Női kézi: veszélyben a feljutás, megvált edzőjétől a Budaörs

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.03.10. 18:15
null
Fülöp Péter meccslázban (Fotó: budaorshandball.hu)
A női kézilabda NB I/B-ben az élvonalba visszakerülésért harcoló Moyra-Budaörs Handball kedden közleményben jelentette be, hogy a vezetőség – hosszas tárgyalás után, közös megegyezéssel – felmentette posztjáról Fülöp Péter vezetőedzőt. Az előzmény: a budaörsiek 24–20-ra kikaptak a NEKA-tól vasárnap, és ezzel legyőzőjük mögé, a Nyugati csoport második helyére csúsztak, azaz már nem csak a saját teljesítményüktől függ a remélt feljutás.

 

„Felelősséget érezve a klub jövőjéért, az általunk képviselt városért és szponzorainkért, nem hagyhatjuk következmények nélkül, hogy a bajnokság 16. fordulóját követően az NB I/B Nyugati csoportjának második helyére esett vissza női felnőttcsapatunk” – kezdődik a vezetőedzőt felmentéséről szóló közlemény.

Fülöp Péter „nyáron nehéz helyzetben állt zászlóshajónk élére, elvitathatatlan, hogy lelkiismeretes, kemény munkával dolgozott a budaörsi sikerekért", írják, hozzátéve, hogy Fülöpöt „rövid pihenőt követően a jövőben is szívesen látjuk a klub kötelékein belül”. Utódlását „rövid távon házon belül oldjuk meg”.

A közleményben szó esik a játékosokról is, akiket természetesen szintén felelősség terhel az első hely (átmeneti?) elveszítéséért.

„Szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy több játékosunknak a teljesítménye, motiváltsága és hozzáállása jelentős mértékben romlott az elmúlt időszakban… A klub vezetőségének minimum elvárása a csapat felé a hátralévő hat bajnoki mérkőzésen tizenkét pont megszerzése és a Ligakupában a legjobb négy közé jutás. Miután a keret tagjai, a szakmai stáb és a vezetőség a szezon előtt reális célként közösen elfogadták ezt a feladatot, így a továbbiakban a bérek kifizetése is teljesítményalapon történik majd.”

A NEKA 28 ponttal vezeti az NB I/B Nyugati csoportjának tabelláját, az élvonalból tavaly kieső Budaörs 27-tel, a Kozármisleny 24-gyel követi. Még hat forduló van hátra.

„Az utolsó pillanatig harcolni fogunk, míg van esély rá, hogy visszajussunk az első osztályba. Továbbra is hisszük, hogy ott a helyünk” – fogadkoznak a budaörsiek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik