldozattal járt a Fehérvár kupatovábbjutása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.22. 10:19
Nem lehet felhőtlen a Fehérvár női kézilabdacsapatának öröme a hétvégi, kettős győzelemmel kivívott EHF-kupa-továbbjutást követően, ugyanis egyik kulcsjátékosa, a beálló Mayer Szabina súlyos sérülést szenvedett.

„Egy figura közben történt, szélre passzoltam a labdát, amikor – már nem is tudom pontosan felidézni, hogy meglöktek-e vagy sem – kifordult a térdem – mondta Mayer Szabina az albakezi.hu-nak. – Egyből tudtam, hogy nagy a baj, mert hat-hét éve elszakadt már a másik térdemben a keresztszalag, azonnal éreztem, most is ez történt. Valamennyire persze reménykedtem, hogy hátha valami más, kisebb baj van, de tudat alatt rögtön tudtam, nem lehet másról szó.”„Egy figura közben történt, szélre passzoltam a labdát, amikor – már nem is tudom pontosan felidézni, hogy meglöktek-e vagy sem – kifordult a térdem – mondta Mayer Szabina az albakezi.hu-nak. – Egyből tudtam, hogy nagy a baj, mert hat-hét éve elszakadt már a másik térdemben a keresztszalag, azonnal éreztem, most is ez történt. Valamennyire persze reménykedtem, hogy hátha valami más, kisebb baj van, de tudat alatt rögtön tudtam, nem lehet másról szó.”

„Már csak a műtét pontos időpontja kérdéses, ez szombaton dől el, akkor nézi meg újra a térdem a doktor úr. Szeretnék mielőbb visszatérni, mert nagyon-nagyon rosszkor jött ez a sérülés. Jó formában érzem, éreztem magam, a válogatottban is ismét számoltak velem, a klubbal pedig újra nemzetközi kupában indulhatunk, ráadásul most igazán jó csapatunk van. Úgy érzem, ebben a szezonban minden összejöhetett volna, amit szeretnék…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik