Női kézi-vb: egyszerre szívderítő és elgondolkodtató adat a mieinkről

PAPP BÁLINT, NEDELYKOV TAMÁS (Kumamoto)PAPP BÁLINT, NEDELYKOV TAMÁS (Kumamoto)
Vágólapra másolva!
2019.12.07. 13:37
null
Schatzl Nadine volt a csoportkörben a legjobb gólszerzőnk (Fotó: Kovács Anikó)
A Japánban zajló női kézilabda-világbajnokság csoportkörének végeztével érdekes és érdemes átböngészni, hogy az első öt mérkőzés után milyen számokat produkált a világbajnoki mezőny. A szélről elért gólokkal elégedettek lehetünk, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a belső posztokról nem tudtunk ott lenni a vonatkozó statisztikák élmezőnyében. Azonban nincs megállás, vasárnap magyar idő szerint 4.30-tól már Argentína következik az alsó ágon. 

A C jelű hatosban két győzelemmel és három vereséggel záró magyar válogatott lövési hatékonyság tekintetében az első tíz között van. Szélről elért gólok terén csak a norvégok (36 kísérlet/27 gól, 75 százalékos hatékonyság), a koreaiak (30/22, 73%) és az angolaiak (38/26, 68%) előzik meg a mieinket. És, ha már szélsők. Meglehetősen elgondolkodtató és tanulságos, hogy rátekintve a góllövőlista élmezőnyére, csupa-csupa nagy lövőt, nehéz tüzért láthatunk, miközben a magyar nemzeti csapat első három legeredményesebb gólszerzője kivétel nélkül szélső. Átlövésekből nagyon nem ment eddig Kim Rasmussen csapatának.

Az eddig kihagyott nyolc hétméteres is fájhat, kiváltképp, ha azt vesszük, hogy kétszer is egy góllal maradtak alul a mieink a csoportkörben. A gyors indulások és a betörések hatékonyságával nem volt gond magyar részről, miként a fair play listán is dobogós a Rasmussen-csapat, amely támadásban a negyedik legkevesebb (52) technikai hibát követte el a hollandok, a németek és a norvégok után (51-51).

Figyelemreméltó a végső sikerre is esélyes norvég és orosz együttes néhány adata. A norvégok 50 indításukból 44-et gólra váltottak (88%), védekezésben pedig 30 szerzett labda mellett 21 lövést is sikeresen blokkoltak. A korábbi győri sikertréner, a spanyol Ambros Martín irányította oroszok eddig a leghatékonyabbak a 24 csapatos mezőnyben (235 lövés/158 gól), 49 indításból 44 gólt lőttek (90%) és 21 labdalopás mellett a legtöbbször, 28-szor blokkoltak.

A MAGYAR VÁLOGATOTT A CSOPORTKÖR UTÁN*
Mérkőzésszám:
5
Lövés/gól: 240/145 (60%-os lövési hatékonyság)
Közeli (6m) lövés/gól: 70/44 (63%)
Távoli (9m) lövés/gól: 44/13 (30%)
Szélről: 67 lövés/44 gól (66%)
Büntetőből (7m): 22/14 (64%)
Indításból: 18/15 (83%)
Betörésből: 16/13 (81%)
Üres kapura: 3/2 (67%)

Támadásban

Gólpassz: 92
Technikai hiba: 52

Védekezésben
Labdaszerzés:
23
Blokkolt lövés: 12
Kiállítás: 30 perc

Kapusok
Lövés/védés:
181/64 (35%-os védési hatékonyság)
Közeli (6m) lövés/védés: 70/31 (44%)
Távoli (9m) lövés/védés: 27/17 (63%)
Szélről: 37 lövés/10 védés (27%)
Büntetőből (7m): 23/3 (13%)
Indításból: 7/3 (43%)
Betörésből: 15/0 (0%)
* a nemzetközi szövetség honlapján található hivatalos statisztika alapján

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE A CSOPORTKÖR UTÁN
1. Tjasa Stanko (balálövő, Szlovénia) 68 lövés/45 gól (66%)
2. Rju Eun-he (jobbátlövő, Dél-Korea) 73/43 (59%)
3. Cristina Neagu (balátlövő, Románia) 63/40 (63%)
4. Lois Abbingh (balátlövő, Hollandia) 57/38 (67%)
5. Ana Gros (jobbátlövő, Szlovénia) 74/37 (50%)
...40. SCHATZL NADINE (balszélső) 29/19 (66%)
...45. LUKÁCS VIKTÓRIA (jobbszélső) 23/18 (78%)
...68. MÁRTON GRÉTA (balszélső) 18/14 (78%)

KAPUSOK HATÉKONYSÁGA
1. Viktorija Kalinyina (Oroszország) 61 lövés/29 védés (48%)
2. Sandra Toft (Dánia) 118/47 (40%)
3. Silvia Navarro (Spanyolország) 108/42 (39%)
...6. BÍRÓ BLANKA 92/33 (36%), Hatadou Sako (Szenegál) 165/60 (36%), Martina Thorn (Svédország) 55/20 (36%)
...15. KISS ÉVA 55/17 (31%), Katarina Tomasevics (Szerbia) 126/39 (31%)

A debreceni Elke Karsten a hátán viszi az argentinokat (Fotó: IHF)
A debreceni Elke Karsten a hátán viszi az argentinokat (Fotó: IHF)

ARGENTÍNA LEGJOBB VB-SZEREPLÉSÉT KÖNYVELHETI EL

HIGGADTABBNAK KELLETT VOLNA MARADNI

„Nagyon nehéz bármiféle érzést is megfogalmazni egy ilyen mérkőzés után – mutatott rá az M4 Sportnak a románok elleni vereség után a női válogatott másodedzője, a játékosként olimpiai ezüst- és bronzérmes, vb-2., Európa-bajnok és Eb-3. Siti Beáta, aki 2012-ben harmadik volt a nemzeti együttessel a kontinenstornán. – Játékosként már átéltem hasonlót, nagyon fájt, rettentően nehéz volt felállni belőle és edzőként is nehéz lesz most is. Nem tudom, hogy mennyi idő alatt lehet majd begyógyítani ezt a sebet. Borzasztóan sajnálom ezt a vereséget. Amikor elkezdtük a második félidőt, emberhátrányban voltunk és éreztük, hogy nehézségünk akadt támadásban, de később még mindig volt háromgólos előnyünk, mégsem tudtuk megoldani a hét a hat elleni román támadásokkal szembeni védekezést. Ekkor már volt egyfajta kapkodás a játékunkban és el is bizonytalanodott kissé a csapat, nem tudtunk kontrollt tartani. Sokkal higgadtabbnak kellett volna maradnunk ezekben a pillanatokban – de ezen már utólag nem tudunk változtatni.”

Olcsó poén, de a magyar válogatott vasárnapi ellenfele már rutinos Elnök-kupa-résztvevőnek számít...

Komolyra fordítva: az idei Pánamerikai Játékokon Brazília mögött ezüstérmes argentin női nemzeti csapat a hátralévő két mérkőzése eredményétől függetlenül már biztosan története legjobb világbajnoki szereplését könyvelheti el Japánban. Legyen végül akár 16. vagy 13. helyezett a dél-amerikai garnitúra.

Argentína a D-csoportban Oroszországtól, Svédországtól és a házigazdától is kikapott, előbbi két vereség mindenképpen a papírforma kategóriájába tartozik. Kínát és a Kongói DK-t viszont legyőzte, méghozzá Elke Karsten vezérletével. A Debrecenben légióskodó, a vb-góllövőlistán az előkelő hetedik helyen álló 24 éves irányító-átlövő a kínaiaknak 12-szer, a kongóiaknak nyolcszor köszönt be. Az afrikaiak elleni találkozón a szünetben még 13–9-es hátrányban volt, de a második félidő első negyed órájában egy 12–0-s sorozattal eldöntötte a meccset az argentin együttes, amely a 24-es vb-mezőnyben eddig egyedüliként nem rontott hétméterest, és amelyet 2012 óta a szintén argentin Eduardo Gallardo irányít.

A magyar válogatott eddig kétszer találkozott a dél-amerikaiakkal, egyszer 29, egyszer pedig 18 gólos különbséggel nyert.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG,JAPÁN
AZ ELNÖK-KUPA PROGRAMJA (A 13–16. HELYÉRT)
December 8. (vasárnap), 4.30:
Magyarország–Argentína (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 8. (vasárnap), 4.30: Angola–Franciaország
December 9. (hétfő), 7.00: a Magyarország–Argentína vesztese – az Angola–Franciaország vesztese
December 9. (hétfő), 10.00: a Magyarország–Argentína győztese – az Angola–Franciaország győztese

ELLENFÉLNÉZŐ: ARGENTÍNA
Olimpia:
12. (2016) – 1 részvétel
Vb:
18. (2015), 19. (2009, 2013), 20. (2005, 2007), 22. 2003), 23. (2011, 2017), 24. (1999) – 9 részvétel
Pánamerikai Játékok:
1. (2009), 2. (2003, 2005, 2007, 2011, 2013, 2017, 2018, 2019), 3. (1999, 2015), 4. (1986, 1991, 1997, 2000)
Magyar mérleg ellene:
2 mérkőzés, 2 győzelem, 81–34-es gólkülönbség
Legutóbb egymás ellen:
2017. 12. 05., vb-csoportkör, Bietigheim-Bissingen, Magyarország–Argentína 33–15 (18–7)
Magyar gólszerzők: Kovács Anna 7, Lukács V. 4, Schatzl Nadine, Bódi, Görbicz 3-3, Szekeres, Kisfaludy, Szöllősi-Zácsik, Klivinyi, Mayer, Háfra N. 2-2, Kovacsics

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VB-RE – NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Triffa Ágnes (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (DVSC Schaeffler)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Érd), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány:
Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Nedelykov Tamás, Papp Bálint

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik