Női kézi-vb: Egy vereség nem a világvégét jelenti – Nagy László

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.01. 17:57
null
Marta López célba veszi a magyar kaput (Fotó: MTI/EPA)
Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke vasárnap a női válogatott világbajnoki csoportmérkőzése után úgy fogalmazott: egy vereség nem a világvégét jelenti.

 

„Talán a spanyol csapat gyorsabb volt védekezésben és támadásban is, sőt védekezésben el tudták venni a mieink elől a területet, hibákra kényszerítették őket, és az így megszerzett előnyt meg tudták tartani a végéig” – mondta az MTI-nek a kumamotói mérkőzés helyszínén a korábbi kiváló jobbátlövő.

A magyar női válogatott a kazahok legyőzése után 29–25-re kapott ki a spanyoloktól az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének második fordulójában. Nagy László úgy fogalmazott, jó kezekben vannak a lányok, tudják, mi lesz a dolguk a folytatásban, ezért nincs szükség az ő lelkesítő beszédére vagy tanácsaira.

„A tanulságokat le kell vonni, egy vereség nem a világvégét jelenti, a reális célok még előttük vannak. Ha lesz rá alkalmam és lehetőségem, akkor a mérkőzés helyszínén vagy a szállodában örömmel meglátogatom őket” – mondta.

A Telekom Veszprém férfiklub sportigazgatójaként is tevékenykedő Nagy László két napot Tokióban töltött, és hamarosan visszatér a japán fővárosba, hogy népszerűsítse a sportágat és Magyarországot.

„A kézilabda ebben az országban nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé, ebből kifolyólag az elmúlt két napunk azzal telt, hogy Tokió egyik kerületében népszerűsítettük a sportágat, iskolákban voltunk látogatóban, ahol edzéseket tartottunk a gyerekeknek” – mesélte.

Ezen kívül a jövő nyári, tokiói olimpia kézilabdás helyszíneinek feltérképezése is szerepelt a programjában.

„Pályabejáráson voltunk. Nem szeretnénk elkiabálni semmit, de fel akarunk készülni mindenre” – magyarázta.

Nagy László a magyar csapat további csoportmeccseit is a helyszínen tekinti majd meg Kumamotóban és Jacusiróban, azután december 6-án hazatér, mivel a Veszprém–Szeged férfi bajnoki rangadót mindenképpen élőben szeretné látni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik