Női kézi-vb: csapatkapitányuk nélkül utaznak a svédek

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.11.06. 12:05
null
Sabina Jacobsen (balra) védekezés közben (Fotó: AFP)
Sabina Jacobsen sérülés miatt nem utazhat el a svéd női kézilabda-válogatottal Japánba, a november végén kezdődő világbajnokságra. Helyettese az ifjú Kristin Thorleifsdóttir lesz.

 

Sabina Jacobsen még a szeptemberi válogatott összetartáson szenvedett térdsérülést, és hiába futott versenyt az idővel, még nem dolgozhat teljes intenzitással, immár biztos, hogy nem épül fel teljesen a vb-rajtig.

A védekezésspecialista játékos célja, hogy márciusban, ha a svéd válogatottnak részt kell vennie az olimpiai selejtezőn, már pályára léphessen.

Henrik Signell szövetségi kapitány a H65 Höörs 21 éves játékosát, Kristin Thorleifsdóttirt hívta meg a csapatkapitány helyére a vb-keretbe.

„Elsőre nem hittem el, de azóta, hogy felfogtam, ez igaz, nagyon, de nagyon boldog vagyok!” – idézi az Aftonbladet az izlandi szülők gyermekeként Svédországban felnőtt játékost.

Már korábban biztossá vált, hogy a várandós kapus, Johanna Bundsen és a nemrég szülő Johanna Westberg nem lesz ott a svédekkel a vb-n.

A világbajnokság november 29-én kezdődik, a svédek a D-csoportban szerepelnek, és a második csoportkörben jó eséllyel találkoznak a C-csoportban rajtoló mieinkkel is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik