Női kézi-vb: gyorsabbak és erősebbek lettünk, az első hétbe kerülés a cél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.18. 12:03
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) sajtótájékoztatóval vezette fel a női válogatott közvetlen világbajnoki felkészülését. Kim Rasmussen szövetségi kapitány nem aggódik amiatt, hogy fiatal átlagéletkorú csapattal vágunk neki a tornának, míg Pálinger Katalin alelnök megerősítette, hogy az olimpiai selejtezőt érő helyek egyikének az elérése a cél. Az is elhangzott, hogy jelentkeztünk az egyik selejtezőtorna megrendezésére. 
Kim Rasmussen bizakodva várja a világbajnokság rajtját (Fotó: Földi Imre) – AZ EDZÉSRŐL KÉSZÜLT GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA ELÉRHETŐ
Kim Rasmussen bizakodva várja a világbajnokság rajtját (Fotó: Földi Imre) – AZ EDZÉSRŐL KÉSZÜLT GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA ELÉRHETŐ

Pálinger Katalin, a magyar szövetség alelnöke a sajtóesemény elején kiemelte, hogy ezúttal szerencsére elkerülték a keretet a sérülések, és anyaság miatt sem mondta le senki a szereplést, ezzel együtt egy fiatal és motivált csapat utazik a vb-re.

Egyáltalán nem vagyok emiatt csalódott, olyan tehetséges csapatunk van, amely képes a cél elérésére. Az elmúlt időszakban junior vb-t és Eb-t is nyertünk, jó páran kerettagok most ezekből a csapatokból. A felnőttkézilabda természetesen egészen más szint, de a jövő szempontjából fontos, hogy most itt vannak. A következő olimpiai ciklusra lesz igazán érett ez a keret, akkor várhatunk kiugró eredményt, de a hivatalos elvárás az első hétbe kerülés a mostani vébén, és ezzel az olimpiai selejtezős hely elérése– mondta Pálinger, majd egy érdekességet is megosztott. A korábbi világklasszis kapus szerint a németek mellett nekünk lesz a legfiatalabb átlagéletkorú csapatunk az európai válogatottak közül.

„A fizikai tesztek is azt támasztják alá, hogy gyorsabbak és erősebbek lettünk – folytatta az alelnök. – A legjobb három-négybe még nem tartozunk, de közelítünk hozzájuk. A lányok rengeteg pluszmunkát végeznek, és igazán profikhoz méltó életmódot folytatnak, gondolok itt az étkezésre vagy a regenerációra. A klubok és a szövetség együttműködése is sokat javult, ezt szeretném megköszönni nekik.”

Kim Rasmussen azzal vette át a szót, hogy az elmúlt három évben azért dolgoztak, hogy most itt ülhessenek. „2016-ban senki sem gondolta volna, hogy most ezekkel a játékosokkal leszünk itt. Nagyon szeretem őket, mindenkinek remek a hozzáállása, győztes mentalitásúak. Szerencsére most nem voltak kieső játékosok, így szakmai alapon hirdethettem keretet.”

A kapitány hozzátette, hogy lehetnek elvárások a csapattal szemben, de már a csoportban is nagyon oda kell figyelnünk, mert nem garantálható, hogy mindig legyőzzük Romániát vagy Montenegrót. Szerencsések vagyunk a dél-koreai felkészülési tornával, mert szükségünk van arra, hogy erős csapatokkal készüljünk.

„Sok mindent kipróbálhatok, különböző stílusú ellenfelekkel és védekezésekkel találkozunk. Válaszokat kaphatok arra, mi működik, ki tud együtt játszani a másikkal. Sok olyan játékosom van, aki tud gyorsan játszani, és hatvan percen keresztül nyomás alatt tudjuk tartani az ellenfelet. Nem egyszerű minket legyőzni, és nem egy játékoson múlik a sikerünk, hanem a csapaton. Eljutottunk oda, ha nincs jó napunk, akkor is tudunk győzni” jelentette ki a kapitány.

Rasmussen kiemelte, a hosszú együttlét során figyelni fognak arra, ha a játékosoknak szabadidőre lenne szüksége, de számára jól hangzik, hogy egy hónapot közösen tölthetnek.

A teljes sajtótájékoztató

Kovacsics Anikó csapatkapitány elmondta, neki nem volt azzal problémája, amikor hasonlóan Ázsiában, Kínában volt a világbajnokság.

Sokan még nem voltak ilyen messze világversenyen, de ezért is megyünk ki jóval korábban. Jó, hogy ennyit leszünk együtt a vb előtt, kiszakadunk itthonról, és tudunk koncentrálni a vébére. Már nagyon várom, hogy menjünk, nem tudom, mikor volt ilyen utoljára velem. Mindenki szeme előtt ott lebeg az olimpia, remélem itthon a szurkolóknak jól indulnak majd a reggelek” utalt arra az FTC irányítója, hogy magyar idő szerint hajnalban lesznek majd a mérkőzéseink.

Tomori Zsuzsanna Rasmussen alatt először van ott a világversenyre készülő keretben, meg is jegyezte, hogy szüksége lenne majd egy nagyobb pólóra, mert a korábbi már kicsi rá. A nyáron Siófokra igazoló átlövő úgy látja, mindenki jó formában van, és pozitív, hogy Kazahsztán ellen egy könnyebbnek tűnő meccsel indíthatjuk a vb-t.

Két-három kiemelkedő csapat van a mezőnyben, a többiek hasonló erőt képviselnek, kevesen múlhatnak a meccsek. Meg tudjuk mutatni, hogy újra jelen vagyunk, számolni kell velünk.”

A Vasas SC újjáépített, Sterbinszky Amáliáról elnevezett csarnokában edzett a válogatott (Fotó: Földi Imre)
A Vasas SC újjáépített, Sterbinszky Amáliáról elnevezett csarnokában edzett a válogatott (Fotó: Földi Imre)

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy beadtuk jelentkezésünket egy olimpiai selejtezőtorna megrendezésére, de igazából nem lehet tudni, mi alapján fog dönteni az IHF. Ehhez persze előbb megfelelő helyezést kell elérni Tokióban.

Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára közölte, rengeteg probléma és kihívás elé állította őket a távol-keleti világbajnokság, de próbáltak szorosan együttműködni a többi résztvevő válogatott szövetségével, a nemzetközi szövetséggel és a japán szervezőkkel. A magyar együttes három csoportmeccset is játszik a Kumamotótól több mint ötven kilométerre lévő Jacusiróban. A főtitkár elmondta, jelezték, hogy lenne szakmailag kedvezőbb megoldás is ennél, de nem tudtak változást elérni.

A nemzeti együttes november 19-én utazik Dél-Koreába, ahol részt vesz a Szöul-kupán, majd ezt követően folytatja közvetlen felkészülését, immár a japán világbajnokság helyszínén, Kumamotóban.

A vb-n a C-csoportban sorrendben Kazahsztán, Spanyolország, Montenegró, Szenegál, majd Románia lesz az ellenfél, és az első három helyezett jut be a középdöntőbe. A végső győztes egyenes ágon kijut a tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak 2020 márciusában, utóbbihoz a középdöntőben legalább a 3–4. helyen kellene végeznünk, ami az ágat is látva reális célkitűzés. Bizonyos esetekben akár egy nyolcadik, kilencedik hely is selejtezőt érhet, de nem szabad erre alapoznil.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VB-RE
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Triffa Ágnes (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Kiss Nikolett (Érd), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (DVSC Schaeffler)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Érd), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Szabó Laura (Érd), Pásztor Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István

A SZÖUL-KUPA PROGRAMJA (magyar idő szerint)
November 22., péntek
8.10: Oroszország–Magyarország
10.00: Dél-Korea–Szerbia
November 23., szombat
8.10:
Szerbia–Oroszország
10.00: Dél-Korea–Magyarország
November 25., hétfő

8.10:
Magyarország–Szerbia
10.00: Dél-Korea–Oroszország

NŐI KÉZILABDA-VB (2019. november 30.–december 15., Kumamoto, Japán)
A CSOPORTBEOSZTÁS

A-csoport (Kumamoto): Kuba, Angola, Szlovénia, Norvégia, Hollandia, Szerbia
B-csoport (Jamaga, Kumamoto): Ausztrália, Brazília, Dél-Korea, Dánia, Franciaország, Németország
C-csoport (Jacusiro, Kumamoto): Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Románia, Montenegró
D-csoport (Kumamoto): Kongói DK, Argentína, Kína, Svédország, Oroszország, Japán

A magyar válogatott csoportmérkőzései (magyar idő szerint)
November 30., szombat, 10.00:
Magyarország–Kazahsztán (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 1., vasárnap, 10.00: Spanyolország–Magyarország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 3., kedd, 7.00: Magyarország–Montenegró (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 4., szerda: 11.00: Magyarország–Szenegál (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 6. péntek, 11.00: Románia–Magyarország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe. A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak 2020 márciusában. Amennyiben kvótával már rendelkező csapat a 27. hely között végez, a selejtezős részvételi lehetőségek a világbajnoki rangsor további válogatottjaira szállnak át.

A középdöntő mérkőzésnapjai a CD-ágon (Kumamoto): december 8., 10., 11.
Elődöntők, az 5. helyért, a 7. helyért (Kumamoto): december 13.
Döntő, a 3. helyért (Kumamoto): december 15.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik